Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)

méivel, életével együtt meg lehetett vásárolni. Mivel a szövegben, vissza-visszatérően hol két évtizedes, hol három éves múltjukat, közös útjukat emlegetik a házaspár tagjai, nyilvánvaló, hogy az „eladottság” mögött, ha lazán és sejtelmesen is, de konkrét történelmi vonatkozások húzódnak meg. S szó sincs arról, hogy két mártír állna kirakat sorsával a magazin-kirakatban: a Férj és a Feleség felelősek is — akaratgyengeségükkel, infantilizmusukkal, gyávaságukkal —a nyakukban lógó, méltatlan, megbélyegző tábláért. A második felvonásban — mint azt a kikiáltó-szerepet is betöltő Nagypapa az orrunkra is köti — fordul a kocka. Akik eddig eladók voltak, vagyis meg lehetett őket (s általuk a környezetüket) vásárolni, azok most eladók lesznek (tőlük akarnak vásárolni). Most is fokozatosan erősödik föl a lázadás gesztusa: a házaspár, főleg a férj, egyre kevésbé akar eladni —annál is inkább, mert amit megvennének tőle (a nyaralója) nincs is a birtokában (még meg se épült, tulajdonképpen meg sem akarja építeni).

Mi lehet a két — egymást a valósággá lett játékkal és a játékká lett valósággal is ellenpontozó — rész következménye? A teljes értékvesztettség jegyében zajló, kavargó befejező felvonás. Itt már nem vesznek és adnak, de elvesznek és elragadnak. S az egészben az a pokoli, hogy — nemhiába játszódik a darab „öt centiméterrel a valóság fölött” —az igazi és a hamis cselekvések, a megtörtént és meg nem történt események egymás álarcába bújnak, a szerepek — és a hangok — fölcserélődnek. Ami lebegésnek tetszett, mindinkább súly lesz, minden és mindenki lefelé zuhan. Öt, ötven, ötszáz mérfölddel a föld színe alá, valahová az infernális középpontba. Hiszen — ez a darab utolsó mondata — „Kész az öröklét!”

A darab szerkezetéről — a felvonások tézis—antitézis—szintézis viszonyán kívül — a szereplők rendszere informál: itt szintén a hármas rend uralkodik. A Nagypapa: az „atyák” nemzedékének képviselője. Pater familiáris; „atyaisten” — jelképe tudvalévőén a háromszögbe zárt szem; s a Nagypapa: vak ... —, s mint vásári kikiáltó, igehirdető is. Önmaga tragikomikus karikatúrája, mindentudás és szenilitás elegye.

A főszereplő generáció: a középnemzedék. Férj és Feleség. Emberpár; a maga nemében az első(k egyike). A darab magja: az ő bűnbeesésük, szabad, tiszta, eszméket dédelgető életük fölcserélése az áru-létre.

A harmadik nemzedék az Idegen megtestesítette „fiatalembereké”. Ők mondják ki — egy fürdőszobaajtó alatt kicsúsztatott levélkében —az ítéletet „szüléikről”: nem kívánnak már rájuk hasonlítani. Csakhogy a már nem aktív nagypapa ellentetjeként ők a még nem aktív (valóságos elvekkel, célokkal nem bíró, csak morálisan lobogó) generáció. Nem véletlen, hogy a Nagypapa testének az Idegen kölcsönzi sokszor a hangot, sőt mintegy ő is „teremtette” a nagypapát (egyébként a három nemzedék egy- mást-teremtéséről többször is szó esik).

TÖMÖRY: Lászlóffy Aladár egyik verssorát idézném ide: „sokan rohadnak meg húsz és harminc között”. A beilleszkedés lépcsőfokain az embert, minden embert, megkísért az adom—veszem merkantil szelleme. Amikor úgy tűnik, hogy totális adásvételig feszül ez a helyzet, akkor a Faust—Mephistopheles komplexus lép fel. Annak ellenére, hogy általában a beilleszkedés kétféle alapvető magatartásmodellt implikál: a passzív és az aktív magatartásmodellt. Mindkettőt az individuum feladásának foka és mértéke határozza meg. A konfliktus mélysége pedig onnan adódik, hogy az egyén a beilleszkedés folyamatában milyen fokú traumát szenved. Mert mindenképpen azt szenved, tudatosan vagy tudattalanul. A tudattalan okozza a kisebb konfliktust, a tudatos a nagyobbat, a tudatosuló a tragikusát. Jelen esetben, Csiki játékában, ennek a tudatosu- lási folyamatnak vagyunk tanúi. Férj és Feleség a kirakatban megélhetési kényszerből, de önszántából vállalja el a próbabábu szerepét. Azzal az önfelmentéssel, hogy csupán munkát vállal. Tehát csak jelenlétét bocsájtja áruba, megtartva személyiségének összetevőit: érzelemvilágának sajátosságát, törekvéseinek humánumát. Ezzel azt is kifejezve,

86