Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - MŰHELY - Varga Suplic Sándor: „Magyarország felfedezése” filmen
eséllyel kereshetik meg az új helyzetben a jó lehetőségeket, mint a tapasztalatlanok. Az ilyen embereket támogatni kell, nem eltiporni! Más körülmények között újraéledő értékeikről üzennek a bevezetőben említett dokumentum- és játékfilmek. E hosszabb kitérő után nézzük alkotóink újabb „továbblépését”. A film—társadalomtudomány—politika viszonyának új szintézisét valósította meg a Nevelésügyi sorozat. Öt estét betöltő dokumentumfilmet látunk egy-egy pedagóguscsalád életéről. Általános iskola, főiskola, napközi, iparitanuló-iskola, munkás férj, családi kapcsolatok, nevelési célok stb. — elmondhatatlanul gazdag információt nyújtó képek oktatási rendszerünk és társadalmi környezete mindennapjairól. A film már abban is különleges, hogy öt rendező — hármójukon kívül Mihályfi László és Wilt Pál — kollektív munkája minden egyes perce. Előmunkálatai és tervezett utóélete a társadalmi folyamatokba való beleszólás korábban jelzett igényét mutatja. A KISZ kongresszusra készített filmsorozat mintájára a balázsbélások a napirenden levő oktatási reform kérdésében is a maguk sajátos módszereivel kívántak véleményt nyilvánítani. 1972 elején létrehozott szerkesztő-bizottságuk (ötükön kívül Lányi, Schiffer, Gazdag, Rózsa) több volt egy szociológiai-filmcsoportnál. Az oktatási rendszer óvodától egyetemig tartó vertikális analízisét, társadalmunk struktúrájában betöltött funkcióját akarták esszéfilm formájában megragadni. A szerkesztő-bizottság speciális előkészítést talált ki. Az oktatási reform munkálataiban részt vett szakértők (Ferge Zsuzsa, Gazsó Ferenc, Pataki Ferenc stb.) segítségével igyekeztek az oktatási rendszer makrotársadalmi összefüggéseit tudományosan megismerni. A rangos szakértői gárdán kívül minden pedagógiai főiskolán nevelésügyi filmekből filmklubot alapítottak egy rendező és egy társadalomkutató közös vezetésével. Akik árgus szemekkel figyeltek a vitákon, „bedolgozták” magukat az adott iskola életébe. Továbbá rengeteg magnós interjút készítettek az oktatási rendszer vezetőivel, egyes intézmények igazgatóival és használóival . . . Már 1972-ben e témában több egyéni film született: Botütés saját kérésre, Fellebbezés, Kertész utcaiak. A családra egy adott terep” végiggereblyézése” közben akadtak: sorra járták a Heves megyében főiskolára jelentkezőket. A témaválasztás után — főként mások egyéb kötelezettségei miatt — öten maradtak arra, hogy egy éven át egy fedél alatt éljenek B. Lajos családjával . . . 1974 végén a FILMKULTÚRA kollektív interjút készített az alkotókkal, ahol Vitézy László nagyon szépen fogalmazta meg újból ars poeticájukat: „A dokumentumfilm a társadalom önismeretének eszköze. Magának a dokumentumfilmezés gyakorlatának kellene a megismerés funkcióját betöltenie. Mi nem kész elméletet, nem előre gyártott koncepció igazolását keressük a valóságban. Nem az előre kialakított ítéletünkhöz kutatjuk fel a megfelelő dokumentumokat, embereket, szituációkat, hanem mint valóságos összefüggéseket feltárni, bemutatni akaró kíváncsi emberek megyünk forgatni.” Dárday pedig a sorozat — s a többi hasonló film — társadalmi forgalmazását szorgalmazta, mind a politikai vezetés, mind az érintett rétegek, az egész társadalom felé. Mielőtt a társadalmi forgalmazás szervezeti megteremtése felé tett gyakorlati lépéseket tárgyalnám, vessünk egy pillantást a másik „harci” területre — a filmgyártásra. A külsővati „aranybánya” és a gyártási lehetőségek Dárday egy olyan tanárról olvasott 1970-ben a megyei lapban, aki egy kis faluban audiovizuális módszerek felhasználásával tanított a felső tagozatban. Külsővatra érve nem is sejtette, hogy témában milyen gazdag „aranybányára” lelt. Az iskoláról 38
