Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - DOKUMENTUM - Kós Károly Áprily Lajoshoz írt kiadatlan leveleiből (Közreadja: Csép Ibolya)
Szólni kell még a levelek írásformájáról, mely megőrizte Kós Károly stílusának any- nyira jellemző archaizmusát. Az egy-egy szóban előforduló helyesírási szabályoktól eltérő hangtani jelenséget az író tudatosan használta: a nép nyelvét rögzítette írásában. CSÉP IBOLYA Kedves jó Lajosom! Természetesen, nagyon örvendettem levelednek tegnap este, amikor hazajövet egy heti csavargás után (Vécs, Gernyeszeg, Marosvásárhely, Nagyenyed, Csombord, Lapád) hazaérkezve, azt megkaptam és elolvastam. Hát kérlek: én a júl. 18-as dátumot felírtam kalendáriumomba. Ha változás történne a dátumban, kérlek jelezd. Nem tudom, hogy tervezted a kirándulást, de vagy itt kezdjétek, vagy még jobb, itt végezzétek a napot. Innen most jó vonatok mennek Kolozsvárra este felé úgy, hogyha kocsin, vagy autón, autóbuszon csináljátok is a kirándulást, itt vagy kezdeni kell, vagy végezni. Jobban szeretném, ha itt végeznétek. Este 12-kor megy egy vonat vissza Kolozsvárra és akkor itt estefelé érkeznétek, de eléggé úgy, hogy még lássatok. Talán lehetne úgy csinálni, hogy Körösfőről gyalog jönnétek át a Részegen keresztül: arról a hegyről, egyikét a legszebb kalotaszegi kilátásoknak lehetne látni, és az erdőn keresztül jönnétek ide le hozzánk. Este aztán lehetne táncolni is: jó táncosokról gondoskodunk és valami zeneféléről is (persze nem cigányt gondolok, csak gramafont). Egyszóval ahogy gondolod. Ha Reményik is jönne, még nagyobb volna az örömöm, gondolhatod. Csak egyszer volt itt, de akkor jól érezte magát és most újra jókedvű és aktív. Barátom, itt lampionos esti marhaságot csinálnánk összecsapva Szentimreiékkel, akik szintén itt vannak, itt nyaralnak. Szóval gyere s hozzad a leányokat. A puritánságom pedig puszta hiúság: félek állandóan, ha meglátnak számtalan tisztelőim, kiábrándulnak. (Ha Reményik nem bírná a Körösfő-sztánai hegyiutat, őtet áthozatom kétkerekű úri kocsimon — lám, mire vittem: van kétkerekű, féderes kiskocsim és még panaszolunk az erdélyi sorsra!) Szeretettel ölel Kós Károly Sztána, 1936. VII. 9. Kedves jó Lajosom! Jó két hónapja, hogy készülök e levelem megírására, s azóta halogatom napról-napra. Annyi mondanivaló akarna kibuggyanni belőlem, hogy amikor előttem a papiros és kezemben a penna, — akkor mindig megtorpanok és fehér-üres marad a papiros: majd máskor. Mert: miért törjek be békességes kisoroszi otthonodba a magam nyughatatlanságával, kesernyés gondolataival és mostanában mind gyakoribb sötét látomásaimmal, melyek Számodra jórészben nem is érthetőek, de az is lehet, hogy csupán egy világtól elmaradt, mindennel elégedetlen vén ember tehetetlen zsörtölődése. De most már nem halogatom tovább az írást: a posta elhozta új könyvedet: az Áprily-versek summáját, egy élet vallomását, hitét, reménységét. A könyv önmagában is szép. S bár a négysoros forma, — nézetem szerint — semmiféle könyvnek, legkevésbé verses könyvnek alkalmas formája, de kötése, papírja, betűi, nyomása, könyvdíszei szokatlanul ízlésesek, az ember gyönyörűséggel veszi kezébe, forgatja, simogatja; a mai magyar könyvkiadás nem vall vele szégyent. Emlékszel talán még, hogy én általában nem szívesen és igen ritkán olvastam verset. Mégis van kivétel, vannak poéták, akiket nemcsak szeretek, becsülök, de akiket olvasok. Külömböző okokból és nem is a poéta minden versét. Arany Jánosnak csak a balladáit szeretem, Kosztolányinak csak A kisgyermek panaszai-t, Villonnak néhány ún. balladáját és a Nagy Testamentomát, Adyt nagyon szeretem (az ún. Léda dalokat s hasonlókat nem). Ezek után mégis, hidd el nekem, az Áprily verses könyvét eddig kétszer olvastam el. Elsőízben mingyárt, ahogy a csomagból kibontottam, kíváncsian és együitömben: déltől estig. Aztán egy napig nem nyúltam a könyvhöz. Aztán elővettem és lassan, egyenként olvastam el a verseket, naponta csak annyit, hogy egy hétig tartott, amíg a színdarabokhoz értem. (Azokat még nem olvastam el.) Egy kerek hétig szólották a verseid hozzám a maguk zengő hangján és egy hétig pergették le számomra azt a kereken negyven esztendőt, aki felettünk elsuhant. Életre taszították bennem négy évtizedes életét ennek a mi szegény s olyan sokat ide-oda dobált Erdélyünknek és benne azoknak az embertestvéreinknek, akik az én szűk látókörömben éltek, akik 82
