Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - DOKUMENTUM - Kós Károly Áprily Lajoshoz írt kiadatlan leveleiből (Közreadja: Csép Ibolya)
szemben velünk, vagy velünk egysorban és egy sorsban munkáltak és tusakodtak, vigadtak, szomor- kodtak, gyűlölködtek és reménykedtek, és akiknek jórésze azóta elment közülünk az ő atyjához Egy hétig tartott, amíg lepergett ez a tarka képsorozat és én egy hétig éreztem, hogy valahol bennem régóta felgyűlt könnyek peregnek, peregnek és gyűlnek és megtöltik lelkemet és titkosan, hogy senkise láthassa meg, bizony kicsordultak öreg szememből. Ezt tették velem a verseid, Lajos. Tetemre hívták a múltamat és kényszerítették, hogy számadást tartsak: mit tettem, mit tettünk, s vajon okosan, helyesen és becsületesen tettem-é. Mit munkáltam, mit építettem és mit rontottam, volt-e értelme, maradt-e értelme annak, amiben hittem, amit akartam. Hogy józan és okos voltam-é, vagy kötözni való bolond? Hogy jó úton jártam-é vagy eltévedtem és ha eltévedtem, hol és hová tévedtem el? Nem könnyű az embernek a maga életútját felmérni. És az enyém elég kanyargós volt, járatlan és egyenetlen. Sokszor elbotlottam rajta és sokszor el is estem. S nem is egyszer futottam vakvágányra, hogy nem volt tovább: meg kellett fordulnom, élőről kellett kezdenem és keresnem a magam új útját. . . És mégis. Akármennyit gondolkozom ezen, ha újra kezdhetném, nem hiszem, hogy egészében — eltekintve apró részleteitől — újat tudnék és akarnék törni és másképpen, jobban tudnám csinálni, mint amit és ahogyan csináltam a múltakban: egészen szűk magánéletemben és abban a másikban, melyben mint építész, mint író és mint sok minden egyéb munkáltam és tusakodtam úgy és azt, amit és ahogy tudtam. Ha bölcs ember volnék, akkor ebben már régen belenyugodtam volna. De nem voltam és nem vagyok bölcs. S miután annyi zagyvaságot és zöldséget firkáltam össze nagy önzőn magamról, végül azt is bevallom, hogy itt mi ma nagy csendességben, nyugalomban élünk és mintha az idő is megállott volna felettünk és körülöttünk; szemmelláthatóan és kézzeltapinthatóan nem történik semmi. Gyűléseken (és ez sok van, mert majdnem állandóan ünnepelünk valamit, vagy valakit) rádióban, újságokban csak szépet, jót és megnyugtatót hallunk és olvasunk magunkról és a magunk életéről, s azt, hogy az emberek városokon és falakon a legteljesebb szeretetben, egyetértésben és vidám megelégedésben élnek és mindünknek, akik jó sorsunk rendeléséből itt élünk, hálásaknak kell lennünk, hogy ilyen jó, békessé- ges és bőséges életünk lehet ma és bizonyos reménységünk, hogy ez a szerencsénk a jövőben tovább fog kiteljesedni, tovább az idők végezetéig. Merthogy ezt a szép rendet és békességet a Rend kérlelhetetlen törvénye őrizi számunkra, mely irgalmatlanul lesújt azokra a felelőtlen és bűnös lázadókra, akik ezt felforgatni próbálják. Milyen szerencsések ezek a mi poétáink, hogy gátlástalanul dalolhatják ennek a boldog országnak és ennek a szabad, megelégedett népnek hálaadó dalaikat, s nem kell halálra menniök, mint egykori walesi elvtársaiknak . . . Éppen most, amikor befejezem immár hosszúra nyúlt kanyargós levelemet, hozzák a kiadótól Budai Nagy Antal színjátékomnak a tavalyi jubiláns esztendőre tervezett, de arról lekésett új kiadású könyvecskéjét. Nem sikerült úgy, ahogy én azt elképzeltem, a színes figurák eltorzultak a sokszorosításban és színezésük nem is hasonlít az eredetiekhez. De a jóakarat megvolt és hát ez is valami. Ahogy valaki látogatóm érkezik ide Pestről, küldök belőle egy mutatványt szeretettel. Ma is csak veszteséglistával számolok be. Ha nem tudnád, értesítelek most, hogy ismét megfogyott a régi gárda: szegény Tabéry Géza meghalt Váradon. S miután úgy veszem észre, hogy egyelőre a Magyarországra szóló útlevelek megszerzése számunkra lehetetlen, hát csak így, levélben kívánok Mindnyájatoknak jó egészséget, békességet és vidám, napsugaras húsvéti ünnepeket a régi szeretettel és hűséggel Kós Károly Kolozsvár, 1958. III. 10. Amint láthatod, ez a mi papirosunk nem éppen jónak mondható. De egyelőre jobbat nem lehetett kapni a boltokban. Kedves jó Lajosom! Múlt hónapban küldött soraid megszomorították feleségemet is, engem is; a betegség minden bajnál nagyobb baj. De hinni akarjuk, hogy ez az áldottan szép és jó tavaszidő meggyógyított már 83
