Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - Gyurácz Ferenc: Veres Péter magyarságszemlélete
zet, de közösség volt már, amely az együttéléshez formát teremtett, és azt el is fogadta minden törzs.” A következő állításából pedig kiderül, hogy a magyar jelleg megszilárdulásában látja a magyar nemzet létrejöttét: „Szent István korában a magyarság már nemzet volt, saját kultúrája, saját formavilága, saját biológiai ízlésvonala volt, és már nem lehetett tetszés szerint alakítani.” A jelleg megszilárdulása, a valódi nemzet kialakulása tehát az államalapítás idejére esik. A nemzet kritériumai közé politikai tényező — az állam — is bevonul. Ez a vonás nemzetfogalmát rokonítja a Bibóéval. írásaiban— eklekticizmusának és „ösztönösségének” megfelelően — sok, egymásnak ellentmondó megjegyzést találunk a nemzetről is, itt azonban azt a gondolati szálat próbáljuk megragadni, amit Veres Péterre leginkább jellemzőnek vélünk, amely a legszervesebben illeszkedik politikai motivációjú gondolatrendszerébe. Ez a gondolati szál maga is ellentmondásokkal terhelt. Veres Péter számára alapvető követelmény, hogy a nemzet— ha már történelmileg kialakult, sőt, biológiai alapja is van, és a szocializmusban sem szüntethető meg— valódi közösség legyen. A nemzet fontosságát elsősorban a baloldalon kérdőjelezik meg, Velük a nemzet fajelméleti és szellemtörténeti felfogását szegezi szembe, és azt állítja, hogy a nemzet közösség, mert a vér és a szellemi-kulturális azonosság— ízlésvonal, nyelv stb. — azzá teszi. Veres Péter gondolkodásának központi szervező ereje azonban a fennálló meghaladásának akarata, a szocializmus szükségességének tudata, a jövőre-irányult, utópisztikus tudat. S ha így van, a követelményt— a nemzet legyen közösség, ha nincs hazája a proletárnak, hát legyen!— a valósággal a szociologikus látásmód szembesítheti, am'nthogy a szociologikusán látott valóság keltette föl a fennálló meghaladásának akaratát. Ezért Veres Péter felteszi a kérdést: ,,. . . az nagyon is vitás, hogy a nemzet a mai életformában, a tőkés termelés adott szakaszában, egyszóval osztályokra tagolt állapotában valódi közösség-e?” S a válasz: „Nem.— Mert miben lehet egy tényleges közösség összetartó ereje?.. . Ahhoz, hogy a mai korban a... nemzetek helyt álljanak cs fennmaradjanak, népközösségi öntudatra és tömegkultúrára van szükség. Népközösségi öntudatot azonban csak belső szabadság és a közös cselekvésben való résztvétel teremi hét.” (Én emeltem ki.— Gy. F.) Úgy véli, hogy „az igazi nemzeti egységet... a javakban, jogokban, de főleg a cselekvésben való közösség” teremtheti meg. A történeti kép így lesz teljes: az ősmagyarság közösség volt, de nem volt nemzet, a mai magyarság nemzet, de nem valódi közösség, a jövő magyarságának nemzeti közösséggé kell válnia. Veres Péter világosan látja a valódi és az illuzórikus közösség különbségét, és a polgári nemzetet illuzórikus közösségnek tartja. Úgy gondolja, hogy a népkultúra és a nemzeti kultúra egyesítése csak akkor mehet végbe teljesen, ha különböző társadalmi alapjaik megszűnnek, s a nép nemzet alatti állapotából a nemzeti közösségbe emelkedik. Ennek eléréséhez kollektivista világnézetre van szükség, amelyben szocializmus és nacionalizmus lényegileg azonos eszmék. II. (VERES PÉTER MAGYARSÁGSZEMLÉLETE, 1949-1970) Veres Péter gondolkodásának fő motiváló tényezője, a szocialista forradalmi átalakulás akarása 1949-től kezdve átadja a helyét a szocialista nemzeti közösség követelményének. A szocialista nemzeti közösség utópiája most már betölthette gyakorlati mozgósító szerepét, mert a hozzá vezető út döntő állomása, a forradalom — ha nem is mindenben Veres egyetértésével— lezajlott. Az utópia elvont vágyképből pozitívvá, konkretizál- hatóvá vált, ezért nem gátolta, hanem inspirálta a cselekvést és a Veres Péterre mindig elsőrangúan jellemző gyakorlati gondolkodást. A szocialista nemzeti közösség konkrét lehetőségének tudata Veres Péterben soha, a legnehezebb években sem lazult meg. Az 50-es években nem is az inspirációval volt 67
