Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
írásaiban, e kor minden országos kínja-keserve, s minden személyes nyomorúsága ellenére a rendíthetetlen bizakodás van jelen, hogy a világot a népnek birtokába kell és birtokába is lehet vennie. Meggyőződése, hogy ehhez a birtokbavételhez kell átalakítani a magyar művelődés rendjét olyanná, amely a magyarságot segíti öntudatra ébredéséhez és amelynek határozott közösségi, politikai célja van. Ezért írja bizakodással, s figyelmeztetésül a parasztkollégiumokról szólva: „Példázniuk kell, hogy lehetséges műveltségben nemcsak Európához, mert ez kicsi és egyoldalú dolog, hanem az egész világhoz felemelkedni és ízlésben, észjárásban itthon maradni, népükben maradni, mert az ő műveltségük csak a mi népünkben válhatik hasznossá.”25 II. Veres Péter — amint a magyar jövőt általában — a magyar kultúra megmaradásának lehetőségét is a népi demokráciában, a szocializmusban — vagy kedvelt kifejezésével élve — a kollektivista társadalomban látta. De hozzá kell mindjárt tennünk azt is, hogy a magyar nép számára az új, szocialista kultúrát is csak magyarnak, tehát az anyanyelvre, a kulturális hagyományra, a nemzeti jellegre épülő kultúrának tudta elképzelni. Szocialista kultúrán a demokratikus alapokon épülő, a kollektivista társadalomban alakuló népi-nemzeti kultúrát értette, s így tartotta érvényesnek mindenütt, ahol a „napforduló” bekövetkezik. Gondolkodásának következetessége és dialektikája a kultúra kérdésében is így bontakozik ki: magyar és szocialista kiegészítik és feltételezik egymást az adott történelmi körülmények között. Ennek a gondolatnak és ennek a követelménynek a jegyében születnek 1945 után is népről, nemzetről, demokráciáról, művelődésről szóló írásai. A felszabadulás a legfontosabb gazdasági és politikai reménységek és kérdések mellett a következő kulturális kérdéseket hozta az író számára: megszűnik-e a kultúra ilyen fokú kettészakítottsága? Lesz-e, kialakulhat-e egészséges kultúraáramlás? Mi lesz a magyar népi-nemzeti kultúrával, kiteljesedik-e, s merre formálódik? A kultúra kérdései a legkényesebb kérdések közül valók a felszabadulás után is. Mert mindazok, akik a gazdaság és a politika leglényegesebb kérdéseiben, a szocializmus alapvető kérdéseiben, ha vitatkozva is, de egyetérthettek, a kultúra ügyeiben változatlanul szemben álltak egymással, s el sem képzelhették az új rendet a maguk törekvései nélkül. Valamely kulturális áramkör erőterében voltak már, valamely kulturális magatartás vérükké, létformájukká vált már annyira, hogy azt egyenesen a szocializmus mércéjévé tették. Elég csupán az ún. népi-urbánus ellentétre utalni ahhoz, hogy mindez érthető legyen. Kézenfekvő például — csak az írókat, s közülük is csak a szocialistákat Vagy a szocializmus gondolatával rokonszenvezőket említve — hogy az emigráns-szocialista, a polgári-antifasiszta és a népi írók zöme, akik egyaránt elfogadták, s a maguk módján szolgálták is a szocializmus eszméjét, más-más kulturális meghatározottsággal indultak az új társadalomba, nem is szólva az egyéb csoportosulásokról, árnyalatokról. Ebből pedig az következett, hogy 1945 után folytatódott a küzdelem a kultúra ügyében, s folyt tovább akkor is, amikor a gazdaság és a politika területén csendesült vagy teljes egészében a felszín alá szorult. Természetesen a politikában mindig vannak ütközések, sosem szűnnek meg a harcok, de gyakran áttevődnek a kultúra színterére, ezzel még bonyolultabbá, még forrongóbbá téve az am úgyis mindig vívódó kulturális életet. Érthető ezek után, hogy Veres Péter is haláláig vívta ezt a harcot. Előfordult, hogy átmenetileg kivonult a nyílt politikai életből, vagy átmenetileg felfüggesztette az írói munkát a politikai vállalások kedvéért, de a közélet tágabb körében mindig bent maradt, s legtöbbször éppen a magyar kultúra ügyében perlekedő írásai által. A küzdelmet tehát nem hagyta, nem is hagyhatta abba, hiszen a kultúra 49
