Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
mányos ismeretekkel, hanem művészettel is lehet. Ahol az értelem elakad, ott a művészet még továbbjut.”21 Igaz, a rossz műkedvelősdire, a politikai hátsógondolatokkal terhes elaltatásra, az unatkozó, kitörni vágyó „paraszti Bovárynék” által produkált műkedvelésre különösen haragszik. Ezt pótcselekvésnek, „kenyér helyett cirkusz”- nak tartja, s megjegyzi, hogy akkor inkább a valódi cirkuszt, abban legalább az erőt és az ügyességet lehet becsülni. Ez a szemlélet azonban nem teszi művészetellenessé, de inkább újabb felismeréshez segíti: „Csak elérjük végre, hogy a magyar nép lelke megmozduljon és újra termővé váljon. Hogy ősi művészetét ne kacajjal és tapssal fogadja, mint a hawaiak és a négerek táncát, hanem átmelegedjen tőle, hogy újra élje és lélekben, ízlésben erősödjön tőle. Mert a lélek és ízlés a politikai, gazdasági és mindenféle társascselekvés alapja.”22 A művészetre úgy tekint tehát, mint az emberi létezés természetes velejárójára, mint a közösségteremtés egyik leghatékonyabb eszközére, s mint olyanra, ami a ráción túl képes hatni anélkül, hogy átvezetne az irracionalitásba. Ezt a ráhatást pedig a közösségi és egyéni önazonosulás nélkülözhetetlen feltételének tartja. A magyarság identitászavarát épp a művészet közösségi szerepéről elmélkedve érzékelteti a legszemléletesebben. Mert identitászavarra bukkan akkor is, mikor azt látja, hogy a nép milyen idegenül tekint már olykor saját legtisztább értékeire, milyen ön- tudatlanul tapsol a gyöngyösbokrétás álnépiességnek, s erre a zavarra lát rá, amikor a művészet létrehozói, alkotói és fogyasztói közötti terebélyesedő szakadékot látja, s ezzel együtt az emberi képességek és lehetőségek tömeges beszűkülését tapasztalja. A parasztkultúra mellett, a népi-nemzeti értékek vonatkozásában sem kerüli meg a munkáskultúra kérdését. Sem aggodalmaiból, sem reményeiből nem zárja ki a munkások ügyét — éppen ellenkezőleg. A munkásságot, akárcsak a parasztságot, a nemzet alapvető osztályaként, s a forradalmi magyarság törzseként tartja számon. Ezért hiányolja már e korszakban is az igazi munkásirodalmat. Az agitátor irodalom nem elég — mondja Veres Péter. Nagy Istvánra és Asztalos Istvánra mutat, a világirodalomból elsősorban Gorkijra, s így figyelmeztet: „A munkás egy szociológiai absztrakció, de élni mindegyik a saját testében él, s ez a saját test mindig tagja egy nyelvi, kulturális, történeti és vérmérsékleti közösségnek. A munkás vagy akár a paraszt absztrakt személyisége, osztálylénye így csak nemzeti valóságában jelenhetik meg.”23 Majd szomorúan állapítja meg: „De Budapest óriási munkástömegének vagy nincsen még ilyen megragadható vagy kifejezhető színképe, Vagy az írói nem azonosak vele.”24 Nyilvánvaló, hogy itt nem csupán a munkásirodalom szűkebb kérdéséről van szó. Együtt Van itt az író dialektikus gondolkodásában: osztály, nép, nemzet, kultúra közös problémája. És megjelenik ezzel nem csak a ma, de a holnap kérdése is. Veres Péter tisztában van vele, hogy az ipari munkásság számban és jelentőségben — éljen akár városon, akár falun — rohamosan nőni fog Magyarországon is. Ebből pedig az következik, hogy amint a munkásság szerepe nő a nép, a nemzet életében, úgy kell hogy növekedjék szerepe a kultúrában is. Veres Péter csak úgy tudott népi-nemzeti kultúráról gondolkodni, hogy ne rekedhessen ki abból egyetlen osztály, egyetlen hasznos réteg sem, de főképpen ne a munkásság. És csak úgy tudott a munkáskultúráról gondolkodni, hogy abban benne kell lennie a nemzeti szempontnak, mert külön-külön érvénytelenek lesznek a látszatra találó megállapítások is, és mert nem elkülöníteni kell az összetartozó dolgokat, hanem meghatározni a sorrendiséget. Az író számára ebben a 45 előtti korszakban a sorrendben az első a magyarság megmaradása volt, a magyar kultúra megtartása, s ezzel összefüggésben a szocialista osztályszempont, a létkérdéssé vált társadalmi átalakulás kívánalma és elősegítése. A jelen társadalom szűk, szorongató keretei közül ki kell tehát szabadítani a magyar kultúrát, a magyar nép alkotó energiáit. Ehhez viszont művelni kell a parasztot és a munkást — tudatosan és célszerűen. Ehhez új magyar értelmiség kell, s ha nincs, hát nevelni kell. Veres Péter 48
