Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kertész Erzsébet - Kertész Péter: R. Misi hazatalál...

ki.” „Korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú is— így a 13. § (1) bekezdés —, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége— elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt — tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. A cselekvőképesség korlátozottsága a gondnokság megszüntetésével ér véget.” Vagyis, aki nincs gondnokolva — márpedig sem R. István, sem G. Borbála nem volt soha—, azt cselekvőképességében nem lehet korlátozni. Dolgozhat, házasodhat, családot alapíthat.

Máshol így fogalmaz a törvény: „A belátási képesség állandó hiányát a lakóhely szerinti illetékes idegbeteggondozó intézet, ideg- és elmegyógyintézet vagy ezek szakorvosának bizonyítványával kell igazolni.” És nem egy jóhiszemű védőnő feltételezéseit szentesíteni.

Dr. P. Bertalan: „Látni kellett, hogy annak az asszonykának nő a hasa, miért nem végeztették el a szükséges vizsgálatokat? Vagy még előbb: közvetlenül a házasságkötés előtt. Ha az ideggyógyász azt mondja, hogy nem nevelhetik a gyermeküket, lett volna idő a meggyőzésükre.”

A gyámhatósági főelőadó, T. Tiborné dr. azonban fenntartás nélkül bízott a védőnőben, mert anélkül, hogy bárminek utánajárt, vagy bármiről személyesen meggyőződött volna, nyolc nappal a környezettanulmány kézhezvétele után határozattá fogalmazta az ideiglenes állami gondozásba vételt. Meg sem kísérelte, hogy „behatoljon” a lakásba, elrendelje az ideggyógyász szakvizsgálatot, mondván: „a kiskorú elhelyezése érdekében azonnali intézkedés szükséges.” írt az illetékes csecsemőotthonnak, hogy „gondoskodjanak kiskorúnak a kórházból történő átszállítása iránt.” A határozatot — „amely ellen fellebbezésnek nincs helye” — postán küldte el a tanácstól nyolcvan méterre lakó R.-éknak, szóban nem kívánt hozzáfűzni semmit. Például olyasmit, hogy a gyerek azért az övék, szeressék, látogassák rendszeresen s ne adják fel a reményt, hogy idővel maguk nevelhetik.

Készült még egy környezettanulmány, amely alá a kórházi védőnő, B. Péterné írta a nevét. De úgy, hogy ő meg se kísérelte a lakásba való bejutást Még Sz.-én se járt.

— Ön szóról szóra lemásolta amit a sz.-i védőnő írt?

— Csak részben.

— Magától nem írt hozzá semmit?

— Nem.

— Bizonyos ebben?

— Hát csak azt írhattam, amit a vidéki védőnő, hogy a szülők szellemi fogyatékosok, ezért alkalmatlanok Hozzá nem tettem semmit, az lehet, hogy nem mindent szóról szóra úgy írtam, mint a kolléganő.

— Környezettanulmányában mégis szerepel valami, amit G. Gizella nem írt le. Ön az indoklásában azzal érvel, hogy „az Apa alkoholista”. Ezt nyilván hozzátette.

— Nem tettem hozzá, mert ezt is hallottam. Valahonnan tudnom kellett.

— Meg tudná mondani, hogy kitől hallotta?

— Nem. A felesége nem valószínű, hogy mondta. Szóval valaki mondta, hogy a férj ült a folyosón, valamelyik orvos rászólt, gondolom, ezért mondták rá, hogy alkoholista . . .

Mi meg azt gondoljuk, hogy mi sem egyszerűbb, mint egy szellemi fogyatékosra még azt is ráfogni, hogy alkoholista. Tudván, hogy nem jut tudomására, s ha igen, akkor sem szerez magának elégtételt.

— Tud arról, hogy egyszer sem vitték be szoptatni tíz nap alatt az anyához a gyer30