Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kertész Erzsébet - Kertész Péter: R. Misi hazatalál...
mekét? Holott a kilenc ágyas kórteremben naponta hatszor nyolc anyának odaadtak egy-egy csecsemőt. — Mivel védőnő vagyok, meg szoktam kérdezni, mi a helyzet. Ebben az esetben egyszerűen nem merték kivinni a gyereket. — Miért? — Mert annyi személyzetünk nincs, hogy valaki a kismama mellett tudott volna lenni szoptatás alatt, s tudomásom szerint teje sem volt — Ettől még odaadhatták volna neki a gyerekét. Helyesnek tartja, hogy ez nem történt meg? — Hát nézzék, egyrészt nem tartom helyesnek, de mi a kórházi rendbe ilyen szempontból nem szólunk bele. — Ez a rend? — Hát ha nincs emberük, akit odaállítsanak . .. Alighanem attól tartottak, hogy R.-né kárt tesz a gyerekében. Elvégre egy szellemi fogyatékostól minden kitelik. T. Sándorné főnővér egészen más magyarázattal szolgált, mikor megkérdeztük, hogy R.-né miért nem szoptatott. Ő ugyanis úgy emlékezett, hogy eleinte kivitték a gyereket, de az anya szoptatáskor soha nem volt az ágyában. Állítólag mindig mászkált, telefonálgatott. Elég furcsa magyarázat, annyi szent, hiszen egy császáros kismamának, hasán nyitott sebbel nem éppen ilyesmiken jár az esze. így aztán később ki se vitték a kis Misit édesanyjának, aki „különben is furcsán viselkedett”. Beszéltünk két doktorátussal rendelkező asszonnyal, akiknek tejlázuk volt szülés után s bizony olyan furcsán viselkedtek, hogy nem ismerték meg a saját kicsinyüket. „Pedig a tejláz csekélység a császárhoz képest”. Dr. V. Éva főorvos nagyon csodálkozott, mikor beavattuk a történetbe. Arra gondolt, hogy valaki otthagyta a kórházban a gyermekét s ezért került állami gondozásba. Az ilyenre inkább van precedens. De hogy valaki haza akarja vinni a gyermekét és nem viheti, ilyenről ő még nem hallott. Tegnap is behoztak egy két és fél hónapos csecsemőt az osztályra, aki éppen egy kilóval volt könnyebb a születési súlyánál, mégsem veszik el az anyától. Sajnos az a gyermekgyógyász, akihez kk. R. István Mihály tartozott, éppen Amerikában van, de azért így is előkerül a kórlap. Nézzük csak: az anya március 22-én, a csecsemő március 29-én távozott. A császár után négy napig az atyaistennőnek sem adják oda a gyermekét, nyilván ezalatt jött a telefonértesítés, majd a papír Sz.-ről. így aztán a szülészek elapasztották az anyát— feltehetően. Nem lehet tudni pontosan. Az anya egy volt a sok közül, a gyerek úgyszintén „Valószínű, hogy az ittenieket befolyásolta a védőnő jelentése. De azért viselkedhettünk volna emberségesebben”. Közben dr. O. Andor körzeti főorvos két ízben is írt a gyámhatóságnak. Első levél. „Március 31-én késő este kihívtak R. Istvánnéhoz, aki súlyos idegrohamban szenvedett. Ennek oka az volt, hogy szülés után hazaküldték a kórházból és újszülött gyermekét nem hozhatta magával, mert a gyámügyi hatóság határozata szerint intézeti elhelyezést rendeltek el, azzal az indoklással, hogy férje alkoholista, mindketten gyenge- elméjűek és feltehető, hogy az anya nem fogja tudni ellátni gyermekét. Ezzel a határozattal szemben ellenvéleményt jelentek be és kérem a határozat megszüntetését, R.-éknak visszaadni gyermeküket. Mindkettőjüket, mint orvos, ismerem: évek óta R. Istvánt, egy éve feleségét. Bizonyos csökkent értelműség fennáll náluk, azonban ez nem nagyfokú, semmiképpen sem olyan mértékű, hogy feltételezhető lenne már eleve, hogy nem tudják felnevelni gyarmeküket. Külön képzett vagyok orvosi pszichológiában és ez alapján állapítom meg, hogy értelmi képességük megfelelő ahhoz, hogy 31
