Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)

dolkozik, mint azelőtt, s hogy idegen érzések fészkelik magukat a szívébe, s furcsa gondolatok az agyába.

— No szép kis krimi lenne — dünnyögte, s azon töprengett, mi történnék, ha megpróbálkozna a szövegkönyvírással, ha krimiszerző válna belőle. Annyinak sikerült már, miért pont ő bukna bele?

A filmgyárban már várta az asszisztens.

— Brávó, brávó — veregette vállon s maga előtt tuszkolta a segéd rendezőhöz.

— Ha nem volna itt Tufán, öregem, szentül azt hinném, hogy maga Timót áll előttem.

— Ez nyilván dicséret — mondta bosszúsan Tamás.

— Az, ha annak veszed. Tudod, munkaközben fölvetődött egy probléma. — Egy kicsit krákogott, aztán folytatta: —Timót elképesztően rosszul vezeti az autót. Negyven kilométeres sebességgel sem képes biztonságosan vezetni. Ronyák úgy határozott, hogy egy-két jelenetben Timót helyett neked kell játszanod, szóval ez már igazi feladat. Lassan az egész szerepet rádbízzák, öregem. Jusson eszedbe, amit mondok.

— Na, ne viccelj — gondolt vissza a maga töprengésére Tamás, — szóval helyette jól eljátszom a szerepet, de . .. — meggondolta magát és hirtelen elhallgatott.

A segédrendező szakszerűen nézegette, akár egy bábút, vagy frissen vásárolt ruhát, aztán fölállt.

— Gyurikám — mondta az asszisztensnek — erről egyelőre egy szót se, mert ha eljár a szád s Ronyák megtudja, valamennyien repülünk. Azt hiszem, Timóttal beválasztott, s most Mr. Dublőrrel kell forgatnunk a film egy részét. Holnap lesz a végleges döntés. Most pedig menjetek végig az udvaron, te pedig Gyuri figyelj. . .! de hiszen tudod miről van szó.Visszaült a helyére, szívta a pipáját, mint akinek nincs több mondanivalója.

Az asszisztens a szem bejövök arcát ügyelte, s elégedetten állapította meg, hogy egyre többször hangzik el a „Van szerencsém, művész úr”, meg az „alázatos tiszteletem”. A statisztéria boldogan mosolygott, hogy közelében lehet nem Tamásnak, hanem Timótnak.

— Kész főnyeremény vagy, öregem — állapította meg az asszisztens. Bizisten mondom ! Én ilyen dublőrrel még nem dolgoztam. — Már épp vissza akartak fordulni, hogy beszámoljanak Síposnak a tapasztaltakról, amikor szembejött velük Eszter. Előbb az asszisztens vette észre, s csak aztán Tamás.

— Helló, Eszter — rikácsolta Tamás fejhangon. A művésznő gyors léptekkel indult feléjük.

— Mi történt Jánoska, hogy ilyen korán bejöttél? — kérdezte és arcát csókra tartotta.

— Hogy érted ezt? — kérdezte Tamás továbbra is fejhangon, miközben arcon csókolta Esztert.

— Én a te helyedben ilyenkor még aludnék, s csak akkor jönnék be, ha háromszor küldenék utánam a kocsit.

— Na igen — mondta Tamás.

— Ezt már megbeszéltük egyszer, kedves.

— Van egy kis időd? — ölelte magához Tamás Esztert, s az asszisztenst elküldte, meg kellene beszélnünk a szerepet.

— A szerepet? — vihogott Eszter — nagyon jó, te vén kópé, esküszöm, úgy beszélsz, mintha ... na jó, hétkor.

— First class — mondta Tamás — first class, csak az a hülye férjed rá ne jöjjön a stiklire.

— Gondolod, hogy a feleségszerepet nem tudom eljátszani?

12