Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)
— Bocsáss meg— mondta Tamás fejet hajtva, s kezet csókolt Eszternek. A színésznő elsietett. — A szemét — mondta Tamás dühösen, de már a saját hangsúlyával. — Mit mondtál? — kérdezte visszatérőben Gyuri. — Csak azt, hogy szemét. — Remekül ment, mi? — Túlságosan is. * * * Másnap tizenegyre hívatta Ronyák. — Nézd öregem — kezdte leereszkedő barátsággal — lehetőséget szeretnék adni neked, hogy kiugorj, hogy bizonyíts. Én tudom, hogy mire vagy képes, dehát... — Ne fáraszd magad — vágott közbe Tamás. — Ne aggódj miattam, még nem vagyok fáradékony. Néhány jelenetben Timót abszolúte használhatatlan. Négy heti forgatás után egyértelműen megállapítottam, hogy bizonyos feladatokat nem tud megoldani. Azokról beszélek, ahol a színészi tehetséghez más is kellene, mondjuk, ... de nem is tudnék hirtelen példát említeni... egyszóval azt szeretném, ha nem csupán dublőré lennél, de helyette is játszanál néhány jelenetben. Talán említette Sípos, hogy fölkerülnél a vászonra, esetleg kiemelten is. — Köszönöm a megtiszteltetést — gunyoroskodott Tamás. — Gondolom, ennek a fordulatnak Esztike is örülne. — Nem is sejtettem, hogy miatta is aggódsz. Mindenesetre köszönöm. — Tamás valami megbocsáthatatlan durvaságon törte a fejét. Vérig akarta sérteni Ronyákot, de aztán meggondolta magát, mint annyiszor már, s csak annyit mondott — Esztike sok mindennek örül. Ronyák szeme alig észrevehetően megrebbent, de nem válaszolt. A forgatókönyvet lapozta, egy papírra jegyezgetett, néha rápillantott Tamásra, s csak nagy sokára szólalt meg. — Nézd, beszéljünk vetítési időben és ne forgatásban. Hozzávetőleg húsz percig lennél a vásznon ... Én gondoskodnék róla, hogy a neved . .. szóval, érted. Van egykét jó barátom a sajtóban. A bemutató másnapján már megjelenhetnének az első írások arról, hogy tulajdonképpen ketten játsszátok a főszerepet, s hogy azok az igazán jók ... Nos, az előbb — folytatta leintve a közbeszólni készülő Tamást — azt mondottam: gondoskodnék róla, hogy a neved ... a vásznon. Megértheted, hogy nem rúghatom ki Timótot. Az én választásom, nekem is fedezék után kell néznem. — Magadról remekül tudsz gondoskodni. — Eddig hétmilliót öltünk a filmbe, s vannak jelenetek, amit ötödször forgattam újra azzal a barommal. Nem vallhatom be, hogy rosszul választottam. Vagy beletörődöm, hogy a jelenetek rosszak maradnak s a film megbukik, vagy előállók, s azt mondom, rosszul választottam, s akkor én Vehetem a sátorfámat. A két lehetőség közül miért ne választhatnám a harmadikat. A dublőr szerepét én másként értelmezem, mint általában szokták. Tamásban összekeveredtek az utolsó nap eseményei, benne rekedtek, összekúszá- lódtak. Képtelen volt megemészteni mindazt, ami történt vele. Az nem bosszantotta, hogy Eszter Ronyákkal s Timóttal egyaránt kapcsolatot tart. Még az sem sokkolta túlságosan, hogy egyre nagyobb szerepet hárítanak rá a filmben. Az idegesítette, hogy két hónapi munka után annyira azonosult mozgásban, gesztusokban, hangban, de gondolkodásban és szokásokban is Timóttal, hogy már csak nehezen talált a saját hangjára. — Már megbocsáss, de ez számomra fölfoghatatlan. — Micsoda? — kérdezte a rendező. — Ne tégy úgy, mintha nem értenéd? Ott hagytam a színházat, mert öt éven át egyetlen valamire való szerepet sem kaptam s már kínos volt együtt lennem azokkal, 13
