Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)

Mire hazaért, részeg volt. Minden forgott körülötte,s úgy érezte, kifordul a gyomra. Megállt a fal mellett, s nem mert mozdulni. A fejében minden ér pattanásig feszült.

— Berúgtál — mondta lagymatagon Eszter, s hogy Tamás nem válaszolt, még hozzátette — Ha így folytatod, mire elkészül a forgatás, eliszod a gázsit, még az is lehet, hogy az én pénzemet is elcsórod, s azt is leeregeted a torkodon, ahelyett, hogy hálás volnál, amiért megszereztem neked a szerepet.

Tamás a homlokát masszírozta.

— Nekem nyugalomra volna szükségem —folytatta az asszony — végre megvan ez a szerep, amelyben jól érzem magam, végre a szerepet magammal azonosíthatom, épp csak ki kellene dolgozni minden mozdulatot, végig kellene gondolni minden szitut, s erre te hazajössz és részegen támasztod a falat. Amikor nekem ... dehát mit érted te ezt, te csak lötyögsz Jánoska után, nézed a mozdulatait, ennyi az egész.

— Meg aztán — szólalt meg végre Tamás s egy fotelbe vetette magát — vedelem a sört, merthogy azt is meg kell szokni, mert Jánoska a sört szereti. — Eszelősen röhögött, de olyan hosszan, hogy Eszter berohant a fürdőszobába, s egy vizes törülközővel jött vissza.

— Nesze — nyújtotta Tamás felé.

— Nem elég csak a testünket eladni, gyönyörűm. A dublőr előbb a lelkét viszi vásárra, csak aztán a testét. A szép színésznőkkel fordított a helyzet. Vagy tévednék? Különben nem érdekes. Koslass azzal a rohadt, kókler Ronyákkal. Az én lelkem már úgyis az ördögé. Ha ezt jól csinálom, akkor soha többé színpadra nem kerülök, se a pofám a felvevőgép elé. Csak mindig háttal, csak mindig oldalvást.

* * *

Mire elkezdődött a forgatás, Csonka Tamás már lötyögősen járt, nemcsak a filmgyárban, de az utcán is, bort egy kortyot nem ivott, csak sört vedelt. Egy napon berendelték a sminkmesterhez. A Nagy Varázsló, ahogy a fősminkest hívták, fölváltva, hol a Timót fényképét forgatta kezében, hol meg a Csonka Tamás ábrázatán pihent meg a tekintete.

— Nincs itt semmi baj — kottyantotta ki végül is, és kiadta az utasításokat, hogyan kell megstuccolni a szakállat, mit igazítsanak a hajon, szemöldökön, s főleg, hogy el ne felejtsék befésülni az időt Mr. Dublőr homlokába.

— Az úristen se tud megkülönböztetni benneteket — mondta a sminkes, amikor minden kész volt, s Tamás felállt a székből. A fennvaló se. Ezt én mondom.

— Persze pettyes nyakkendőt kell hordanod — civilben is — tette hozzá Tufán, és a hangoddal még van egy kis hiba. A hangod még olyan, mintha a tied volna, az pedig öreg hiba. Egy kis fejhang kell, öregem. A kölyök is megtanulja egy fél óra alatt. Nézd én nem vagyok a Timót dublőré, mégis meg tudom csinálni —. Elmondott néhány banális mondatot, Tamás elmosolyodott.

— Ezt valóban jól csinálod, megpróbálom én is: — A floridai nyaralómban — szövegelte a Timót szerepét — mindig akad hely és tudja ...

— Bravó, bravó — tapsikolt Tufán. Hát ez kell öregem, bizisten ez kell! Olyan dublőr lesz belőled, hogy még a Metro Goldwyn Mayer is meghívhat.

Másnap fölkötötte a civilnyakkendőt, s a filmgyárba menet a járókelőktől többször is megkérdezte, hogy hol van a legközelebbi taxiállomás, hány óra van és egyebeket. Többen is Művész úrnak szólították, így aztán maga is meggyőződhetett róla, hogy a szerepét remekül játssza. Arra gondolt, hogy mennyivel egyszerűbb volna, ha a főszerepet rábíznák. Ha mondjuk — kombinált tovább szótlanul — Timót urat föltrancsí- rozva bőröndbe csomagolnám, én meg tovább játszanám az ő szerepét s nem őt, hanem engemet kezdenének keresni. Lassan azon vette észre magát, hogy már nem úgy gon11