Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)
mész. Az első napokon azt is mondogasd: Én Timót János vagyok. Gondolj arra, hányszor szerettél volna kibújni a saját bőrödből és a másokét magadra húznod. — Kit említsek? — Senkit! Tufán karonfogva, sétálva magyarázott neki, aztán Timót felé intett, aki elindult a felnyergelt ló felé. Tizenöt—húsz lépés távolságról követték, s közben az asszisztens egyre mondogatta — Figyeled, hogy jár? — Akár egy medve. — Olyanformán — mondta az asszisztens — de ha azt akarod, hogy jól menjen a sorod,akkor igencsak medvévé kell válnod magadnak is. Még álmodban is azt mondogasd: Én Timót János vagyok, én Timót János vagyok, persze nem árt, ha pihentetőként néha hangosan is kimondod — én már rég nem vagyok Csonka Tamás ... Majd lehetsz még, bár ha ebbe a munkába beletanulsz, akkor igencsak el kell feledned, hogy szerep nélkül is vagy valaki. Mindig csak másokban, másokként juthatsz előbbre. Az istállóból elővezettek egy fölnyergeit derest. Tamás könnyedén felszökkent a nyeregbe. Fordult egyet, aztán megállt az asszisztens előtt. — Nos? — Egy kicsit előbbre kellene hajolnod — mondta Tufán, meg kell figyelned, hogyan üli Timót a lovat. — Rosszul — mondta gúnyosan Tamás —, úgy szerencsétlenkedik rajta, mintha vasvillával lökték volna a herékre —. Ezt úgy mondta, hogy Timót is meghallja — Érted Művész úr, úgy ülsz a lovon, mint egy darab szerencsétlenség, ideje volna megtanulnod lovagolni. Timót gúnyosan mosolygott, de egy szót se szólt. Lehúzta fehér kesztyűjét, átadta az edzőnek és miközben leszállt a lóról, megjegyezte: — Nem szeretem, ha kioktatnak— és furcsa, szapora léptekkel elsietett. — — Mester — szólt utána Tufán, de a mondatot abbahagyta, mert Timót már messze járt. — Nézze, kérem — fordult Csonka Tamáshoz — tartózkodjék a megjegyzésektől, különben kénytelen leszek jelenteni a rendezőnek. Magának az a dolga, hogy mindent pontosan úgy csináljon, mint a mester... Na, rendben van, öregem, csak ne zabáid meg az alsó ajkadat, mert még szükség lehet rá. Ha élni akarsz, felejtsd el magadat, s tanuld meg őt. Csonka Tamás cigarettára gyújtott. Egy ideig némán lépkedtek egymás mellett, megálltak a korlátnál, nézték a lovaglóiskola növendékeinek gyakorlatait. Kis idő múltán megszólalt Tamás: — Tudod ki ez a Timót? — Hogyne — mondta Tufán — a Fekete felhők főszereplője, egy igazi amerikai úr. Nekem ez elég, te pedig csak a dublőré vagy, amiként én csupán asszisztens és jól teszed, ha ezt tudomásul veszed. Lehetnél te is főszereplő, csakhogy nem vagy... Ezen hiába rágódsz. Színész se vagy. Mister Dublőr a neved. Ennyi az egész. Harmincezerért. Én ennyi pénzért egy évig melózom. Te meg fölmarkolod, mondjuk két-három hónapi munkáért, ha jól csinálod . .. — Mit kell jól csinálnom? — A magadfelejtést, az azonosulást, az ő gondolatainak a magadba szívását, mozgásának elsajátítását. Feledd el magad és boldog leszel — mondta oktatóan — egyébként, ha akarod, fizetek egy sört. — Utálom a sört — mondta Tamás. — De Timót imádja. A kedvenc itala. Csonka Tamás elképedve bámult az asszisztensre, aztán elindult utána. * * * 10
