Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)
Nagyon érdekes. Na persze élni kell, igaz, nem föltétlenül. Tudod, ha ez a Ronyák nem lett volna az évfolyamtársam, az más. Dehát az volt és ebben az istenverte szuper- produkcióban csak egy dublőr szerepet juttatott nekem! Szép, mi? Epizódra már nem futotta, elfelejtette, hogy voltam Hamlet, ő meg csak egy tiszt — egy epizodista a négy közül, akik vállukra vettek, s kivittek a színről. — Ő a rendező. — Rendező? Játékmestert mondanék inkább. Bal kettesen ki, jobb egyesen be. Szép kis rendezés... Egy gondolata nem volt soha. Egyébként mire jó ez a hülye film? — Hogy te is szerepet kaphass. — Szerepet? Munkát talán. A „közreműködtek még” féle felsorolásban se lesz ott a nevem. Még abba se értendő bele, hogy „és sokan mások”, mert én csak dublőr leszek. Árnyék, nehogy kitörje egy igazi művész a nyakát. — Hirtelen leugrott a heverő- ről. — Jól csinálod — mondta Eszter. — Mit? — Hát ezt az ugrást. Még mindig jobb dublőrnek lenni, mintha elmennél elárusítónak vagy hordárnak. Ez mégis csak szakma. — Hát épp erről van szó. A színésznő karonfogta Tamást, és csendesen, félig pityeregve mondta. — Ha nincs hozzá kedved, ne vállald. Miért is csinálnád? — Ezt komolyan mondod, vagy csak szerepet játszol? — kérdezte a férfi, s egy könnycseppet törölt le a felesége arcáról. Áz asszony a fejét ingatta és szipákolt. — Tudom is én — motyogta — Honnan tudnám? Még aznap bement a filmgyárba. A kapus azzal fogadta, hogy Sípos Jakab várja. Előbb arra gondolt, hogy megmondja, nincs semmi dolga Sípossal, de aztán bólintott s elindult a hátsó épület felé. Szóval Ronyák nem is akar találkozni vele. Hát ez gyönyörű. Már látni se akarja. Fekete felhők rendezőjének nincs ideje találkozni vele. Foglalt a főszereplők kiválogatásával, a kegyosztással. Sipos egy asztalnál ült, lábát egy sámlifélén nyugtatta, s oldalra fordulva az udvar felé pislogott. — Már vártalak — nyújtott kezet Tamásnak. — Tudtad, hogy eljövök? Sipos bólintott. — Az meg sem fordult az agyadban, hogy csupán azért jöttem, hogy megmondjam: szemét népség vagytok? — Őszintén szólva — bólintott Jakab —, felötlött bennem, de hamar elfelejtettem. Az éhes kutya nem várja ki a legjobb koncot, utána kap az első csontnak is... — Ronyák II. — mondta keserűen Tamás és leült a fotelba — mind egyformák vagytok. — Vagyunk, öregem, vagyunk. Mert ha te ülnél az én helyemben, te is úgy éreznéd, hogy jót teszel velem, amikor fölajánlod ezt a dublőr szerepet. Jobb volna egy epizód- szerep mondjuk ötezerért, mint a dublőrség harmincért? Tamás fegyelmezte magát. — Ne siesd el az ítélkezést. Ez az én hatásköröm és rád gondoltam. Megígérhetem, hogy fent lesz a neved a vásznon is. Pedig én tiszta szívből utáltalak a főiskolán, te meg lenéztél. Csonka úr Hamlet, én meg: Nem is ismertél ... De hagyjuk a fenébe az egészet. Öregem, jó tornász voltál, vadmotoros — ezért utáltalak igazán. Suviksz lesz neked ez az egész história. Esküszöm, magam vállalnám el, ha egy hajszálnyit is hasonlítanék Timóthoz, dehát... 7
