Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Hagyománykutatás és népismeret (Dr. Kós Károly valóságos válaszai Bárth János képzeletbeli kérdéseire)

gyakorlatra hozzánk jelentkező diák részvételével. E kutatásokon alapulnak az utóbbi 9 évben megjelent népművészeti táj monográfiák. 1958-ban egyetemi néprajzi előadó minőségemben 6 tanítványommal és több önkéntes kutatóval, köztük Vámszor Gézával, Szentimrei Judittal, Starmüller Gézával, a mezőségi Szék néprajzi kutatását szerveztem. Sajnos a mezőségi Katanán és Széken végzett néprajzi munkánkból — akárcsak az 1940-es évek elején Venczel József által szervezett bálványosváraljai „falukutatás” eredményéből még csak részletek láttak nyomdafestéket, pedig központi fekvésű nagy tájunk, a Mezőség néprajzi megismerése egyik elsőrendű feladata az erdélyi néprajzkutatásnak.

— Megszoktuk, hogy írásai jobbára a hagyományosnak nevezett néprajz körébe sorolhatók. Éppen ezért meglepetéssel olvastuk „Eszköz, munka, néphagyomány" c. kötetében a változásvizsgálatokról tanúskodó írásait, elsősorban az avasújvárosiak gazdálkodásáról írt tanulmányát.

— 1971-ben egy akadémiai szimpózium keretében azt fejtegettem, mennyire fontos lenne a szatmári táj alapos néprajzi kutatása A következő évben a minisztérium múzeumi igazgatósága lehetővé tette számomra, hogy a falusiak ingázásának néprajzi vonatkozásait vizsgálhassam tetszés szerint választott kutatóponton. így született meg — a megadott témát kiegészítve — az avasújvárosi változásvizsgálataimat bemutató tanulmányom. Ez a jelenkorig hozott változás kutatás nyilvánvalóan érinti a néprajz és a szociográfia határterületét, bár én a népit — a hagyományosat és a közösségit —, illetve ennek változásait kerestem. Tehát a néprajzkutató szemével néztem a témámat, még ha a szociográfusokhoz hasonlóan magam is „éltem” a szinkron és diakron kimutatások, statisztikák eszközével. De hát ezt megtettem máskor is, pl. egy lakodalmi rituselem mezőköbölkúti változásainak vizsgálatakor. Úgy érzem, sikeresen járultam hozzá általa a hagyomány átalakulásának, természetének megismeréséhez. Alkalmazhatók azonos eszközök, technikák egymástól különböző kutatási területeken és tudományokban is. A geológus és a régész egyaránt ás. A térképet, a statisztikát, a rajzot, sőt a levéltári adatokat is egy sor tudomány alkalmazza. A szempont a döntő!

Ezért bosszantó, amikor például nálunk — s nem is csak nálunk — egyesek nem tudván mit kezdeni a „társadalomnéprajzzal”, ezt (nemcsak a szót, hanem a tartalmát is!) valami új találmánynak tüntetik fel, amit eddig senki sem művelt. Nem ismervén sem a néprajz, sem a szociológia definícióját,sajátos helyét a tudományos munkamegosztásban, jórészt az utóbbi felé Való tájékozódást értik a társadalomnéprajz alatt. Ez olyan, mint amikor a népszokások kutatását szokás—jogszokás—jog kapcsolaton át a jogtudomány, a népi földművelés kutatását az agrártudomány, a népi építészet kutatását az építőművészet, a népi orvoslást az orvostudomány körébe utalnánk és így tovább. A néprajzkutató a népélet és a népi kultúra bármely területén működve nem feledkezhet meg a néprajzi szempontról. Arról, hogy kutatásának tulajdonképpeni tárgya mindenütt a népi. (Persze ez sem politikai, hanem néprajzi értelemben.) Hol a helye tehát a társadalomnéprajznak a tudományok rendszerében?

A társadalomnéprajz nem külön diszciplína, hanem a néprajz szerves része, még ha rendszertani szempontból az anyagi (tárgyi) és a szellemi néprajz mellett harmadik főrészként indokolt is a társadalomnéprajz megkülönböztetése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a népi társadalmi élet utáni érdeklődés új volna a néprajzban. Ellenkezőleg: a népszokások és velük összefüggésben a népi társadalom iránti érdeklődés, a vele való foglalkozás a népköltészettel és a viselettel együtt a néprajz más területeivel szemben már a „kezdettől”, a múlt század közepétől rendszeres Volt. Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a néprajzi jelenségek sokoldalú, komplex Vizsgálatánál a kutató a társadalmi összefüggésekre is figyel és így „társadalomnéprajzot” is művel.

61