Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Hagyománykutatás és népismeret (Dr. Kós Károly valóságos válaszai Bárth János képzeletbeli kérdéseire)
— Tanulmányaiból és a mai magyar néprajzban csaknem páratlannak számító rajzaiból úgy látom, hogy kutatásainak egyik fontos területe a népművészet. Mi a véleménye erről a nagyon összetett jelentésű és sokféleképpen értelmezett fogalomról, valamint a korunk „népművészeti” mozgalmairól, törekvéseiről? — A népművészet a néprajz egyik bűvös fogalma. Dolgozataim egy részének címe, valamint gazdag rajzanyaga alapján engem is sokan „tárgyi néprajzosnak”, s ezen belül többen „népművészet-kutatónak” tartanak. Mi több, az akadémiánál — más híján — volt is ilyen címem. Ennek dacára, amint ez eddigi írásaimból és nyilatkozataimból is kiderülhet, bár gyakorlati okokból beszélhetünk népi díszítőművészetről, népművészetről, elméletileg ezt indokolatlannak tartom. Nem lehet a néprajzon belül egy olyan tárgykategória, amelyet mi kívülálló szempont, az esztétikai érték alapján elkülönítve vizsgálunk. Ha a gyakorlati célszerűség szempontjából megkívánt, kipróbált, tökéletes szerkezetű, formájú, arányú tárgyra (legyen az faeke, csónak, kaszanyél, fazék, disznóól, cserge stb.) vagy az ilyen élőlényre (pl. bivalyra, asszonyra, emberre stb.) a népi ítélet azt mondja, hogy „szép”, az elsősorban alkalmasat, helyeset jelentő gyakorlati értékmérés. Még ha ugyanakkor az adott közösségben eszményinek tartott forma és kivitelezés látványa egyben az esztétikai élménnyel rokon ráismerés, hozzám szólás érzését is kelti. A célszerű, alkalmas tárgy (eszköz) befejezettségéhez tartozik sok esetben a tárgy funkcióját, hatékonyságát szolgáló, ilyennek vélt, vagy ilyen eredetű kivitelezés. (Sajátos idomok, recező rovások, valamelyes elrendezésben, eredetileg óvó vagy megidéző mágikus jelek, újabban még betűs tulajdonjegyek, Isten segítségét hívó feliratok stb.) Nyilvánvaló, hogy ezek a sokszoros ismétlés folyamán egyre alakulnak s az ismétlés érdekében memorizálható ütemességben, csoportosításban jelentkeznek, díszítmény jelleget kapnak. Azonban még e fokon, az eredeti értelem elhomályosultával is fontosabb az új, társadalmi funkciójuk (jelképes közlésük), mintsem „díszítő” jellegük, amiről jórészt csak az iparművészet hatására és már megrendelésre, eladásra dolgozva vettek tudomást. A következtetésem tehát az, hogy a népi formanyelv csakis komoly néprajzi elemzéssel, alakulásában, a népélet és a népi műveltség egészében történő vizsgálattal érthető meg a maga valójában. Talán az előbbiekből is következik, hogy a népi (vagyis hagyományos és közösségi) életmód bomlásával eltűnik, illetve már el is tűnt az az alap, amire az épült, amit eddig népművészetnek nevezgettünk. Nyilvánvaló, hogy azok a tárgyak, amelyeket külső megrendelésekre, Vagy felső irányításra egyes falusiakkal vagy szövetkezetekkel csináltatunk; vagy pedig nem falusiak, például ügyes kezű városi fiatalok és iparművészek a maguk kedvteléséből, a népiből inspirálódva csinálnak, a néprajz érdeklődésén kívül esnek, lett légyen ezek pontos másolatok, sikeres feldolgozások vagy idétlen giccsek. Indokolt is lenne — úgy, amint a hagyományos népi formanyelv látványosabb részét egykor felülről népművészetnek nevezték — ez utóbbi kategóriába eső tevékenységet és termékeit más elnevezéssel illetni (pl. népi iparművészet stb.). — Korunk gyorsan változó, formálódó paraszti világának ismeretében miként látja a néprajz helyzetét, feladatát, jövőjét? — Jóval a jelenkori felgyorsult változások előtt, már közel száz éve érzékelhető volt „a mindent elszürkítő, egybemosó polgáriasodás” hatására a hagyományos népi életmód, a népi kultúra és a népi gondolkozás felbomlása. Ennek észlelése volt az ösztönzője a „jegenye-fürdői kör” (Herrmann Antal, Wlislocky Henrik és Jankó János), majd a szélesebb kolozsvári néprajzi kör lázas gyűjtő, múzeum-,folyóirat- és egyetemi néprajztanítást szervező munkásságának. Tehát a néprajzi jegyzetfüzetbe, vagy múzeumba való rendszeres gyűjtőmunka megindulása kezdettől a hagyományos konvenciókon alapuló népélet és népi kultúra sajátos vonásainak, értékeinek a tudományos megismerés számára való „megmentését” célozta. Mi józan és tanultabb utódok egy ideig próbáltuk 62
