Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Kalász Márton: Magyarországi németek népköltése (műfordítások)
MAGYARORSZÁGI NÉMETEK NÉPKÖLTÉSE VOLT EGY KIRÁLYI ASSZONY Volt egy királyi asszony, termetre csudaszép, volt neki egy leánya, haláltól sápadó. Anyám, jaj, anyámasszony, úgy szaggat a fejem, hadd sétálok ki egyet szomszéd háza felé. Lányom, te ugyan félnél, nem mehetsz ki magad, kísérjen el, idehívom legkisebb húgodat. A ZÖLD ERDŐRE A zöld erdőre sétálni megyek, egy kis kúthoz érek, vize hideg. Leülök mellé, nézek belé, három szál rózsa hull lábam elé. Három szál rózsának piros a színe, nem tudom, mátkám él-e, hal-e? Anyám, jaj, anyámasszony, húgom még oly kicsi, út mentén a virágot a réten kitépdesi. Lányom, én édes lányom, nem mehetsz ki magad, kísérjen el, idehívom lekisebb öcséd urad. Anyám, jaj, anyámasszony, öcsém még oly kicsi, ég alatt a madárkát leüti, lelődözi. SÉTÁLNI MEGYEK Igen, bizony még él, arca pozsgáspiros, szeme mogyoróbarna, szája szép piros. S a tekintetem jár körül s körül, keresem mátkámat, nincsen sehol. A juhász házához érek, a juhászné kinéz, bent-e az édes mátkám, hozzám kijönne-é? Mennek tovább az úton, elesik csakugyan, ég áldjon, apám is, anyám is, ez a végső szavam. Ég áldjon, húgom is, öcsém is, az is végső szavam, ami szegény lányt, engem ott fogott betegágyamon. Rózsabokor a kertben, hullnak levelei, halld, ennyit él az ember, s rideg sír elnyeli. (Hajós) Ha kimegy, majd kimegy, s te úgy akarod. Kedvesem, isten áldjon, már útnak indulok. Útnak indulni még volna időd. Már menni kell, hosszú az útam, lépésem rövid. Ha nézek is búsan, nem búsulok. Mindig így volt szokásom, nem vigadhatok. (Cegléd bércéi) 25
