Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Ács Zoltán: Népi kapcsolatok magyarok és németek között a régi Magyarországon

kel. A már egyes helyeken lassan elkezdődött nyelvi asszimilációnak egy időre gátat vetett II. József nyelvrendelete, mely kétségkívül alkalmat szolgáltatott arra, hogy sokhelyütt németellenesség üsse fel a fejét, amelyre nem késett az önvédelmi válasz, a nyelvi elzárkózás.

Valóban ilyen nagyfokú lett Volna az egymástól való idegenkedés, az elzárkózás? Korántsem, hiszen az egymáshoz való közeledésre is tudunk példákat idézni, ámbár ez esetben már egyfajta politikai számítás is szerepet kap. Nézzünk először egy példát a nyelvi közeledésre! Az asszimiláció kétségkívül ott volt a legelőrehaladottabb, ahol katolikus németek katolikus magyarokkal éltek együtt, ugyanabba az egyházkerületbe tartoztak. Érdekes folyamatnak lehetünk tanúi a Szatmár megyei Szaniszlón, ahol a németek mellett kálvinista és katolikus magyarok is laktak. Az utóbbiak már korán beházasodtak a német családokba (két idegen etnikum egymáshoz Való közeledésének, a másik értékrendszere elfogadásának talán egyik legfontosabb mutatója a vegyesházasság!), megtanulták nyelvüket és elnémetesedtek. 1865-től aztán, miután a magyar nyelv a német családokba is behatolt, a svábokkal együtt magyarosodtak. Ez korántsem egyedülálló, csak erre a korra jellemző jelenség. Tudjuk azt, hogy a török terjeszkedésének hatására számtalan alföldi település lakói a nagyobb biztonságot nyújtó északi, északkeleti hegyvidékre menekültek, s ott felszívódtak a szlovák és rutén etnikumba. A török kiűzése után leszármazottjaik nagy része visszavándorolt az ősi hazába, s lett ismét magyarrá.

Cikkünk elején említettük, hogy a közvélemény az „urat” a magyarral azonosította. A 19 század második felétő! a paraszti munka szervezete is átalakult, s a tőkeerős földműves gazda egyre inkább a paraszti orientációjú ipari vállalkozások finanszírozásában vett részt, míg a mezőgazdasági munkát cselédeivel végeztette. E változás okozta életvitel következtében a gazdag paraszt úrnak érezte magát és kereste a kapcsolatot a falusi intelligenciával. (A sikeres ember nemzettudata gyorsabban elhalványodik.) Előkelőnek lenni és magyarul beszélni és érezni egy és ugyanaz volt. Gyermekei iskoláztatásán keresztül őket mint képzett „deutschmagyaren”-t a falu vezető rétegébe óhajtotta emelni. Ezt a folyamatot — mármint az úriság-magyarság összefonódását, s annak tudati kihatását a németek egy bizonyos rétegére — a falusi gazda- és kisiparosréteg városba került tanult fiainak pályája szemlélteti a legjobban. Sok német gazda nem is oly régen még megvetett urizálást, dzsentry-életformát követendő példának látta. Szatmárban például a homogén sváb községek közül a két leggazdagabban, Csalánosban és Majtényban, és itt is a legtehetősebb családokban terjedt el a magyar nyelv, egyszerűen azért, mert így gyerekeik könnyebben tanulhattak tovább, s ezzel úgy érezték, hogy felemelkedtek az urak „Herrischen” rétegébe. Az említett két helyen 15 év alatt általános lett a magyar nyelv és az I. világháború idején a 20 év alatti fiatalok között már nehezen lehetett olyant találni, aki svábul beszélt.

Példáinkat még sorolhatnánk tovább! Elsősorban terjedelmi korlátok miatt azonban meg kell elégednünk ezzel a néhány példával, melyekkel a különböző etnikumok egymás mellett élése során nap mint nap felvetődő „kihívásokat”, gondolkodás, életmód és mentalitásbeli különbségeket, az azokat alakító és befolyásoló helyi és magasabb politikai érdekeket villantottunk fel és ütköztettünk össze anélkül, mint ahogy azt már cikkünk elején is jeleztük, hogy általános következtetéseket kívánnánk belőlük levonni. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, még alapos, sokrétű történeti, irodalmi, néprajzi és szociológiai kutatómunka áll előttünk.

17