Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Faragó József: Folklór és kultúra
FARAGÓ JÓZSEF FOLKLÓR ÉS KULTÚRA* Miért gyűjtjük a folklórt? Erre a kérdésre értékeinek és szépségeinek felfedezése, vagyis a folklórkutatás kezdetei óta sokan és sokféleképpen válaszoltak; aligha volt és van a világon olyan szakember, aki pályája során a folklórgyűjtés okának-céljának ne igyekezett volna egyszer, vagy akár többször is magyarázatát adni. A magyarázatok tudományos jellegűek szoktak lenni: a folklórgyűjtés tudományos célját és hasznát bizonygatják, tudományos okfejtéssel. A folklór azonban nemcsak a foklórtudósoké, hanem mindenkié: az egész emberiségé. Ezért gyűjtésének és kutatásának, a szaktudományi eredményeken túl, minden művelt ember számára kell valamit jelentenie. Ha ugyanis a folklór egyetemes emberi érték, akkor nincs szüksége a tudományos hírverésre, hiszen egyetemes értéke tudományos értékeit is magától értetődően magában hordozza. Miért is gyűjtjük hát a folklórt? A kérdésre ezúttal nem valamilyen szaktudományi választ keresek folkloristák számára, hanem a szaktudományon kívül valami általánosabb, közérdekűbb választ bárki, mindenki számára; érveimet sem a folklórtudomány tételei közül választom, és egy folkloristát sem fogok tanúnak megidézni. Az írás feltalálása, az írásbeliség elterjedése és az irodalmak kialakulása előtt a világ valamennyi népének kultúrája íratlan, vagyis folklór-jellegű volt: alkotói eleve névtelenek, illetve a névtelen közösségbe süllyedtek; az összes felhalmozott szellemi javakat az emberi emlékezet őrizte meg és tartotta fenn, átszármaztatásuk pedig közvetlenül embertől emberig, szájhagyományozás útján, vagyis élőszóval történt. Ma ismereteink szerint a földön a költői alkotásokat legkorábban a sumérek kezdték rögzíteni ékírásos agyagtábláikon ie. a III. évezredben, vagyis az irodalom kezdetei legföljebb öt évezredre nyúlnak vissza. De csakis a kezdet kezdetei! Ehhez képest például a mi magyar irodalmunk hét évszázados, számos nép irodalma pedig még ennél is jóval fiatalabb. Mi több, a földön nyolcszáz millió felnőtt még mindig írástudatlanságban él, köztük nemcsak a már irodalommal rendelkező nemzetek írástudatlan néptömegei, hanem nagy számmal azok a népek is, amelyek fejlődésükben el sem jutottak az írásbeliség küszöbéig. Ha a szellemi életet mérni lehetne, bizonyára kiderülne, hogy a földön az íratlan kultúra mennyiségileg még mindig mily számottevő az írásos kultúrával és tudománnyal szemben. Másrészről viszont nincs a földnek olyan elmaradott népe, amelynek ne volnának a természetről és a társadalomról felhalmozott ismeretei, hitvilága; olyan érzelmei, vágyai és törekvései, amelyeket prózai és verses költészetben fejez ki; zenéje, táncai, szokásai és így tovább. Ez a folklór-jellegű, íratlan kultúra egyidős magával az emberiséggel, hiszen — a munkával és a beszéddel együtt — épp ezek révén emelkedett ki az állatvilágból és lett a teremtés koronája. Az emberiség korát az antropológusok hosszú ideig tízezer, majd százezer években számolták; a legújabb leletek alapján már millióknál tartunk. Ha az irodalom kezdeteit — nagyon bőkezűen — ötezer évben jelöljük meg, az ember emberré válását pedig — nagyon szűkmarkúan — kétmillió évben, akkor az emberiség íratlan kultúrája időtartamában úgy viszonylik az irodalomhoz, mint kétmillió az ötezerhez, vagyis négyszáz az egyhez! * Elhangzott Csíkszeredán 1980. december 20-án, a Hargita Művészegyüttes megalakulásának tizedik évfordulója alkalmával rendezett szimpozionon. 4
