Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Szekér Endre: A mai magyar költői nyelv új vonásai
SZEKÉR ENDRE A MAI MAGYAR KÖLTŐI NYELV ÚT VONÁSAI „Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.” (Füst Milán: A magyarokhoz) A költők nyelve — mindig megragadó, egyéni, képszerű. Illyés Gyula fejtegeti a költői nyelvről írt tanulmányában, hogy az igazi alkotás, valódi irodalmi mű jellegzetessége — az egyéniség. S ez hasonlítható a mindennapi élet pillanataihoz, amikor találkozik két ember, kezet fog, megismerkednek, beszélnek egymással. Az arcon,a mozdulatban,a kézfogásban, a szem mozgás ban, a beszédben — mind benne van a másik ember. A stílus is ilyen. „Úgy van, valóban; nem stílus az, amely mögött nincs ember. Eleven és mozgó; méghozzá nekünk tetszőn mozgó”, állapítja meg Illyés. Ha a stílus és az egyéniség természetes kapcsolatát vizsgáljuk, először mindig a legjelentősebb írók, költők neve és műve jut eszünkbe, hiszen az ő esetükben érezzük igazán az egyéniséget, az egyéni vonásokat a műveikben. De nem szabad csak a legnagyobbakra figyelnünk, ugyanis számos kisebb, de igazán eredeti tehetség stílusában is kimutathatók a sajátos, csak rá jellemző stílussajátosságok. Szathmári István a mai magyar költői nyelvről írt tanulmányában két szempontot érvényesít. Az egyik alapján kiválaszt a mai magyar költők közül hat olyan költőtípust, akinek a stílusa mindenféleképpen eredeti, elkülöníthető, jellegzetes. E típusok; 1. Simon István és Váci Mihály; 2. Illyés Gyula; 3. Juhász Ferenc; 4. Nagy László; 5. Weöres Sándor; 6. Tandori Dezső és Pilinszky János. A másik szempont szerint a legjellegzetesebb nyelvi-stilisztikai kifejezőeszközöket rendszerezte (pl. az ún. extralingvisztikus, azaz nyelven kívüli eszközök előtérbe kerülése). Szathmári István e tanulmányát felhasználva, figyelembe véve azt szeretnénk összegezni, hogy milyen új vonásokat fedezhetünk fel a mai magyar költői nyelvben! Először azt emelhetjük ki, hogy nagymértékben megnőtt az írók, a költők érdeklődése a nyelv iránt. Ezt bizonyítja a közelmúltban megjelent Nyelvédesanyánk című kötet, melyet Hernádi Sándor és Grétsy László szerkesztett. A kötetben magyar írók nyelvünkről szóló vallomásai olvashatók. A legfontosabbak Illyés Gyula írásai például a Szíves kalauz, a Kháron ladikján és más köteteiben. A gyönyörű Koszorú című versében is e „szél-kaszabolta” magyar nyelvről vall, mely őrzi történelmünk évszázadait. A kötet címe — Kiss Dénes versének címe. Nyelvédesanyánk. E szó maga vers. Vészi Endre magába rejtett szülőhazájának nevezi a magyar nyelvet, mely a rejtett összetartozás kifejezője. Jobbágy Károly egy bolgár és egy lengyel író fényképének hátlapjára ír verset, vallva arról a nyelvi magányról, melyben a magyarság él itt Európában. Ez azonban Jánosy Istvánt nem keseríti el, ódát ír a magyar nyelvhez. „Ha már elvetted az életemet, / végső nagy áldozatomat fogadd!” — S a nyelv iránti fokozott érdeklődést jelzi az, hogy az Új írás folyóirat körkérdést intézett az írókhoz a nyelvről. „Ami engem illet, én tűnődni nem bírnék azon, hogy milyen lesz magyar nyelv nélkül a világ; nem tudom a világot nélküle elképzelni. Nekem a legközvetlenebb kapcsolat, amin keresztül a világot mint világot egyáltalán érzékelni tudom, a magyar nyelv”, — állapítja meg Vas István. És különösen fontos a határainkon túl élő költők számára az anyanyelv, a magyar nyelv. Az Újvidéken élő Fehér Ferenc Nyelv és varázs című versét közli bevezetésképpen a Dávid András által írt, szerkesztett magyar nyelvtankönyv. Sütő András önálló kötetben vallott a magyar nyelvről az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című kötetében, amikor unokájának, Lászlónak örökbe hagyja Szavaink Nagyfejedelemségét, Arany János látszólag halott igéit, Mikes rokontalanságát, Petőfi és József Attila „vérfoltos madárseregének” csiri- polását. A Kolozsvárott élő Király László számára nyelvünk mindig Arany János pásztortüzét és Bartók Béla Elindultam szép hazámból kezdetű dalát jelenti. Az akkor külföldön, Amerikában élt Zilahy Lajos a messzi idegenben a kopott régi Magyar írógép-en találja meg az elvesztett ékezeteket, és felejthetetlen magyar verssorok zsongnak benne („Oh lassan szállj és hosszan énekelj, / Haldokló hattyúm, szép emlékezet!”). A Stockholmban élő Thinsz Géza „svédmagyarul” és „magyarsvédül” keveri a szót, megrántja a szórendet, meglengeti a szavak közepét és végét (Svéd magyaros). A Svájcban élő Major-Zala Lajos Anyanyelv című versét Vas Istvánnak ajánlotta. Az anyanyelv neki „oxigénpalack” a hátán, amikor az idegen vizek mélyeire ereszkedik. A nyelv — az élet. Egyik legjellemzőbb stilisztikai eszköz, nyelvi kifejezési lehetőség napjainkban a látható elemek szerepének megnövekedése. Az avantgarde, az izmusok idején gyakran éltek ezzel a kiemelési lehetőséggel. A szabályosan nyomtatott sorok közül természetesen szembeötlő a nagyobb betűtípussal szedett szó (vagy szavak). Illyés Gyula Hatalmas, nagy korszak . . . s a költők című versében a magyar és az idegen szavak a háborús statáriumot, végzetes had parancsokat idézik csupa nagy betűvel. 85
