Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - SZEMLE - Kerék Imre: Galambosi László: Teremtmények találkozása
mondja a vers. — / Ahogy ő sincs már. Csak bennünk él. Hogy elporladjon.” Innen nézve hatalmas a distancia a Búcsúzó-ig, ami tárgyszerűségével a mégis-kifogyhatatlan, a mégis-elképzelhető remény miniatűr látomása, s egyben újabb visszaütés a kötetindító motívumra: „Tengerbe hullik egy könnycsepp: / ez a halál. Csak ennyi. Ne sirass. / Bölcs hullámoktól tanulom az öröklétet.” Szűkszavú, tömören fogalmazó költő Thinsz Géza. Költeményei az epikai formák költői képekkel történő összetűzésére épülnek, ebben feltétlenül rokona a már említett Tomas Tranströ- mernek, de oldottabb nála, konkrétabban nevezi meg a dolgokat. Nyilván ezzel (is) magyarázható, hogy olykor szerkesztési lazaságok gyöngítik verseit. Nincs módunk korábbi műveivel összehasonlítani a mostani kötetet, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy esetlegességeivel együtt is öntörvényű, autonóm költészet a Thinsz Gézáé, még akkor is, ha a nyelvi izoláció nyűgeit maga is érzi: „Magyarnak svéd, / svédnek meg magyar: / két országban idegen, / két nyelv pártolt el tőle. / Sajnálod vagy kineveted: / ő tovább lengeti, megcsúszik, magával rántja / és keveri- keveri. Svédmagyarul és magyarsvédül.” (Magyar könyvkiadó, Stockholm, 1979) KELEMEN LAJOS GALAMBOSI LÁSZLÓ: TEREMTMÉNYEK TALÁLKOZÁSA Galambosi László újabb kötete, a Teremtmények találkozása egy mindinkább kiteljesedő költői pálya jelentős állomása, maradandó értékekben, érett szépségekben bővelkedő dokumentuma. Könyve nem ígér látványos fordulatot, nem külsőségekkel akar meghökkenteni, inkább a szerves gyarapodás, a fokozott elmélyülés jellemzi új versgyűjteményét. Költői világképe, versépítő tudatossága elmélyülésével párhuzamosan változatlan örömmel töltheti el a verset szerető olvasót a Pécsett élő költő kifogyhatatlan metafora-alkotó leleménye, nyelvének gazdagsága, stílusának és verselésének hajlékonysága, színeinek érzéki teltsége. Galambosi László a magyar költészet nagy vonulatának megtermékenyítő hatását lírájába olvasztva Csokonai, Vörösmarty, újabb líránkból Nagy László,Weöres Sándor, Kormos István, Juhász Ferenc, a népi írók: Sinka István, Erdélyi József, Gulyás Pál művének ismeretében vágott új ösvényt magának. A tőlük kapott indíttatásokat szerencsésen ötvözte a népköltészet, a rokon népek költészetének, a Bibliának képi-formai ihletésével, így sikerült önálló költői világot, szuverén költői mitológiát, hozzá sajátosan egyéni nyelvet teremtenie. A nyelvet elsivárosodással fenyegető, puszta absztrakcióvá, rejtvényhalmazzá lefokozó törekvések ellenében munkálkodva alig akad költőnk, aki ilyen ősi szomjúsággal hajolna ismét a nép- költészet éltető vize, a bartóki „tiszta forrás” fölé, ilyen természetességgel tudná intonálni a a gyermekkorában fülébe ivódott népdalok hangját: Jázmin-kendős marokszedő billeg a búzába. Kéreg-zekés kévekötő botorkál utána. (Bodzapalota) A versszak humoros hangulatát, jóízűen vaskos népi báját játékos alliterációk: billeg a búzába, kéreg-zekés kévekötő, hangulatfestő igék: billeg, botorkál érzékeltetik, a jázmin-kendő és a kéreg-zeke finoman ellenpontozott képe lá- gyabb és érdesebb valóságelemeket társít egymáshoz. Hogy Galambosi verseiben érzéki valóság és költői mítosz milyen erőltetettség nélküli természetességgel fonódik össze, a valóság konkrét mozzanatai hogyan telnek meg nála szimbolikus jelentéssel, arra lássunk még egy strófát a fentebbi versből: Aranycsőrben ring a hajnal, csillag-bibés mályva. Kalitkából galamb száll a bodzapalotába. Az aranycsőrben ringó hajnal madarat asszociáló kozmikus metaforájával párhuzamosan egy érzékelhetőbb, földközelibb kép jelenik meg a költői képzeletben: a kalitkából bodzapalotába szálló galambé. Ez a valóságosan konkrét kép azután szinte észrevétlenül válik az emberi szabadságvágy hordozójává, megszemélyesítőjévé s éppen póztalan egyszerűségében éreztetheti meg minden fennkölt kinyilatkoztatásnál hatásosabban az olvasóval ez a kép a költő sugallta mondanivalót, üzenetet: rabság és szabadság föloldha- tatlan ellentétét. A plasztikus, tömör képi fogalmazásmód, színek, ízek, hangulatok ragyogása, vibrálása teszi emlékezetessé a Csokonai érett, késői verseinek színpompáját idéző Vendéglő-t: Aranypiros almák, tündér-lakta gömbök viola-brokáttal terített asztalon. Békítő pohár, pamut-szegfűkkel befonva hallgat a mandula-illatú bicsakon. Boszorkány bánat-sűrítő guzsalya, fehérbe fordul a hold. A fohász fiókját le ne lakatold! A nagy költőelődökre utal vissza önkéntele87
