Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - SZEMLE - Kerék Imre: Galambosi László: Teremtmények találkozása
nül is, vagy tudatosan a pamut-szegfű összetétellel. (Ld. Csokonainál: pamut-hintócskáddal, József Attilánál: pamut-papucsban kifejezéseket.) Életközelség, meleg líraiság, gyermekien tiszta látásmód és valami varázslatos meseszerű hangulat ömlik el ezeken a verseken. Gondosan kimunkált zeneiségük, pompás ritmikájuk csak fokozza ezt az olvasót foglyul-ejtő hatást. Kárpáti Kamii írja Galambosi költészetéről: „az ember maga is el szeretne bújni benne, hogy a természet fantasztikumával, gyermekké tevő mese- szerűségével csordultig betelve megadja magát a kert varázsának.” „Ez a kert, a »pannon mikrokozmosz« »Amerikájának« fölfedezése valóságos gyógykúra” teszi hozzá Kárpáti, vázolva Galambosi lírájának fő karaktervonásait. Bizonyos, hogy az ideje nagy részét négy fal közt töltő embernek valóságos szellemi-fizikai felüdülést jelentenek ezek a versek. Hozzátenném, hogy legtöbb versében épp az idill ellensúlyozásaképp mindig bujkál valami tragikus elem, a költő az emberi szenvedés, a a fájdalom és a gyász élményei elől sem tud, nem is akar kitérni. (Hódolat feketében, Barlangmélyből, Rózsalámpák) Galambosi verseiben nem valami öncélú, pante- isztikus természetimádat munkál, inkább a természettel ősidők óta együtt élő, lélegző ember az ő költői világának középpontja. Az átlelkesített természeti világ növényei, állatai, elemi erői sugároznak éltető fluidumot ebbe a lírába. Kemény indulatok, szenvedélyes, igaz érzelmek (mennyire kerüljük ezt a szót újabban!) nyilvánulnak meg itt, nyújtanak fogódzót a költőnek ahhoz, hogy felvehesse a küzdelmet az elidegenedés, a kiüresedés, a közöny szaporodó kortüneteivel. Nem érdektelen megfigyelni, milyen sok a barátoknak, fegyvertársaknak, mestereknek, szellemi elődöknek ajánlott vers. Mintha ezzel is hangsúlyozni kívánná a költő a munkára ösztönző, erőt, tartást adó közösség fontosságát, így védekezve a fojtogató magány ellen. Hogy menynyire nem a puszta alkalom szülöttei ezek a versek, azt a kötet olyan kitűnő darabjai bizonyíthatják a legmeggyőzőbben, mint a Latinovits emlékének ajánlott Gyolcsba merülő Virág, az Adyt idéző Havat ziháló szélben, vagy a Kormos Istvánt elsirató remekbe-szabott Hattyúra szállt. Mennyire szuggesztív hitelességgel idézi meg a Kormos-i versvilágot: íme néhány jellemző strófa a versből: Vogul-dallam nyit az éjben. Hattyúra szállt Kormos Pista. Gördül a fej feketében, tüskés gyolcsba hökken vissza. Fejedelmek sarjadéka, gyalmot vető férfi ember, szíved fölött nyuszt bukdácsol, háborog a Norman-tenger. Népköltészetünk ihletése mellett, mint fentebb jeleztem, rokonságot mutat Galambosi lírája a finnugor rokonnépek költészetével, lép- ten-nyomon ismerős dallam-, ritmusemlékek, képi motívumok teremtődnek újjá képzelete kohójában, különösen a Vikár-fordította Kalevala nyelvi-stiláris hatását érzékelhetjük erőteljesen; emellett gazdagon kiaknázza a Biblia nyelvi, stiláris fordulatait, évszázadokon át mélyen népünk tudatába ivódott metaforakincsét. Sajátos pogány-keresztény mitológiát teremt ezzel Galambosi. A modern líra, a népi szürrealizmus eredményeinek kamatoztatása, verssé szervezése teszi olyan megragadóvá többek között a fent említett, Kormos emlékének szánt verset is. Párját ritkító variációs készséggel aknázza ki a hangsúlyos verselés lehetőségeit, legtöbbször egy-egy versen belül is változatos metrikai megoldásokkal él, az egyhangúságot kerülve váltogat rövidebb-hosszabb sorokat. (Bolydító) Napjaink valóságának ellentmondásai, az emberiség szorongató gondjai nem kerülik el figyelmét. Közösségi feladatvállalás, a haza és az emberiség sorsa fölötti aggódás kap hangot verseiben. (Afrika küzdői, A fájdalom kapujában) Utóbbi versének drámai töltését, feszültségét a fenyegetettség és az annak ellenében szenvedélyesen áhított remény együttes jelenléte, kettőssége adja meg. Sikerül elkerülnie a bőbeszédűség, a fölösleges pátosz, a szólamszerűség buktatóit. A pusztítás erőivel szemben a teljes emberi élet szépségét mutatja föl, verse a szeretett haza sorsa iránti aggódás soraival zárul: Csak az otthon, a haza, a bölcsesség talapzata támaszkodjon a megtartó oltalmas fénynek. Soha az erőszak havazó bugyrából fölszálló fegyveres, soha a dévaj tünemények. Galambosi verseinek egyik fő erőssége a kompozíció, a szerkesztés kimunkált biztonsága. Általában zárt szerkezetekkel építkezik, ritkábban a szabad vers kevéssé föllazított változatával él, ebben sem enged a kényelmesség kísértésének, nem ereszti ki kezéből a vers gyeplőjét. Olykor, mint a kötet szabadversnek induló, legnagyobb igényű versében, a Teremtmények találkozásában váratlanul visszatér a kötött formához, szinte észrevétlenül rímeket csendít meg, akár e verse végén: Pántos hajam jáspiskővel két oldalon leszorítják. Nyírfafehér harisnyámra babusgatnak szattyán csizmát. Hullám vető ezüst lepel borul márvány asztalomra Négy fekete asszony emel gallyakba font liliomra. Ez a költemény valóban méltó megkoronázása eddigi művészetének, benne legjobb erényei egyesülnek egyetlen megragadó látomássá: mesék 88
