Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - MŰHELY - Móser Zoltán: „Egy dalt zöngicsél” (József Attila dalairól és „dallamairól”)
A következő évi, az 1923-as GYÉMÁNT című vers már amolyan „daltalan” zsoltár, és csupán az első sor kemény leütéséből érezzük, hogy zsoltár-emlékek, emlékezések ihletében íródhatott: „Mindenkor idejük van a zsoltároknak.” így érkezünk el e következő évhez, 1924-hez, és a fenti vershez. Hasonló népdal keresésekor egy hasonló zsoltárra is felfigyeltünk. Méghozzá talán a legismertebb zsoltárra, a 42.-re: „Mint az szép híves patakra Az szarvas kíván közi k, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik.” Tehozzád én Istenem Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok élő Isten?” E zsoltár kottája alapján elénekelhetjük a verset, mert szótagszámuk s ütemezésük megegyező. így könnyen elképzelhetjük a zsoltár lehetséges hatását, leginkább úgy, hogy az első dallamot ismételjük folyton: 5. Van József Attilának egy verse, a HOSSZÚ AZ ÚRISTEN, amiről ketten is vallottak: Zelk Zoltán a rádióban, Vass István a KÖLTŐNK ÉS KORA hasonmás kiadás előszavában emlékezett erről: „Ha jól emlékszem, Rácz Istvántól, (a későbbi kiváló fényképésztől, no meg a Kalevala-fordítótól) tanultunk egy dalt, amelyik így kezdődött: „Esik az eső, / Hajlik a vessző, / Ázik a jegyenye. / Két béres legény / Szántani menne, / De nincsen kenyere.” Huszonnyolc szilveszterét a Munkakör a Magyar Korona különtermében ünnepelte. Onnan húzódott ki három költő — Illyés, József Attila és Zelk — a kávéház üres páholyába ezt a dalt énekelni. El is voltak ragadtatva tőle, különösen a második szakasz első soraitól: Hosszú az asztal, Keskeny az abrosz, Rövid a vacsora. A nemsokára megjelent NINCSEN APÁM SE ANYÁM-ban már benne volt József Attila verse: Hosszú az Úristen, rövid a szalonna . . . A közvetlen hatás nyilvánvaló, ha nem is annyira ritmusában, hanem inkább képeiben, szavaiban, észjárásában.” Rácz Istvántól, aki Finnországban él, meg lehetne tudni még, hogy ő honnan vette, tanulta ezt a változatot? Mi most a Vikár Béla gyűjtötte udvarhelyszéki változatot idézzük fel a MNT. III. kötetéből (372. sz.): 1. Érik a szőlő, Hajlik az ága, Fordul a levele. Három mestörlegén Vándorlanni szegén, Egynek sincs kenyere. 2. Széjös az asztal, Kés kön az abrosz, Vékon a vacsora. Huncfut a gazda, Nem néz a napra, Csak a szép asszonyra. (Szentegyházasfalu, 1903. lej. Bartók) Ha az énekelhetőséget, az ütemezést vizsgáljuk, könnyű észrevenni a kettő közti különbséget. Az idézett lakodalmi szokásdal strófái hat ütemből állanak: 3+2 / 3+2 / 3 + 3-as tagolású sorokból, a vers 4+2-es első, második és negyedik, valamint 4+4-es harmadik sorból. Ezen vers mögött tehát ilyen ütemezésű dal gyanítható. Ilyenek, többek között a HOSSZÚ FARKÚ FECSKE, a MEGÖLTEK EGY LEGÉNYT, vagy BOGÁR IMRÉRŐL szóló betyárballada közismert dallama. Bármelyikre elénekelhető József Attila verse: „Zavaros a Tisza, Nem akar apadni, Az a híres Bogár Imre Átal akar menni. Által akar menni, Csikót akar lopni, Kecskeméti zöld vásáron Pénzt akar csinálni.” (Ág Tibor: Vétessék ki szóló szívem, 225. I.) 61
