Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Tamási Gáspár: Rókabőr (önéletírás)
barátom. Ha már ide hoztad először, akkor én megveszem tőled ötszáz lejért, de másnak nem adnék érte többet, csak négyszázötven lejt. De téged már rég ismerlek, s azért neked ötven lejjel többet adok. De te hol kaptad a bőrt? — kérdi —, mert nem vagy te vadászember. — Mit érdekel téged, hogy hol kaptam, az a fontos, hogy van — mondja. —Jó, jó, de én is szeretném tudni, mert még felelősségre vonhatnak érte — mondja. — Ne félj semmit, mert ezért nem vonnak felelősségre senkit, hiszen ez már meg volt lőve, amikor apósom megkapta az erdőben. Biztos olyan lövést kapott, hogy nem esett el akkor még, futott addig, amíg el nem vérzett, s a vadászok azért nem kapták meg, mert nálunk is vannak vadász emberek. Ekkor már az ötszáz lej a zsebében volt a vejnek, s búcsút mondott a szűcsnek, s indult is a kapun kifelé. Amikor elért a barátok templomáig, ott egy kicsit gondolkozott, hogy most merre is menjen, a Kossuth utca felé vagy pedig fel a városháza felé, fel a Bethlen utcába. De ott nem messze volt, s még most is van egy trafik, s oda bément. Meglátta, hogy ott van egy régi ismerős jó barátja, akivel már hosszú ideje hogy nem találkozott. Amikor egymást megkérdezték a hogylétükről, akkor mind a ketten megvásárolták a füstölnivalót, s utána együtt kimentek az utcára, mentek tovább együtt a Szabó Károly féle vendéglő felé. Itt azonban arra egyeztek meg, hogy a vendéglőbe menjenek bé, s annak az örömére, hogy összetalálkoztak, hát igyanak meg egy kicsi jó bort, s amellett majd beszélgetnek tovább. Ez úgy is lett, ahogy elgondolták, s bémentek ebbe az említett vendéglőbe. Ott az asztal mellé ültek, s bor is került az asztalra, s azt töltögetni kezdték, s utána inni is belőle. Úgy látszik, jól ízlett, mert az üvegek szaporán váltották egymást az asztalon, s így nem sok idő múlva énekszóra kaptak, ezenközben még ebédet is rendeltek, s azt is elfogyasztották, s azután még jobban ízlett a bor, ők pedig használták is ekkor már. A cigányok is húzni kezdték a nótát, a nótaszóra más kollégák is kerültek oda. Már estefelére járt az idő, de az mulattság még javában tartott. Végre már éjfél után lehetett két óra, amikor vége lett a mulatságnak. Node most már mit csináljanak, hogy menjenek haza, sötét éjszaka van, s a falu, ahova menni kell, tizenkét kilométer. A kollégája faluja valamivel közelebb volt, de más irányban. Ilyen ittasan hiába is indulnának el, mert úgysem tudnának hazamenni. Az utcán levő rendőr is azt tanácsolta, hogy menjenek fel a vasútállomásra, maradjanak ott a váróteremben reggelig. Az úgy jól is lesz, gondolták, s így el is indultak az állomás felé, de lassan haladtak az utcán a részegség miatt. Ha későre is, de odaértek, s ott az ülésen aludtak valamennyit. De hamar megvirrad ilyenkor, onnan el kellett menni, s ekkor elindultak ketten kétfelé. A vej útközben azon gondolkozott, hogy most otthon mit fog mondani, mert pénz nincs, de rókabőr sincs. „Node azért csak haza kell mennem, nincs mit csináljak.” Gondolta útközben, hogy azt fogja mondani, hogy hitelbe adta a bőrt, de megint megváltoztatta a gondolatát, mást gondolt. Volt is ideje erre, amíg hazaért, mert arra neki három óra kellett. Végre hazaérkezett, s a köszönés után azt kérdi az após: — Hát te hol voltál ilyen sokáig? Erre a vej jó nagyot káromkodott, s utána így szólt: — A kutya mindenit még annak is, aki a rókát hazahozta az erdőről, mert én jól megjártam a rókabőrrel. De abból még magának is jut fizetnivaló, sőt még börtönt is kaphatunk mind a hárman, s nagy szerencsénk lesz, ha legalább a börtönt el tudjuk kerülni. Erre az após is megszomorodott, s azt kérdi: — Na hát mi történt a bőrrel, mondjad tovább! — Azzal bizony az történt, hogy én amikor Udvarhelyt bé akartam menni a szűcshöz, akkor az utcán egy rendőr megállított, s azt kérdezte tőlem, hogy mit viszek a zsákban. Nem volt mit csináljak, meg kellett mondjam, hogy rókabőr van benne. Erre rögtön azt kérdezte: — Hát ha maga vadászember, van-e vadászengedélye? — Hát én nem vagyok vadászember, s akkor minek kell magának vadászengedély tőlem? Én ennél többet nem foglalkoztam semmiféle vadbőrrel idáig. — De most foglalkozott! — mondja a rendőr. — Bár most se foglalkoztam volna, de már így van. Erre azt mondja a rendőr: — Na jó, most 27
