Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Tamási Gáspár: Rókabőr (önéletírás)

jöjjön velem, s hozza a zsákot a bőrrel együtt! — El is indultunk, s hát egyenesen a rendőrségre mentünk, s ott a parancsnoknak átadott a rendőr. Itt a parancsnok kivetette velem a bőrt a zsákból, s jól megvizsgálta a bőrt, s akkor így szólt: — Ki nyúzta meg bácsi ezt a rókát? Meg kellett hogy mondjam az igazat, hogy a Sándor sógorom nyúzta meg. —Akárki nyúzta is meg, de az már sok rókát megnyúzott idáig, mert nagyon szakszerűen meg van nyúzva, s ha nem nyúzott volna többet is, akkor nem tudta volna megnyúzni ilyen ügyesen. No, akkor most mondja el maga ezt a rókahistóriát, hadd vegyem jegyzőkönyvbe, s majd meglátjuk, szabad-e engedély nélkül vadászni maguknak. Ekkor papírt és írószert vett a kezébe, s leült az asztal mellé. — No bácsi, mondja el az egész róka történetét elejétől fogva! — Én nem tudom elmondani a róka születésétől kezdve, hogy mi történt vele. — Nem is azt mondtam, hogy a születésénél kezdje! —Jó, jó, de a parancsnok úr azt mondta, hogy elejétől fogva mondjam el a róka történetét, az pedig a születésénél kezdődik, igaz-e? Erre így szól a parancsnok: — Az igaz, de úgy látszik, hogy magát még most is fogja a csúfság, de ebből a végén nem lesz vicc, amikor a törvényre kerül az ügy, s kimondják az ítéletet. Addig még sok rókabőrt el kell adjon maga, hogy a büntetést ki tudja fizetni.

Ekkor kérdezni kezdett, s amit válaszoltam, mind felírta arra a papírra. Először azt kérdezte, hogy hol kaptuk a rókát, s én azt mondtam, hogy azt az apósom hozta az erdőről. — Hát neki van puskája? — kérdi. — Azt könnyű volt megfogni, mert amikor meglátta, akkor már a róka megdöglött, s ő csak hazahozta. De nálunk is vannak vadászemberek, s biztosan azok lőtték meg, de nem találták el jól, valameddig még futott, amíg a vére kifolyt, s ott megdöglött. Ekkor a parancsnok még egyszer megvizsgálta a rókabőrt, s végre megkapta, ahol a golyó találta, s akkor így szólt: — Ezen semmi ütés nem látszik, csak a golyó helye látszik rajta. — Hát azt nem is kellett ütni, mert apósom azt mondta, hogy amikor ő meglátta, akkor már a róka meg volt dögölve. Ezt a parancsnok mind fel is írta, s akkor azt kérdezte, hogy ki nyúzta meg ilyen ügyesen, s bizony meg kellett mondjam, hogy a Sándor sógor nyúzta meg. Amikor készen lett a jegyzőkönyv, akkor velem aláíratott, úgy eresztettek útnak a tárgyalásig.

Ekkor az apósa a fején a sapkát megtaszigálta, s egyet káromkodott, majd így szólt:

— A bőr hol maradt? — A bőr az ott maradt a rendőrségen, s én annak örvendtem, hogy a magam bőrét onnan éppen elhozhattam. De még hátra van a büntetés, mert ahogy vettem észre, mind a hármunkat megbüntetnek, s azt a büntetést valahogy meg kellene előzzük addig, amíg a törvényszékre nem kerül az ügy. — Hát azt hogy lehetne elintézni? — kérdi az após. Úgy gondoltam, hogy pénzzel el lehetne, csak kellene legalább kétszáz lej, s akkor én még ma visszamennék, s ha tudom, akkor elintézem addig, amíg meg nincs béterjesztve a törvényszékre — De honnan a kétszáz lej? — kérdi az após. — Ilyen esetben még kölcsönkérni is kell, ha nincs a háznál. Én úgy gondoltam, hogy ha már mind a hárman bűnösök vagyunk, akkor a kétszáz lejt hárman összetesszük, s azzal el tudom intézni. — Akkor menj el a Sándor sógorodhoz is, ő mit szól ehhez.

A vej el is ment, de a sógor meg eddig a bőrvásárról semmit sem tudott. Amikor a vej megmondta, hogy ő milyen bőrvásárra járt, akkor elkezdett káromkodni, hogy őt miért hozták belé ebbe a dologba, hiszen ő nem csinált egyebet, csak megnyúzta.

— Éppen azért, — mondja a vej, mert ott Udvarhelyt azt mondták, hogy aki ezt a rókát megnyúzta, az még sok rókát megnyúzott idáig, mert ha nem, akkor nem tudta volna ilyen szakszerűen megnyúzni, mint ahogyan ez meg van nyúzva. Ekkor még jobban megharagudt a sógor, s így szólt: — a kutyamindenit, de én büntetést nem fizetek a nyúzásért, megértette-e, sógor?

28