Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók Béla és Kecskemét
másik kritikus a Kecskeméti Közlöny január 28-i számában a hangverseny hangulatáról tudósít: „Az Ujkollégium díszterme megtelt a hangversenyek megszokott közönségével. Ennek az estnek a publikuma mégis mintha más lett volna, mint a városi zeneiskola eddigi hangversenyein. Több várakozás van az arcokon. Kevesen vannak városunkban, akik legalább önmaguknak élvezhetőén művelik azt a modern zenét, amelyből dús ízelítőt ígér a nagy zeneújjáépítő mester programja. A beavatottabbak erről a témáról csevegve készítgetik elő a tapasztalatlanabbakat ... A bársony függöny egyik sarka most félrebillen és alig venni észre, annyira fenséges szerénységgel jelenik meg a pódiumon az ősz mester vékony, frakkos alakja. Az ősz hajkorona alatt fiatalos arc s a fiatal arcból még fiatalabb szemek tüze sugárzik. A teremtő zseni szuggesztív nézése ez a sugárzás. Meleg, bizalmat ébresztő, úgy hogy a terem egy pillanat alatt ellenállhatatlanul megtelik szimpátiával. Kezdődik a műsor klasszikus része. Bartók Béla kezének csodásán árnyalt érintésére meg- elevenülnek a zongora acélhúrjai.” Beethoven Op. 31-es Esz-dúr szonátájának elhangzása után „már egy szív egy lélekként lobog a terem elismerése a mester felé. Szűnni nem akaró taps hívja újra meg újra függöny elé.” A második részben elhangzottakról többek között így tudósít: „A mester szerényen válogatott ízelítőt adott saját kompozícióiból”, azonban már ezek is „az új ösvényre lépő Bartókot mutatják ... A váratlan átmenetek, különös hangulatokat festő disz- szonanciák a hangok csodálatos aranyesőjévé olvadnak a mester finom előadásában. Szerényen simuló akkordokat ad a papíron legkiáltóbbnak gondolt disszonancia is. A végén nem lehet tudni: a szerzőnek, vagy az előadónak szól-e a ráadásul újabb Bartók-zenét kérő ellenállhatatlan taps.” Beszámolóját így fejezi be (j): A műsor végén elhangzott Chopin-művek után „... ez jellemzi legjobban az est hangulatát, senki sem készül hazafelé. Ül mindenki tapsolva, éljenezve a helyén, míg a mester még egyszer vissza nem ül a zongora elé.” Alig több, mint két évvel később újabb Bartók- koncertre került sor Kecskeméten. 1929. április elején Kecskeméten, Baján, Szegeden és Makón adott a mester hangversenyt. E kis turné első állomása április 3-án a „hírős város” volt. Az újságok ezúttal is rövid híradásokkal és egy-egy hosszabb cikkel tájékoztatták és toborozták a közönséget. A Kecskeméti Lapokban Tóth László közölt értékes elemzést, Bartók művészetét Ady költészetével állítva párhuzamba (a cikket e számunk más helyén teljes terjedelmében közöljük!). Bodon Pál a két év előtti zongoraest hangulatát elevenítette fel — az általunk is idézett cikk alapján — március 31-én a Kecskeméti Közlönyben megjelent műsorismertetésében. Megállapította, hogy Bartók műsora „struktúrában is meglepően hasonlít a két év előttihez” (Ezúttal Bartók saját barokk-átirataiból játszott, aztán Beethoven Les Adieux-szonátáját, Kodály néhány művét és Liszt Vándorévek-ciklusából három darabot.) A műsorban elhangzó Bartók-művekről szólva a cikkíró megjegyzi: „Alkotói munkásságában azóta ugyan jó néhány stációt maga mögött hagyott, azonban az erre való kitérést mellőzhetem, mivel a szerdai hangversenyén saját művei közül csupán oly dolgokat hoz (Allegro barbaro; Kicsit ázottan; Régi népdalok zongoráét költései stb.), melyek percipiálásának nehézségi foka nem haladja túl az előbbi hangversenyén bemutatott szerzeményeiét.” A hangverseny „előkészítéséül” még egy kétes hitelű Bartók-önéletrajz is napvilágot látott a Kecskeméti Lapok március 29-i számában Bartók Béla a magyar nép lelkét találta meg a Székelyföldön címmel. A beszámoló kizárólag a zeneszerző gyermek- és ifjúkorával foglalkozik. Valószínűnek látszik, hogy valaki (talán Bodon?) Bartók szóbeli nyilatkozatai és máshol megjelent írásos vallomásai alapján írta meg a hangulatkeltő cikket. A végig idézőjelben közölt szöveg előtt álló bevezető mondat ugyan Bartók szerzőségét sugallja: mondván: „Bartók Béla a magyar muzsika fejedelme, aki április 3-án fogja megajándékozni közönségünket egyedülálló művészetével, az alábbi sorokban írta meg rövid életrajzát.” A cikk stílusa, jellege azonban kétségessé teszi az állítás szavahihetőségét. Ez persze nem változtat azon, hogy jó ügy érdekében közölték, s bizonyára a maga módján hozzájárult ahhoz, hogy nagy zeneszerzőnk ismét lelkes, művészetét szeretettel fogadó közönséggel találkozott városunkban. A koncert után megjelent kritikák figyelemre méltó megállapításokat tettek Bartók Béla művészetére vonatkozóan. íme: Kecskeméti Közlöny, 1929. április 5., péntek: „... ki tudná szavakkal méltóan lefesteni Bartók Béla monumentális játékát? Feszült figyelemmel ül a hallgatóság és hosszú két órán át hallgatja a zongorát, amely más kezében sokkal rövidebb idő alatt is elárulná gépi mivoltát. A legnagyobb technikai tudás mellett is csúnyán tud gép lenni a zongora, ez a modern Prokrustes-ágy, amibe minden zenei hangot és hatást bele akarnak szorítani. A kísérlet ritkán sikerül és ezért hideg nagyon a szóló zongora. Bartók Béla fölényes egyszerűséggel oldja meg a legbravúrosabb technikai feladatokat, a technikán túl a szíve eleven érzéseit igyekszik tolmácsolni. Ez teszi utól- érhetetlenül közvetlenné játékát s ez szíveket megnyerő sikereinek titka.” A műsor második részéről így ír a méltatás: „Ha lehetnek az állandó lelkesedésben fokozatok, a legnagyobb hatást saját szerzeményeivel váltotta ki a mester. Az Allegro barbaro nyersen 79
