Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Körber Tivadar: A pedagógus Bartók
tikijában ilyen címekkel találkozunk: „Jelenkori zene az alsófokú zongoratanításban.” „Bartók Béla pedagógiai célzattal írt zongoradarabjai.” „Jelenkori zene a zongoratanításban.” Ugyanebben az időben, a jugoszláv népzenegyűjteményhez írott bevezetőjében felbukkan egy gondolat, amelyet a napi pedagógia nyelvére lefordítva csak most, néhány év óta kezdünk a gyakorlatban alkalmazni. A népzene előadásmódjának pontos lejegyzésével foglalkozva megállapítja, hogy a hangszín jelölésére lehetetlen és céltalan lenne jelzésrendszert kitalálni és alkalmazni. „E tekintetben — néhány leíró szón kívül — az egyetlen, amit tehetünk az, hogy az olvasót magához a lemezhez utasítjuk” — írja. Bár nem tartozik tárgyunkhoz szorosan, megemlítem, hogy folkloristáink kezdeményezésére egyre jobban terjed —s bárcsak terjedne még jobban! — a népdalok hiteles előadásmódjának hagyományos, tehát hallás utáni tanítása; ha más lehetőség nincs, eredeti hangfelvételek segítségével. Bartók valószínűleg nem gondolt erre, útmutatásában mégis benne lappang ennek lehetősége és szükségessége is. A gramofon szerepét egyébként is elsősorban pedagógiai és tudományos szempontból tartja jelentősnek a „gépzenéről” 1937-ben írt fejtegetésében. Bartók zongoraművészként, a pódiumon is nevelt. Nem kiszolgálni, de csiszolni- alakítani akarta közönsége ízlését, tágítani tájékozottságát, természetesen mindig az adott publikum befogadó képességének lehetőség szerinti figyelembevételével. Hogy a pianista Bartók a zeneszerző Bartókot propagálta — egészen természetes; csak azt sajnáljuk, hogy olyan kevés hangfelvétel maradt fenn saját műveinek interpretálásáról. Ezek mellett kiket játszott még koncertjein? Klasszikusokat nyilván, a zongoristák törzs-repertoárja Bartók műsoraiból sem hiányzott. Legfőképpen azokat, akiknek megismertetését fontosnak tartotta. így a „régiek” közül Frescobaldi, Scarlatti és más, nálunk jobbára ismeretlen olasz barokk szerzők darabjait — részben saját átiratában. Lisztnek nem a sokszor hallott, hatásos darabjait, hanem a sokkal mélyebb, eredetibb, előremutatóbb alkotásait. (A „Sursum corda” előadását hangfelvétel is megőrizte, sajnos manapság ez is csak néha hallható a rádióban.) Az újabb zenéből Debussyt, a kortársak közül Stravinskyt, akinek akkoriban sok ellenzője volt hazánkban, még a zeneművészet és -tudomány köreiben is — és Kodályt, akit mindig a legnagyobb szeretettel és elismeréssel említett, holott akkor is, azóta is sokan igyekeztek kettejüket szembefordítani egymással, vagy hamis premisszák alapján méregetni össze életművük súlyát. A koncertező művész műsorválasztásában pedagógus-elkötelezettség nyilvánult meg: szerzőket-műveket megismertetni és megkedveltetni, értékeiket felismertetni, a legmeggyőzőbb eszközzel: az élő-hangzó élmény erejével. Ami a leglényegesebbet, zeneszerzői életművét illeti, benne feltűnően nagy mennyiségben találunk úgynevezett pedagógiai műveket. Könnyű, de felületes lenne egész alkotóművészetét lepárolva, csak ezeket az opuszokat vizsgálni. Ha ezt tennénk, menthetetlenül odajutnánk, ahová — igaz, egészen más szempontok szerint — a dog- matizmus éveinek elemzői-bírálói: az életmű megosztásához, egy részének az egészből való önkényes és indokolatlan kiszakításához. Holott pedagógiai műveinek értékeit — s a nem pedagógiai művek pedagógiai vonatkozásait — csak az életmű egységében ismerhetjük fel igazán. Bartók egyike volt azoknak a keveseknek századunkban, akik legsajátabb művészi mondanivalójukat különbözőképpen, nehezebb vagy könnyebb fokon, ha kell, éppen a zenét tanuló gyerekek szintjén is meg tudták fogalmazni. Azért érdemes hangsúlyozni ezt, mert manapság sokan írnak gyerekeknek, illetve felnőtt amatőröknek úgy, mintha léteznék valami külön erre a célra fenntartott nyelvük, valami idézőjelbe tett, „pedagógiai” stílusuk. Bartóknál ilyen idézőjelnek nyomát sem találjuk. Vegyük a legkézenfekvőbb és legmagasabbrendű példát. „Már akkor (1926-ban, K. T.) foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy kezdeti tanítás számára egészen könnyű zongoramuzsikát írjak. [...] Az anyag kipróbálására kitűnő 53
