Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Vekerdi László: Bartók - Németh László világában

domány vulgarizálásával, egy új vallással szemben vesztett, a legjobb bizonyíték erre. De nemcsak szellemében volt korlátozott, ellentmondott neki a meghódított nemzetek lelke is.” Az újkori civilizáció Európa kicsiny területén keletkezett, első nagy virágkorukon túljutott nemzetek körében. Egyebütt mindenhol ellenhatások kíséretében törtek át vívmányai, olykor nagyon heves reakciókat, valóságos szellemi anafi- laksziás sokkot váltva ki. „Az újkori szellem tragikuma, hogy terjedése közben olyan nyers emberi rétegekre akadt, amelyeket ahelyett, hogy meghódított volna, föllází- tott maga ellen.” Márpedig ez a civilizáció a XIX. századi technikai forradalom révén szétcsapott az egész világon, „s a gyarmatosítás durva eszközeivel egységbe fűzte a megbénult ősi civilizációkat éppúgy, mint Afrika elmaradt törzseit. A XX. század nagy jelensége — most már nyilvánvalóvá vált —; e népek fokozatos emancipálódása, egyenlővé válása egy világcivilizációban ... Az emberiség sorsa nyilván hosszú időre dől el azon, hogy a nyugati vívmányok milyen viszonyba kerülnek a népek leikével, amelyeket egybefogtak.” A szűk körben kivirágzott s keveseknek megközelíthető újkori műveltséget össze kellene egyeztetni egy ősibb, Európa alatti illetve az újkor Európájától nem vagy alig érintett műveltséggel, emberi mélységek analízisnek eddig hozzáférhetetlen gazdagságaival. „Csakhogy nem fogalmi mű, nem elemzés kellene ide, amely csak magyaráz, javasol: — alkotás, amely a »módszert« s a »lelket« új, szerencsés kapcsolatban mutatja fel. Ady, ha harminc évvel később születik, tán képes lett volna erre. És Bartók! Zenéjének nem ez az újsága s mintaszerűsége, hogy ezt megcsinálta?”

Az Alföld csendjében

Ámde Bartók és Kodály párhuzamos törekvéseiről az új magyar irodalom s benne Németh sokáig nem vagy alig vett tudomást. „Kár — írja később —, hogy mi írók (a legfiatalabbakat kivéve), jelentőségéhez képest kevés figyelmet szenteltünk a szomszédunkban folyó zenei vállalkozásra; bizonyos írói törekvések (épp azok, amelyek műhelyünk építenék) e zene megértésében komoly támogatást kaphattak volna, a hasonlóságok éppoly figyelmeztetők lettek volna, mint a különbségek.” Ma, mikor egész irodalmunk visszhangzik Bartók nevétől, elképzelni is nehéz persze Bartóktalan- ságát; de Fodor András vallomása szerencsére hitelesen tanúsítja, hogy az ötvenes évek elején, mikor Németh agyában a „Bartóki modell” megfogalmazódott, csakugyan ez volt a helyzet, sőt még rosszabb: egyenesen Bartók-ellenes volt Magyarországon akkor a légkör. Németh azonban nem erre a külső ellenkezésre gondol, ő a maga régebbi értetlenségét hibáztatja. Hiszen Adyn fölserkent gondolatai — most már látja jól — régóta Bartók zenéje közelében keringtek; ő is ugyanazzal a rokonra ismerő örömmel utazott Románia népet s értelmiséget összekötő tájain mint Bartók, s Európa alatti népi mélységeket próbált konzerválni — nehéz időkben — a Kisebbségben annyiszor s oly különböző oldalakról fejére olvasott zaklatott soraiban is. De a Kisebbségben-1 egyedül Gulyás Pál olvasta ezzel az Európa alatti mélységekre figyelő szemmel, s maga Németh is csak a nagy sorsforduló után, az ötvenes évek elején, szenvedésekkel teli korszakában vette észre Gulyás Pál értelmezését. Csak akkor, vásárhelyi tanárkodásán töprengve, fedezte fel halott barátja igazi gondolkozói nagyságát. „Engem először — írja — Gulyás Pál örökségének az átnézése eszméltetett rá, hogy én a vásárhelyi évek alatt, s ő már előbb, az Alföld csendjében voltaképp egy probléma két oldalán dolgoztunk: én a nyugati módszer erényeit és fogyatékosságait igyekeztem tisztázni, ő búvárlemerüléseivel, e módszer magyar képviselői ellen hadakozva, az Európa alatti közösségek szellemét az élő versbe beemelni.” A betegség és sors kínzó kelepcéjéből kira47