Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Vekerdi László: Bartók - Németh László világában

meglelni hozzá. A XVII. század gondolkozói ellenben fölismerték, hogy nincsen csoda. „Az újkor ott kezdődik, ahol az igazi természettudomány: a XVII. század első felében — Galilei Discorsi-ja, Descartes D/scours-ja körül. Az a jellegzetes szín-, világítás-, mondhatnám: tónusbeli különbség, ami az 1600 körülitől elválasztja, a természettudomány és matematika kialakulásával függ össze — amelynek a módszerei, s még inkább a hangulata, fegyelme, derűje, elemzőkedve más területeken is utat talál.” A világ áttekinthetetlenségéből az analízis kiválaszt néhány részt, minden oldalról megvizsgálja, szétszedi, összeteszi, fogalmakat teremt belőle és szerkezetet. „A természet- tudomány a mindent tudni akaró fausti szellemmel szemben egy játékosabb, szerényebb és elmésebb magatartásból született, amely a világ megfejtése helyett beérte azzal, hogy ügyes részletkérdéseket adjon föl neki, előre gyanítva, hogy mindig csak az ismeretlen nagy tenger partján fog játszani. Épp ennek a szerény fölényességnek köszönhette, hogy az egészről is annyit tudott meg.” Ez a játékos kombináló és szerkesztő szellem hozta létre az újkori irodalmakat is; s a nehézkes latin helyett ez választja magának a nemzeti nyelveket, kivált az angolt s franciát. „A »nemzeti irodalmat« egy nyelvcsere s egy új, könnyebb szellem teremti meg, nem valami nemzeti felbuzdulás... Az angol, francia irodalom természetes úton keletkezett, s nemzeti színe alatt európai maradt; a keletibb irodalmakat csinálták, hogy legyenek, s a nemzetek érvényesülési vágya, egy kis dac, sértődés, törtetés vegyült bele. A német, majd az orosz irodalom nagy sikere azonban lehetetlenné tette, hogy ezt a különbséget észrevegyék, vagy ha észrevették, lényegesnek tartsák. Csakhogy ennek a sikernek mind a két helyen külön fontos feltételei voltak, amelyek a kelet-európai kisebb nemzeteknél hiányoztak . . .” De kell-é, jogos-é akkor túlságosan háborognunk, ha irodalmunkat nem ismerik el értékéhez illően? Nem inkább az analízis, a tudomány eszközeivel föltárt lehetőségeinkből kiindulva kell túljutni próbálni az analízis korlátái közé szorult Európa szellemi határain? Csakhogy „a magyar irodalom szinte sosem tudta magát igazán világraszóló feladatokig felküzdeni. Innét látszólagos gondolatszegénysége (egyes írói sokszor meglepően gondolatgazdagok voltak), az eszmék mennyezetvilágításának a hiánya. A hiba rögtön szemléletessé válik, ha zenészeinket állítjuk melléjük. Bartóknak ez sikerült.”

Az újkori civilizáció korlátái

Az újkori irodalmak s művészetek, akár a tudomány, mind egy-egy nagy föladat megoldásában vagy körvonalazásában bontakoztak ki. „így nézve, a XIV. Lajos udvarában létrejött irodalmat fölfoghatjuk úgy, mint az újkornak tán legjelentősebb írói műhelyét, ahol a természettudományban bevált módszerességet, az elemzést vezették be a jellemábrázolásba, ennek megfelelően alakítva ki az újkor műfajait. A következő század angol műhelyeiben az újkori regény majd a történelem, ismeretelmélet, közgazdaságtan kialakítása folyt az újkor szellemében. A századvég német műhelyét Herder óta a felvilágosodás korlátainak a felismerése s tágítása fűzte össze; a 48 utáni regényírók, tudósok egy csoportját a romantika teremtő bírálata, az orosz regényirodaimat az Európán kívüli ember nyugati módszerekkel való ábrázolása.” A vívmányok nagysága mellett azonban látni kell a korlátokat is. Az analízis minden sikere a módszeresség és az elszigetelés diadala; így egyre inkább elveszett szeme elől az egész és a mind bonyolultabbá váló diszciplínák egyre alaposabban kizárták a gondolkozás és a művészetek csúcsairól a járatlanokat. Elszigetelt, arisztokratikus civilizáció keletkezett, amit sznobok és kívülrekedtek vettek körül anélkül, hogy szinte bármit is értenének belőle. „Az, hogy a vallás az egész újkoron át fönnmaradt, s teret csak a természettu46