Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Tüskés Tibor: Bartók és a népi írók
már a „Bartók-per” előestéje. Még ki sem bontakozott Bartók „ünnepe”, amikor bekövetkezett „az örökség zárolása”. A légritka évek, Bartók nevének és zenéjének háttérbe szorítása után csak lassan indult meg a tisztázódás, a „Bartók-revízió”. A hangversenyeken ismét megszólaló Bartók-művek és értő zenetudósok (Demény János, Lendvai Ernő, Molnár Antal és mások) elemzései mellett két írói megnyilatkozás érdemel fokozott figyelmet: Németh László 1954-ben írt, de csak később publikált nagy tanulmánya, Bartók és a tizenkilencedik század, valamint Illyés 1955-ben írt (és az őszi, a zeneszerző halála tizedik évfordulója alkalmából rendezett hangversenysorozat idején megjelent) Bartók-verse. Németh László a rátörő betegség, a hypertonia ellen zenével, Bartók hallgatásával védekezik. A Cantata profana dallama előhívja saját korábbi, a romániai útinaplóban megírt emlékeit: „A szarvasfiúk erdeje s a magam regáti emléke: a giurgiui vásár — e kettő játszik színváltón egymásba, amíg Bartók zenéjét hallgatom.” A tanulmány nem esztétikai elemzés, még kevésbé zenetudományi fejtegetés, hanem „élet-recept”: „Bartók az én számomra inkább jelkép, mint zenei élmény, s törekvései szételemzésé- vel nem zenéjét akartam érteni, hanem ezt a jelképet felmutatni.” Két évvel később írt Magyar műhely tanulmányában megint visszatér Bartók nevéhez, s most még határozottabban fogalmazza meg a Bartók-i életmű példává-emelését, a „Bartók- modeH”-t, a magyarság és az emberi elemek közötti szintézis megteremtésének a szükségét: „Az, aki ebbe az új műhelybe igazán mesterként tud beállani (akár lesz hatása, akár nem), egy új világ törvényhozójának érezheti magát, s nem is szólhat máshoz, csak nemzetén át az emberiséghez.” Németh László 1956-ban írt tanulmányában azokat a költői eredményeket is számba- veszi, amelyeken Bartók példája már közvetlenül és érezhető, „úgyhogy főleg Nagy Lászlóról, Fodor Andrásról szólva, joggal beszélhetünk irodalmunk bartóki vonaláról”. A nevek, ha csak Csoóri Sándornak a Bartók-modellt fejtegető és újraértelmező tanulmányaira és egy új népiség felé utat mutató költészetére gondolunk, másokkal is gazdagíthatok. A Bartók emléke előtt tisztelgő versek sorát is újabb és újabb alkotások gyarapítják. Befejezésül mégis azt a költeményt — Illyés 1955-ben írt versét — idézzük, amely újabb irodalmunkban e lírai vallomás-sor elején áll, s amely — Németh Lászlóhoz hasonlóan — a Bartók-modellt mutatja föl, a zeneszerző példáját, aki „egy új világ törvényhozója”, s aki „nemzetén át az emberiséghez” szól. Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt — te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez — ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. 39
