Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Tüskés Tibor: Bartók és a népi írók

Valami vágyódás az ismeretlen után, valami határozatlan megérzése annak, hogy az igazi népzenét a parasztok közt lelhetjük fel, vezetett bennünket első tapogatózásainkban. Ezek az első kísérletek gazdag, mindaddig ismeretlen anyagot eredményeztek. A siker felbátorított s ekkor teljes erővel nekiláttunk a gyűjtésnek, most már tökéletesített, rendszeres módon.” A'gyűjtés eredményéről írja1911-ben: „Ha magyar műzenénk eddig nem is volt, igenis volt és van is értékes, speciális népzenénk.” Az összegyűjtött anyagot különféle kiadványokban igyekszik hozzáférhetővé tenni.

A gyűjtés, a feldolgozás és a publikálás már a munka kezdetén nem korlátozódik a magyar parasztzenére: Bartók érdeklődése a Kárpát-medence területén élő népek zenéjére is kiterjed. Először 1906-ban szlovák dalokat, majd két év múlva román népdalokat jegyzett le. „Ami engem illet, nem csupán magyar, hanem tót és román népzenét is gyűjtöttem és vettem mintául. Sőt a világháború előtt Észak-Afrikában is jártam, hogy a Szahara arab népzenéjét gyűjtsem és tanulmányozzam.” Ez az érdeklődés különösen 1920, az ún. utód-államok megalakulása után kap hangsúlyt. Bartók készséggel elismeri a szomszéd népek népzenéjének értékét: „A magyar paraszt, s éppígy a háború előtti Magyarország más parasztnépei, pl. a román és tót parasztság, hihetetlenül nagy zenei kincset őriz népi melódiáiban.” A világháború után is folytatni szeretné a gyűjtést, de a megromlott politikai légkörben erre alig nyílik lehetősége. Utolsó kelet-európai gyűjtőútját 1936-ban Törökországban teszi.

Bartók nem elégszik meg a népzenei anyag összegyűjtésével, lajstromozásával, nemcsak az anyag kiadását szorgalmazza, hanem tudományos munkásságával az összehasonlító zenefolklorisztika és a Kelet-Európa-kutatás alapjait is megteremti. E tevékenységének nagy dokumentuma az 1934-ben megjelent Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje c. könyve. Bartók nemcsak azt kutatja, hogy népzenénk melyik szomszédunkra és milyen mértékben hatott, hanem a kölcsönhatások, az egymásra- hatások, a rokonvonások is érdeklik. Fölismeri, hogy minden népköltési és népzenei kultúrérték egyenrangú, s nem az elsőbbség a fontos, hanem a kölcsönösség. A betegesen elfogult ingerültség és a politikai indulatoktól szított elsőbbségi viták helyett a nemzetközi együttműködés és a nemzetközi kapcsolatok megteremtésének fontosságát hirdeti. „Ha már egészen természetes folyamatnak kell tartanunk azt a tényt, hogy a szomszédos nyelvek egymást külcsönösen befolyásolják (ez a folyamat sem az illető nyelvek szellemének nem árt, sem nem ok a megalázottság érzésére), akkor ez a tétel még inkább érvényes a folklore termékeinek kölcsönös (sőt akár egyoldalú) cseréjére is. Nem volna szabad megfeledkezni arról, úgyszólván lehetetlenség, hogy a földkerekség néhány száz népe közül még a legkisebbnek is csupán őseredeti népdalanyaga legyen! [. . .] Azt is meg kellene gondolni, hogy az ilyen .kedvezőtlen’ megállapítások sem az alacsonyabbrendűség érzésére nem adnak okot, sem pedig arra nem alkalmasak, hogy politikailag kiaknázzák őket.” De ahogy nem fogadták nálunk mindenütt szívesen azt a felismerést, hogy a magyar népdalra a környező népek zenéje hatott, ugyanúgy fölháborodást váltott ki román publicisták körében például az a tény, hogy az erdélyi román népzene negyedrészét a magyar népzene befolyásolta. „Szerencsére nem mindenütt találkozik az ember ezzel a betegesen elfajult érzékenységgel” — írja Bartók. Utazásai, gyűjtőútjai során megismerte a szomszéd népek tudósait, akadémikusait, levelezett, kapcsolatot tartott velük. Már 1931-ben egy prágai nemzetközi kongresszuson „Kelet-európa egyes népeinek parasztzenéi közt levő összefüggések” tanulmányozására egy Kelet-Európai Népzene Intézet felállítását javasolja. Tervét •— más-más fórumon — 1935-ben, 1937-ben és 1938-ban megismétli, eredménytelenül.

Bartók zenei tanulmányai közben — Kodály ösztönzésére — korán észreveszi, hogy a kor nagy művészei — például Debussy és Igor Stravinsky, e térben egymástól

28