Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Breuer János: Bartók - Kodály

BREUER JÁNOS

BARTÓK - KODÁLY

Adatok egy barátság anatómiájához

Századunk új zenetörténeti korszakot nyitó két nagymesterének kapcsolatával könyvtári irodalom foglalkozik jó hét évtizede. Megismerkedésük természetes terepéül a Zeneakadémiát vélnők, ahol — néhány évig — egyazon zeneszerzésprofesszor, Koessler János növendékeiként tanultak. Hogy nem így történt, Kodálytól tudjuk: „Mindketten ugyanabba az iskolába, de különböző osztályokba jártunk; ő [ti. Bartók] magasabb osztályba járt s így csak ritkán láttuk egymást, legfeljebb egyszer egy hangversenyen. Amúgyis nagyon visszavonultan élt, még legközvetlenebb iskolatársaitói is, és általában ritkán érintkezett emberekkel. Akkor jöttünk össze, amikor 1905- ben első kis gyűjtésemet közreadtam az »Ethnographia« c. folyóiratban. Ez mintegy tucatnyi dal volt. Ezt látta és később érdeklődött nálam a dalok után, így került sor az együttműködésünkre.” Kodály publikációja, a Mátyusföldi gyűjtés, az Etnographia 1905 októberi számában látott napvilágot. Denijs Dille hívta fel a figyelmet arra, hogy egy 1905. július 27-én, Vésztőről Thomán Istvánnak írt Bartók-levél nyilvánvalóvá teszi a közelebbi ismeretség tényét („Ugyan mi történt a »Kossuth«-tal. Érte jött-e Kodály?”). A Kossuth szimfóniái költemény egyetlen, kéziratos partitúráját Bartók aligha bízta volna ismeretlen, vagy futólag ismert személyre. Ugyancsak Dille valószínűsíti, hogy Gruberné — azaz néhány év múlva Kodály Émma — otthonában ismerkedett meg a két muzsikus 1904—1905 fordulója táján. Bartók mindenesetre így írt, először 1918-ban publikált, Önéletrajzában: „[.. .] 1905-ben hozzáfogtam a mindaddig teljesen ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához. E munkámban nagy szerencsémre kiváló zenész-munkatársat találtam Kodály Zoltán személyében, aki kitűnő érzékkel és ítélőképességgel nemegy megbecsülhetetlen útmutatást és tanácsot adott számomra a zene minden terén.”

Pontosan nem tudható az sem, mikor fordult kettejük kapcsolata bensőségesebbre- személyesebbre. „Már 3 napja konferenciázok Kodállyal a dalkiadásról [. . .]” — írta Bartók haza, Pozsonyba 1906. szeptember 10-én. A „konferenciázás” tárgya népzenei gyűjtésük — s egyáltalán a magyar parasztzene — első közreadása, a Magyar népdalok. Ám Kodály még 1907 nyarán is „Kedves Bartók” megszólítással és „Sokszor üdvözli KZ” záradékkal — vagyis magázódó formában — ír Bartóknak. Egy év múlva — 1908. július 28-i levelében — Kodály stílusa merőben más, szinte már pajtási: „[. . .] hagyd a fenébe az utazgatást [. . .] siess ide, itt a legjobb alkalom megkezdeni a levegőfürdést, mert művészet az, óvatosan kell kezdeni. Ölts szandált, dobd el a kalapot és vetkezz le!” Tehát az immár barátinak mondható viszony 1907 és 1908 nyara között alakult ki.

1910-ben Frederick Deliusnak Bartók már ezeket írta: „Olyan egyedül vagyok itt, egyetlen barátomon, Kodályon kívül nincs senkim, akivel beszélgethetnék [. . .]” (1910. június 7.) Egy év múltán Balázs Béla naplója ad értékes információt: „1911. aug. 20-án Waidbergbe utaztunk. Zoltánnal, a feleségével és Bartók Bélával éltünk ott együtt két hétig. [. . .] Egyébiránt különös és fontos két hét volt. A Zoltán ügyemnek, talán minden életeseményem közül a legmisztikusabbnak végképp való elintézése volt. Szomorú világosság, de felszabadulás is. Nem fájt már nagyon. Nem kell nekem többé. Tiszta és éles szemmel láttam és az akinek láttam nem kell. Zoltán leromlott, keserű és dacos visszavonulása naivan mániákus és sok dologban otromba barbárt

18