Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Pethő Bertalan: Bartók szellemi sorsa
be amúgyis felszívódott törvényeket, legyenek azok a személyes vívódás, a történelmi meghatározottság, vagy az összhangrend törvényei (még ez utóbbiakat gyanítjuk Lendvai Ernő kutatásai nyomán leginkább), megismerjük. A befogadó hallgató számára első közelítésben nem is a törvények fontosak, hanem a kinyilatkoztatás. A zene közegében feltárul a létezés, mégpedig a kifejezés sajátosságai révén is korhoz és helyhez kötött létezés titka és ezzel megszűnik titok lenni, bár igen titokzatos marad. Mindenesetre, többé nem lehet észrevétlenül elmenni e titokzatos tények mellett, hanem — és ez a tények erkölcsi jellege — valamilyen módon viszonyulni kell hozzájuk. Kénytelen-kelletlen részesülni kell abban a vállalásban, abban az erkölcsi elkötelezettségben, amit önkifejeződésével a zeneszerző teremtett. A Bartók-zene erkölcsi természete ironikus mozzanatának sajátos alakulásában , mutatkozik jól meg. Tág értelemben véve, az irónia a művészi megmunkálás tárgyával való szükségszerű szembekerülésben áll. A valós törekvések és igények nem nyernek közvetlenül kielégülést, hanem hosszabb útra terelődnek, nagyobb távlatot kapnak, megmenekülnek a befejezettséggel és jóllakottsággal járó elenyészéstől. Ehelyett a végtelen tagadás keríti őket hatalmába, folyton megújulnak a mássá-válás feltétlen parancsára, anélkül, hogy akár sejteni is lehetne, mi az a másvalami, amit elérhetnek, amiben megnyugodhatnak. Ez a végtelen, mert nem eszménybe torkolló, nem meghatározott tudatformában megnyugvást találó tagadás a művészi irónia mozzanata, szemben a vallásos, vagy az ideológián alapuló tagadással, ami valami végtelen pozitív célra támaszkodik. Teljesen eszme nélkül azonban mégsem marad a művészet, még akkor sem, ha nem kölcsönöz kívülről eszmét, egy vallástól, vagy egy ideológiától. A tényleges állapotok, amik a tagadás révén közvetlenül, vaskos természetességükben már nem jelenhetnek meg, mintegy újjászületnek a művészet érzéki anyagában, új rendbe, így a hangzás új rendjébe épülve. Az irónia végtelen tagadását ez a tárgy iránti szeretet, a tárgyba való kapaszkodás, a tárgyról való gondoskodás ellensúlyozza. A műalkotás e két ellentétes mozzanat dialektikus összjátékának eredményeképpen jön létre. Maga a mű új, önálló teremtmény, amihez a művész és a közönség egyaránt szabadon, sokféle lehetőség közül válogatva viszonyul, átmentve és megtartva az irónia és a szerető gondoskodás mozzanatait. Bartóknál nincs külön álláspont, ahonnan iróniáját és gondoskodását érvényesíthetné. Tárgyát, önmagát és az egész életét határoltként, végesként és esendőként fogja fel. így mindennel szemben iróniával viseltetik; iróniája nemcsak végtelen, hanem egyszersmind totális, önmagába visszahajló, mindent felemésztő. Távol-léte éppolyan parányi, jelentéktelenné zsugorodó sziget, mint a lét összes többi területe, amitől elkülöníti magát. Nincs itt és ott, minden élesen elválik és ugyanakkor egymásba omlik, az ellentétek dialektikus összjátéka az ellentétek fluktuációjának adja át helyét. Élete és alkotása is külön áll, de mégis egymásban sodródik, művei benne lakoznak és ő műveiben gyökerezik. Ennek megfelelően, hol személytelennek tekinti munkásságát és legszívesebben szerzőnév nélkül adatná elő zenéjét, hol személyével egybeforrottnak, önmagával azonosuknak érzi. Az iróniának ez a totalitása, az ellentéteknek ez a forgataga tűnik kívülről őrültségnek. A tanult tisztelettől még mentes kortárs kritika valóban nem is fukarkodott az ilyenféle jelzőkkel, nem gondolva, hogy ezek az illetlen, sőt sértő kifejezések mégis utalnak valami mélyebb, ősi, szent értelemre, nem az eszeveszett, megbomlott, dőre, balga, együgyű vagy ügyefogyott értelemben vett őrültségre, hanem a kényszerű eszelősségre, az összekuszálódó utakra keveredett ember tévelyedettségére. Ebben a helyzetben a szerető gondoskodás nem ellensúlyozhatja az iróniát, mert nincs méltó tárgya és mert magát a szerető gondoskodást is elnyeli az ellentétek kavargása. A rendezés, kiútkeresés akaratát találjuk helyette, a művészet életformává válik, aminek 8
