Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Sinka István: A pór megszólal a magyar úriszék előtt (vers)
SINKA ISTVÁN A PÓR MEGSZÓLAL A MAGYAR ÚRISZÉK ELŐTT Hol is kezdjem? .. . megszülettem, majorok rongyosa lettem s halásza a tiltott tónak — nappal meg a búzát hordom pallósára Csevics grófnak. Van is fejemnek gondja, őszül is korán a lombja. S ha elfogok egy kis nyulat, családom csak titkon mulat, Úristen! mert jön a zsandár, s rossz hátamon lángol a sors, s szegény két kezemre vas vár. Azért álltam elébetek, hogy erről beszéljek vétetek. Meg akarom végre tudni: miért is lehet engem rúgni azoknak, kik idegenül élnek itt, míg véretek, én, ezer éve sírok belül?! s engem magamra hagytatok. S mennyi vérem folyt el ingyen s hasztalan folyt... Néhány ingen más vette meg a jussomat — hagytátok, hogy rétjeimre fanyelvü urak fussanak! Hópillájú szőke grófnők hangos pereputtyái ők. Mert ti néktek grófnő kellett, s ónnak úri fara mellett köptétek az ősi vásznat: illatos kis bugyogókért bérbe adtatok a szásznak [...] Hogyha nem igazat mondok, üssetek le, mint bolondot: eltűröm az úriszéktől: se virágom, se országom, visszaállok az egésztől. De én tudom, mért jár a szám, akárhogy is bámultok rám. Elvettétek kaszálómat, jogaimat, a hálómat, s el az arcomról a mosolyt, hurok minden szavatok és törvény, ami lassan megfojt. Falum mögött, az út felén a temető se az enyém. Mert ha épp úgy akarjátok, legázolja a gulyátok. De lépjen át csak egy bornyam gyepütökön . . . kereshetem igazamat fenn a holdban. Tietek itt a kis hal is, síromon a kakukk-jaj is. Tietek vérem tizede, csirkéim s barmaim fele, tietek a szabadságom, szöllőm, kotlám és a piros almám fönn az almafámon; zacskó lencsém, a sajtárom, s még a léc is a pajtámon. Fiam is és az ereje, sárházamnak az eleje, gyufám lángjából egy kicsi, szekerem és jányom is, ha a tejet eladni viszi. S tietek kosaim gyapja, kutyámnak jó futás fattya. Az ősz minden vadlibája, s kecském síró kis gidája, tíz juhom után két bárány, taliómon a nyúl... és fönt a nagy vaskapu Buda várán. Ezzel szemben ott van az én bánatom. Az mind az enyém. S enyém fele vad-ibolya, Szent Mihály fekete lova, s enyém, amikor vérbe fúl a szabadság ... és enyém, mikor dalolva jön a föld alúl — enyém az új forradalom: a magam jussát csak nem hagyom! 3
