Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - VALÓ VILÁG - A. Gergely András: Kultúrszakma...? (Dokumentum-esszé a nyomdászatról, nyomdaiparról)
Persze, érdemes lenne elmeditálgatni azon, hogy a végletekig részeire bontott, mennyiségi termelésre optimalizált folyamat mennyi szakmai ismeretet, mennyi műveltséget igényel, vagyis: mit kell tudnia a munkásnak, hogy munkáját a normák szerint elvégezze . . .? Meggyőződésem ugyanis, hogy a viszonylag széles spektrumú szakmai oktatás bizonyos értelemben túlképzi a tanulókat, lévén hogy nincs valóban szükségük a termelési folyamat belátására, nincs beleszólásuk a „rájuk nem tartozó” munkafázisokba stb. Abból a szempontból viszont alulképzik őket, hogy bármikor könnyedén pályamódosításba kezdhetnének vagy fölfelé tornázkodhatnának . .. Mindenesetre annyi — úgy érzem — meggyőzően bizonyítható, hogy az alkotás lehetőségének és az önállóságnak fokozatos elvesztése nem éppen a munka humanizálása, a munkás kiteljesedése irányába hat. ..! A nyomdaipari hierarchiában a szakmai műveltséget és presztízst jelentő szakmunkás'! rangot a fenti példán (a fényszedésre átálláson) kívül még háromféle módon szokás meghaladni. A legrangosabb a továbbtanulás a szakmai felsőoktatási intézményekben. Két járható út létezik: a szakipari főiskola, ahol nyomdamérnök, folyamatszervező stb. lehet a jelentkező; ide az igen magas követelmények miatt bejutni rendkívül nehéz. A másik út az esztétikai vonzalmúak számára kínálkozó tipográfusképzés az Iparművészeti Főiskolán. A leggyakoribb, „házon belüli” továbblépés az ülőmunkák felé vonz: korrektor, revizor, gyártáselőkészítő lehet a szorgalmas munkásból. Az előbbiek jó helyesírási érzéket, az utóbbi pedig szervezőkészséget és a nyomdai folyamatok egészét átfogó szemléletet igényel, lényegében olyat tehát, amely nem (vagy csak kevésbé) oktatható a szakmai középiskolában. A nyomdai munkások legszokványosabb, legmaximálisabb programja a könyvkiadói vagy szerkesztőségi (műszaki) munkások rangjára emelkedés. Izgalmasnak tartottam kideríteni, milyen is ez a vágyott szakma . . . , hogyan vélekednek az odakerültek . . .? „Egyszerűen lehetetlen egy laphoz bekerülni. Én ismerem a szakmát, évekig dolgoztam nyomdában a legkülönfélébb munkakörökben, de ez nem elég ... A laphoz kerülésnél pontosan a 22-es csapdája van: úgy kerülhetsz be, ha elvégzed az Újságíró Iskola megfelelő szakát, de oda csak úgy javasolnak, ha lapnál dolgozol . ..! Ezenkívül a pálya teljesen telített. . . Alkotási lehetőség? Hát, én nem remélem, illetve nem várom, hogy legyen. Elsősorban azért, mert tudom, hogy minden lapot egy őrület közepette csinálnak és ott a kapkodáson és eszeveszett futkosáson kívül alig marad másra időd, mint elfogadhatóan összedobni az anyagot, betördelni egy hagyományos séma szerint — és csak semmi újítás, fiam ...! —, aztán kész. De mit újíthatnék vagy változtathatnék...?! A megszokottól eltérni majdnem rebelliónak minősül...! Akkor meg ...?!” (fiatal tördelőszerkesztő gyakornok) „Nézd, én rögtön a középiskola után kiadóba kerültem, nem is nagyon volt kedvem a nyomdában dolgozni, mert eleinte az embernek a legvacakabb munkákat adják, alig keres vele, ide-oda dobálják, ahol éppen szükség van rá, ott dolgozhat, úgyhogy a kiadónál éppen szerencsém volt, mert állandó a fluktuáció, rögtön fölvettek ... És akkor mi lettem...?! Nem’Szerkesztő’ úr’! Nem alkotóművész...! Hanem: ügyintéző- 2/2 . ..! Azután, ha szorgalmas vagyok, kilóg a nyelvem, idegbajt kapok, este még hazaviszem a munkát, akkor nagy kegyesen lehetek ügyintéző 2/1 . ..! Nálunk teljesen mereven különválasztották ráadásul a tervező, tipográfus részleget és a műszaki szerkesztőket, akiket így voltaképpen alárendeltek a képszerkesztőknek, holott ők nem tudnának nélkülünk egyetlen könyvet se megcsinálni...! Nem mindenhol van ez így, de nálunk így volt... Most már látom azt, hogy mert az igazgatónk valami plecsnire vágyik és állandóan irreális terveket vállal, például amikor a tavalyi évi 200 kötetes kiadási tervet nem tudtuk hozni, akkor idén már 300-at vállalt.. .! Pillanatnyilag is éppen 67
