Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - VALÓ VILÁG - A. Gergely András: Kultúrszakma...? (Dokumentum-esszé a nyomdászatról, nyomdaiparról)
80 kötetem van egyszerre, de nekem kell rohangálnom Debrecenbe meg Dabasra a szúrópéldányokat megnézni szállítás előtt, mert erre sincs ember . . .! Alkotás? Kérlek szépen, ez lapátolásnak is nevezhető volna, de akkor még finom vagyok . . .! Annyi a műszaki szerkesztő alkotási lehetősége, hogy ha kiderül, hogy ebben a nyomdában nem fóliáznak, akkor rohan, hogy találjon egy másikat, ahol elvállalják . . . Vagy annyi, hogy ha tudja, hogy az Alföldi Nyomdában nem hajlandók ragasztással kötni, csak cérnázás- sal, akkor oda nem küldi az ilyen igényű könyvet. . (fiatal műszaki szerkesztő fiú, kéziszedő végzettséggel) „A nyomdában állatira utáltam, hogy akármit írnak a kéziratra a szerkesztők, azt végre kell hajtani. .. Volt olyan, aki esküszöm még nem látott egy szedést közelről! Mindig arra gondoltam, hogy milyen lehet szerkesztőnek lenni . . . Aztán hosszú évekig vállaltam korrektúrákat a kiadónál, hogy majd később jelentkezhessek műszaki szerkesztőnek. De lényegében egy csalódás volt nekem, mert nem is nagyon tudtam, mit kell nekik csinálni és később jöttem rá, hogy még unalmasabb és idegesítőbb, mint a nyomdai meló .. . Ahogy bekerültem, már a bemutatkozásnál fölhívták a figyelmemet, hogy tudják a kezdőkről, hogy mindig újítani akarnak, hát ne újítsak, és a biztonság kedvéért kaptam egy vagy százötven kötetes sorozatot, amit a korábbi kötetek mintájára kellett folytatni és maximum annyi döntési jogom volt, hogy a képmellékleteket hátúira teszem egy csokorba vagy az ívek közé elosztva ... De a grafikus, a sorozatcím helye, a példányszám, a papír, a címbetűk, szóval minden más eleve megvolt. . . Most megpróbálok laphoz kerülni, ott talán izgalmasabb . . .” (középkorú nő, szakiskolai végzettséggel) Magam is tudom, hogy ezek a fajta panaszok nem mai keletűek ... A szakirodalomban keresgélve ráakadtam egy igen tanulságos dolgozatra; engedtessék meg, hogy bizonyságul idézzek egy passzust ebből a nem túl gyakran citált forrásmunkából, amely elég pontosan rámutat a föntebb leírt helyzetekre: „A munkás annál szegényebb lesz, minél több gazdagságot termel... A tárgy, amelyet a munka termel, a munka terméke mint idegen lényeg, mint a termelőtől független hatalom lép vele szembe ... Munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi . . . Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka . . . Amikora munkáról beszélünk, közvetlenül magáról az emberről van szó . ..” (Kari Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok, Az elidegenült munka c. fejezetből) Azt lehetne mondani, hogy meglehetősen a hajánál fogva rángattam ide ezt a gondolatmenetet, lévén hogy egy más társadalmi berendezkedésű, más struktúrájú társadalom és egy általunk már meghaladott gazdaságtörténeti korszak kritikájából idéztem... De jó okom viplt éppen ezt idézni, mégpedig az, hogy érvényesnek tartom a mi viszonyainkra is...! Aki maga is átélte (és a fokozódó, mind tömegesebbé váló termelésben egyre többen juthatnak ehhez az élményhez!), hogy a munkája termékéhez semmi köze nincs, noha szeretné ha lehetne . . ., s ha ráadásul ez a munka-termék jelen esetben a könyv, a kultúra egyik leghagyományosabb hordozója . . ., azt elrettenti, ha belegondol a marxi tétel igazába. Lehet persze méricskélni, hogy melyik nyomdaipari munkánál milyen mértékű a munka tárgyától való távolság-idegenség, de ezzel még nem jutnánk sokkal tovább . . . E kényszerhelyzetből kijutni több lehetőség is kínálkozik: egyrészt célszerű volna kipróbálni, hogy egy olyan típusú érdekeltségi rendszerben, amely mondjuk nem úgy rendeli egymás mellé a munkabrigádokat (vagy éppen a szocialista brigádokat), hogy az egyfajta munkát végzőkből ennyi vagy annyi ember versenyez emennyi vagy amannyi emberrel, tehát nem horizontálisan, hanem vertikálisan szerveznék a brigádokat, vagyis 68
