Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - VALÓ VILÁG - A. Gergely András: Kultúrszakma...? (Dokumentum-esszé a nyomdászatról, nyomdaiparról)
néha.... de engem kielégít. Megszoktam már, és . . . Nem akarok már változtatni. A pénzem is megvan . . . Hogy alkotó-e . . .? Őszintén szólva ezen még nem gondolkoztam . . . Ezt nem is tudom . . . Példát mondjak az alkotásra? Hát. . . , most így nem jut eszembe . . .” (35 éves kéziszedő szakmunkás) „Szerintem alkotómunka...! Bizony hogy...! Ollyan érdekes, ahogy készül a könyv, sok szép színes könyvet csinálunk... Aki dolgozik, annak változatos...! Aki szeret lustálkodni, biztos az mondja, hogy unalmas! Hogy miért szeretem? Hát mert kell csinálni.. .! Hát dolgozni kell, anélkül nem élünk meg ...! Igaza van, hogy minden nap ugyanazt csinálom, de én még egy napot nem hiányoztam, pedig négy éve hogy itt vagyok...!” (47 éves betanított könyvkötőnő, fűzőgép mellett dolgozik) „Tavaly végeztem, de nem tetszik ez a munka. Fárasztó, egész nap állunk, nem is szeretem csinálni és azt hiszem, hogy amikor tudok, elmegyek innent. Kiadóba vagy szerkesztőségbe akarok menni tördelőnek vagy műszaki szerkesztőnek... De az is lehet, hogy fényszedőnek megyek. Hogy alkotó? Nem hiszem. Nem tudom, mi lenne benne alkotó . ..?! Pontosan megvan határozva a kéziraton minden, én csak végrehajtom. Változtatni? Nem lehet, semmit. Csak amit a kiadó vagy szerkesztő ráírt, azt csinálom meg. Ez a munkám ... Alkotás? Szerintem alkot egy mérnök vagy egy zeneszerző, de mi nem ..(19 éves kéziszedő szakmunkáslány) Előfeltevésem igazolása helyett tehát egy sajátos érték-tudatzavar jeleit találtam meg a kérdezetteknél: ismételve a gyakran hallott szólamokat, a nyomdai háziújság főcímeit, alkotásnak mondják köznapi munkájukat, noha „beleszoktak”, „kell csinálni” stb. Meglehet, hogy efféle önáltatás nélkül elbírhatatlanná válna számukra a monotónia . . . Ezt a megalkuvást és öncsalást, kegyes hazugságot pedig sajnos nagyon sokan elkövetik — s az iparnak munkaerő-gazdálkodási szempontból is ez a jobb, hiszen a fluktuáció így is irtózatos méreteket ölt. (Látszik ez az egyre szaporodó hirdetéseken is .. .). Más kérdés persze, de sajnos mindig későn szokás ezt föltenni, hogy nem volna-e jobb, ha a fiatalok nem mennének tömegesen kényszerpályákra, ha a pályaválasztási döntés nem a „megpróbálom, aztán ha nem jó, otthagyom . ..” alapon menne, hanem a pontos előzetes tájékoztatás alapján ... Egy pályaválasztási tanulmányban, amely a nyomdaipari pályák jellemzőivel és lehetőségeivel foglalkozik (Válogatások a hazai pályaválasztási kutatásokból, dr. Gillemot Lászlóné, OPTI, 1977.), részletes elemzés olvasható arról, hogy a nyomdász-szakmák körülbelül felében a művészeti és kulturális élmények szerzését sokkal erőteljesebben igénylik a dolgozók, mint azt a munkalehetőségek biztosítani tudják. Ugyanakkor adatok szólnak arról is, hogy ha volnának is igényeik e szakmákban dolgozóknak arra, hogy műveltségüket, kultúrájukat átadják, munkájuk során mintegy „közvetítsék”, erre nem ad semmi lehetőséget a tevékenységük. Idézek a nyomdaiparról szóló dolgozat szerzőjétől: „Az, hogy végülis egy könyv lesz a munka tárgyából — vagy egy folyóirat —, ez olyan közvetett, hogy közvetlen részvételüket nem érzik ebben. A kéziszedők és gépiszedők egyaránt nem érzik azt például, hogy ők most teremtenének valamit vagy akár hogy munka közben élveznék a kultúrát. Nem a kultúrát érzik, hanem a szöveget, a betűt, amit formáznak. Nem a közölt tartalom a fontos számukra, mert ez nem jelenik meg közvetlenül, tehát nem tartozik hozzá, hogy miről szól a mű. Viszont a tartalmat ez hordozza. Számukra a betű munkadarab ... A munka jellege, a hajtás nem ad mindig lehetőséget rá, de ezeken a pályákon van egy sajátosság: a passzív szemlélődés, az elmerengés igénye él a munkásokban és ez valami módon mégiscsak a kultúra része ... Fontos azért, hogy mégiscsak találkoznak bizonyos távolságból a kultúra hordozójával, ami továbblendítő erő lehet... A nyomdaipari pályáknak van egy bizonyos kulcsszerepe a humán pályák felé való mobilitás szervezésében. Ezek a szakmák olyanok, hogy egy kevésbé kulturált társadalmi 64
