Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - VALÓ VILÁG - A. Gergely András: Kultúrszakma...? (Dokumentum-esszé a nyomdászatról, nyomdaiparról)
A. GERGELY ANDRÁS KULTÚRSZAKMA...? (Dokumentum-esszé a nyomdászatról, nyomdaiparról) (RÉSZLET) A nyomdászok évszázadokon át úgy köszöntek egymásnak: „Éljen a művészet!”. Nyomdásznak lenni — körülbelül a XVII— XVIII. század fordulójáig — egyet jelentett avval, hogy művelt embernek lenni, technikai tudással és érzékkel, nyelvi és helyesírási ismeretekkel rendelkezni, kreatív, alkotó munkát végezni ... Az ősnyomdászok maguk javítgatták-gondozták a rájuk bízott szövegeket, néhol stilizálták is, majd saját készítésű és tervezésű betűikkel megszedték, saját építésű gépeiken kinyomtatták a megrendelt könyveket, alkalmanként iniciálékkal, illusztrációkkal is díszítették, be is kötötték, olykor maguk cipelték királyi udvarokba meg piacokra eladni ... Mindez a nyomdászdinasztiákon át óhatatlanul technikai tudáshoz, esztétikai érzékenységhez, emberi kapcsolatokhoz, kereskedelmi kultúrához, majdhogynem „univerzális” műveltséghez vezette a szakma művelőit. S lévén a könyv a korabeli kultúra legfőbb hordozója vagy legalábbis szimbóluma, a nyomdászokat a kultúra munkásaiként tartották számon. Nem volt véletlen például az sem, hogy a magyar munkás- mozgalom történetében az első szakszervezeti lap (a Typogra- phia) is a nyomdászoké volt, s az elsőként öntudatosodó szak- szervezeti csoport is nyomdászokból állt össze ... Ha nem lenne újkeletű a „népművelő” kifejezés, a betű művészei bizonyára már évszázadokkal ezelőtt kiérdemelték volna ... A technikai eszközök fejlődése és az ipari forradalom hatása azonban egyhamar részekre szakította az egységes munkafolyamatot, s a könyvek iránti megnövekedett igényt már csak céhes, később már csak nagyipari munkamegosztással lehetett kielégíteni. Ebben már minden munkásra egy-egy részmozzanat jutott, egy jól szervezett üzemben néhány speciális mozdulat csupán. Napjainkban már a részmunkáknak is csak töredéke jut egy-egy nyomdai munkásra. Hadd mondjak egy példát: egy regény oldalait ma már gépekkel szedik, minden gépszedő 10— 20oldalas „take”-et, blokkot kap belőle, a különálló betűk vagy sorok kikötése, az oldalak összeállítása már másik munkás föladata, a hibák kijavítása egy harmadiké, a kéziratok előkészítése egy negyediké, utólagos ellenőrzésük egy ötödiké, a szállítás, nyomtatás, kötés, csomagolás is mind másé ... A részmunkát végző tehát nem látja munkája értelmét, a kész munkadarabot, hacsak egy fél évvel később a könyvesboltok kirakatában nem ... Dolgozatomban a nyomdaipar egészét, működését, fejlődési lehetőségeit, technikai bázisát, munkaerőgondjait, az oktatás és utánpótlás helyzetét, a könyvkiadók állapotát és kapcsolatát a nyomdákkal, a papírgyártást stb. szeretném föltérképezni, azonban a technológiai terepszemlénél jobban érdekel a szakma munkásainak kapcsolata munkájukkal, munkakörülményeikkel, lehetőségeikkel. Nem tartom lehetetlennek, hogy egy ipari szakmát mindig csupán a fényesebbik, tetszetősebbik feléről mutassunk be (ahogy a csillogó-villogó gépek színes fotóival a hetilapok cikkei teszik), hisz a köztudatban élő szakmakép így^ szebb lesz és a munkaerő-utánpótlás is garantáltabbnak hihető. Én viszont inkább a fonákságok, hibák felől közelítek, mert egyrészt az eredmények újraelismerése nem visz előbbre, másrészt a szakmával kapcsola60
