Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Dorosmai Imre: A karacsáj-balkár rovásírás és feltehető magyar kapcsolatai
felbukkant) építtessen egy szentélyt számukra.” ......Abban az időben Adzsem országának közelében egy bégnek két csodaszép lánya volt. Magor és Hunor ezt a két lányt feleségül vette.” Bíborbanszületett Konstantin császár jegyezte fel a magyarokról (4): „Amikor a türkök (magyarok) és az akkor kangárnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szavártű ászfalünek hívják.” A császár arról is ír ugyané fejezetben, hogy a pannóniai magyarok és a kaukázusi magyarok között akkor még fennállt a kapcsolat. Tehát az említett szavárd-magyarok, akiknek a Donon való szervezett átkelésre már nem volt idejük és lehetőségük, kazár hozzájárulással átkeltek a jelenlegi Volvográdnál még ma is látható kazár védősáncokon a minden űzött népet befogadó és védelmező nagy hegyek felé. A menekülés lehetősége és iránya alapján úgy gondolom, hogy Etelköz keleti határa nem a Don, hanem a Volga volt. A történelmi jelentőségű Dáriel hágón már nem kelt át az egész szavárd-magyar nép. Egy részük visszamaradt a Kaukázus északi hegyvidékén, a többi a Szeván tótól északkeletre a Kúra folyó környékén telepedett meg. Ezek az északon maradottak valahol a Terek — Kuma folyók közötti részeken húzódtak meg. Az észak-kaukázusi magyar résznek a létezését sok megbízható forrás igazolja. Ezek egyike Zichy István (5) citátuma és magyarázata: „Sallam tolmács Góg és Magóg gátjához való 842-iki utazásának leírásában említi, hogy a Kaukázuson átmenve tizenhét napig a basdzsirtok határán utaztak” ... Korábban kifejtett véleményem szerint az útvonal, amelyre ez a megjegyzés vonatkozik a Kaukázus északi lejtői hosszán a Tárnán félszigetre vezetett. A Kaukázus feletti basdzsirtok alatt nyilván a magyarokat kell értenünk. A magyarok a Kaukázus felett való tartózkodásának nyelvi bizonyítékai is vannak. A magyar nyelv oszét-aián jövevényszavai.” Ezt nem csak az alán jövevényszavak bizonyítják, hanem egyéb kaukázusi eredetű szavaink (6), továbbá a pehleviben is meglévő vezér szavunk, az ősörményben a magyarral tökéletesen egyező ez és az mutató névmás, az örményben is meglévő vallással kapcsolatos szavaink: a hit, hisz stb. Az iráni eredetű Isten szavunk. A szavír-szabirokat illetően pontos eligazítást ad Czeglédy Károly (7): „nomád nép, amely i. sz. 508 táján az ogur-bolgárok után érkezett Európába. A szavir (szabir) szállásterület a későbbi kazár terület központi részén, a Volga-torkolat és a Kaukázus keleti nyúlványai között volt... ők alkották a továbbiakban a nyugati türk fennhatóság alatt megalakult kazár törzsszövetség magvát az ugorokkal együtt.” A kaukázusi magyar fejedelemséget illetően a legfontosabb forrás XXII. János pápa bullája (8): „Beszámoltak nekem az ázsiai magyarok, malchaiták, az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Tekintély dolgában kitűnik közülük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka ... Kiválasztott gyermekünknek jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malchaitának és alánnak üdvözletünket küldjük ... Ezen felül mérhetetlen nagy örömet okoz nekünk az a tudat, hogy te Jeretány fiunk Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy.” Hogy XXII. János pápa 1329. október 3-án kelt levele (Avignon) nem a baskíriai magyarokra vonatkozik, ez megállapítható abból, hogy a magyarokkal együtt a ma is a Kaukázusban élő népeket említ meg, s hogy a Kárpát medencében élő magyarokról egyáltalán nem lehet szó, az is kitűnik magából a levél szövegéből. Az alánnak mondott nép egy része abban az időben a Kaspi-tótól nyugatra élt, egy része pedig a Kaukázus északi és déli részén. Igaz, a karacsájok népét is nevezhette a pápa alánnak, mert hagyományaik szerint ők alán leszármazottak. A malchaitáka Malka folyó mellett élő nép 53
