Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál

Az ember egységéhez tartozik nemcsak a haja, hanem a körme, a vére, a köpése, sőt lábnyoma, árnyéka és a neve is: „Halott körmeit, rongyba csavarva a mestergerendára kell tenni, hogy magával ne vigye a ház szerencséjét”; „Menyasszony az esküvő előtt jobb középujja körmét csempéssze vőlegénye zsebébe, vagy csizmájába, jövendőben ő lesz az úr a háznál”; „A leány szerezze meg a legény haját, kéz- és lábkörmét, varrja az általkötőjébe, s az meg fogja szeretni”. A haj és a köröm egybekapcsolása s a velük való azonos eljárás bizonyítja, hogy nem a kétféle anyag a döntő, hanem az integritásban való közös szerepük.

Népmeséink egy csoportja is fenntartotta annak a meggyőződésnek emlékét, hogy a rész helyettesíti az egészet. A veszélybe került hős segítő állatait az állat szőrcsomója, tolla, pikkelye segítségével varázsolja elő.

Annak illusztrálására, hogy a mesehős megújulásához elég egy darabka is lényéből, akárcsak a varázslathoz elegendő egy kis darab is attól, akivel a babonaságot el akarják követni, László Gyula azt a népmesét idézi, amelyben a királyné két gyermeket szül, egyikének üstökös, másiknak nap van a homlokán, mindkettő karján aranykarperec. Ármánykodás folytán a két gyermeket elássák, belőlük két arany körtefa nő, ezeket is kivágják és ágyat készítenek belőlük. Az ágynak beszélgetését meghallják, tűzre vetik. A tú'zből egy szikra kipattan, azt egy vén kecske bekapja, s két aranyos kecskét ellik. Ezeket is megölik. Egy darab belet a pataknál egy varjú felkap, utána két aranytojást tojik, melyekből két aranyhajú gyermek kel ki.

Az elemésztett gyermekek tehát többszöri újjászületésen mennek keresztül: fa, ágy, tűz, kecske, varjú, tojás s így születnek ismét újjá, szebben mint valaha voltak.

Egy másik népmese hőse az ördög udvarába vetődik s ott lehetetlen feladatok teljesítésére kényszerítik, de az örgöd lánya, aki beleszeret, bűbájoskodással mindig segít rajta, amikor a szerelmeseknek szökniük kell, a leány háromszor leköp s amikor anyja szólítja, a megszököttek helyett a köpések felelnek mindaddig, míg fel nem száradnak, így egérutat nyernek. A helyettesítés az esetben tökéletes, a rész az egész szerepét tölti be.

Baranyában azt tartották, hogy ha az ember viszontszerelmet akar ébreszteni, keresse meg annak, akit szeret, a lábnyomát és a sarka helyéről felvett port kendőjébe kötve hordja mindig magával. 1693-ban egy debreceni boszorkányper tanúvallomásai között említve van, hogy a vádlott asszony „embereket mért”, levette az illető árnyékmértékét, hogy hatalmába kerítsen és bajt okozzon neki. Ugyanez nyilvánul meg abban a balkáni szokásban, hogy különösen nehéz építkezéseknél (torony, várfal, kupola, híd), hogy az építmény megálljon, befalazzák a kiszemelt áldozat árnyékát. S mindenki megvan győződve, hogy akinek az árnyékát befalazták, annak rövidesen el kell pusztulnia.

Erdélyben, ha valamelyik családban a gyermek nagy beteg volt — az ablakon át kiadva — névleg eladták, valóságban benn maradt a házban a családnál, de ezentúl nem használták a keresztségben nyert nevét, hanem más, többnyire állatnevet adtak neki, mint a csuvasoknál, s ettől fogva ezen a néven hivatta magát haláláig.

Ilyen integer egységek nemcsak az emberi egyén körül alakultak ki. Ilyen csoportfogalmak tömörültek idővel a háziállatok, a vadállatok és a ház körül is.

Az ausztráliai bennszülöttek, ha kauzárt, kengurut vagy vadkutyát vadásztak, az állat lábnyomára tüzes fadarabot vagy követ dobtak, hogy az állat hamar kimelegedjen és elfáradjon.

Nálunk közismert hiedelem, hogy a ló és a kantárja összetartozó dolgok. Kantár nélkül vásárban senki sem vett lovat. Míg a kantár a régi gazdánál van, a vevő nem vette teljes birtokába az állatot. A nála maradt kantárral az eladó mindig visszahívhatja magához.

48