Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál
»Erdő-oldal« nevű házam embere (férjem) a te baloldali válladnál ül íme ő — ezen nyuszt járó ősszel a tőle levágott fatuskóra oltsd rá az ő alakját, a tőle levágott fatuskóra helyezd rá a fejét!” (Részlet egy alsólozvai medveeskü-énekből) Hogy a déli voguloknál a medveeskü a bolgár—törökök kutyaesküjéhez hasonló eljárással és képzetekkel történik, azt mutatja a következő elbeszélés is, amelyet a felső Konda vidékén, Szatigi faluban jegyzett föl Munkácsi Bernát: „Ha két ember pörlekedik s valaki akarja kimutatni, hogy az ő szava igaz az „állat- öreg”-re (medvére) esküszik. Az „állatöreg”-nek körmébe vág s így szól: ’faljon engem föl az állatöreg, ha én hamisságba keveredtem!’ Az állatöreg a vogul beszédet hallja, az esküvő embert ismeri; ha igaz szívvel esküdött, semmiképp sem bántja őt, de ha nem volt igaz az esküvőnek esküje, darabokra tépi őt széllyel s fölfalja. Néhány évvel előtt egy Táp-jői (Tap folyó vidékén lakó) ember az állatöregre esküdött s azután vadat ment keresgélni az erdőbe. Magával vitte a hálósátrát s midőn az ég beesteledett, a folyó partján sátorernyőjét kifeszítette s alája lefeküdt. Éjjel valamiféle gallyrecsegés zaja keletkezett. Ő hallja, a sátorernyő oldalát fölemelte s szétnéz: hát az állatöreg jődögél. Csöndesen kimászott a sátor alól s a vízbe ereszkedett lefelé. Alámerült. Egy kis ideig a víz alatt úszott, azután a folyópart mellett fölbukkant. Szétnéz, hogy ugyan mit tesz az állatöreg. Az állatöreg a sátorernyőt forgatni kezdte. Kérdi az ember: ’mit csinálsz te ottan?’ Az állatöreg amint ezt a szót meghallja, oda ugrott. Az ember ismét a vízbe merült s a folyó másik oldalára úszott. Csendesen fölbukkant, látja, hogy az állatöreg a vízbe alábukik, fölmerül, a vízben markolászik, mintha őt akarná megfogni. Ismét odaszól az ember neki: ,mit akarsz te ottan, hiszen én igaz esküt esküttem?!’ Azután a folyó túlsó partjáról ismét erre a partra úszott vissza a víz alatt. Amint így küzdött, utóvégre az állatöreg ott hagyta őt s elment. Nem kell egyáltalában az állatöregre esküdni. Egy Kuszeng-falvi ember elment az erdőbe vadat keresni. Ebei nyusztot találtak. Egy másik ember oda ment, ahol a kutyaugatás hallható volt, a nyusztot megölte, azután elfutott más helyre. Az ebek visszajöttek a gazdájukhoz, úgy hogy ez nem tudta meg, hogy ki ölte meg (s vitte el) az ő nyusziját. Később kiderült, hogy ki volt az az ember. Ő állatöreg-körmöt vágott s az állatöregre megesküdött. Ettől fogva soha többé nem jár az erdőbe, nagyon fél.” Ezekben az esketési eljárásokban, amint látjuk, nem élő medvét vagy farkast daraboltak fel, hanem azok földi maradványait vagdosták, tépték, vagy harapták meg. Ez érthető, mert ezeknek a népeknek a tudatában már igen régen elvált az állat szelleme testi burkától, és ezzel a valódi totem izmus bomlásnak indult. A totemős szelleme külön életet élt maradványaiban, lenyúzott bőrében, körmeiben, fogaiban és csontjaiban, vagy olyan állat, esetleg emberalakú bábukban, amelyeket a védő, segítő totemős szellemének lakhelyéül készítettek. A totemős szellemét gyakran különleges tulajdonságokkal felruházott ongonok jelenítik meg. Tehát az állat testének valamely darabja: koponyája, csontjai, pofájának valamely része, mancsai, karmai, vagy éppen farka, bundája, szőre, tolla stb., amelyben a nép hite szerint az illető állat szelleme lakozik. Valamikor persze megvoltak a pontos szabályai annak, hogy a totemállat testének melyik része, bőrének melyik darabja és melyik csontocskája alkalmas arra, hogy a totemős lelkét, szellemét, hatalmukba juttassa, s ez teszi érthetővé, hogy a honfoglaiáskori bolgár—török és magyar anyagban a totemállat lényegét kifejező jellegzetes csontdarabok 37
