Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Pintér Lajos: Kristályéjszaka; Szépen élni; A vallatok gépe; Jelenünk égő faháza; Istenhegyi ősz, őszidő; Fehér köpenyek dicséretére (versek)
PINTÉR LAJOS KRISTÁLYÉDSZAKA Éjszaka: isteneink súlyos lepleket, fekete lepedőket aggatnak fejünk fölé az égre, csukott szempillák mögé bújdosik el a szivárvány, éjszaka: isteneink súlyos lepleket, fekete lepedőket aggatnak fejünk fölé a csillagokra, kicsi zászlókat mosnak terhes asszonyok, egükön patyolat pelenka lobog. Kifutnak velem a vonatok a világ négy tája felé, világomnak ha négy arca van, négy arcát fordítja el tőlem. Falaiddal, a házak meszelt hátával fordulsz hozzám, élesre töltött tornyaiddal. Kifut a vonat lázas szívemmel, pengék éle előtt úszó hajammal, folyóvíz kacagással. Csattog haza a vagon kihűlt szívemmel, hajam: kazalnyi hajnak néhány tört szála, többfelé szakadtam, ahogy kultúrák, országok, különvonat fut be jobb lábammal, bal lábas cipőmmel, különvonat hajak kazlába rejtező hajammal, különvonat, melyen az álmaim jégtömbök. SZÉPEN ÉLNI Életünkről: cselekvésünk, létezésünk műalkotásáról szólni. Hódolni egy lánynak a kertben: a virágba- borult mandulafának, talpamba szúrt s talpamba fúlt, szántam a méhét, méhecskét, van kézikapám, gépem és hűtlen könyvem, van képzetem arról, ami nincsen. Sisak, vasból formált kalap néz szembe szememmel. Az álló vonat ablaka előtt elzakatoló állomások, gyöngybetűs transzparensekre világunk ellenpontjai fölírva: szellem és erőszak. Szemeink itt villannak össze: te leromboltad, amit építettem, én építettem a romjaidra. Világunk ellenpontjai a szellem és erőszak kúszva egymás felé nyomulnak, vaksi szintézisük ha, ha, a szellemes erőszak: elfogatóparancsot ad ki a szökő kutak ellen, kirándulni viszi a jobb bokámat, nevet, igazgató: kacagva igazgatja a nyakcsigolyákat. Rozsdás sisak dombja fölött, hajak leégett kazla fölött mondok: nemet! Éjszaka, isteneink fekete lepleket aggatnak fejünk fölé a csillagokra, kicsi zászlókat mosnak terhes asszonyok, egükön patyolat pelenka lobog, minden veszteség, minden tiszta tanulság, minden sötét éjszaka, minden vértanúság szén a szívemen, gyémánt. Hódolni egy lánynak a kertben: a virágba- borult mandulafának. Kisfiúnak, a szárnya-szegettnek hintátácsolni, szárnyat újra, hintáztató éneket írni, hinta-palinta, azt dalolja: 15
