Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Három táj, három könyv (Balogh Edgár: Táj és nép; Gál Sándor: Liliomos kürtök; Brasnyó István: Família)
a romániai magyar irodalom nagy öregje, a hajdani Sarlós mozgalom vezető egyénisége látszólag hevenyészetten odavetett publicisztikai írásaiban sem tudja megtagadni önmagát: ma is elkötelezettén vall a népszolgálatról, a hagyományápolásról, az „itt és most” erkölcsi parancsáról. Gál Sándor, a csehszlovákiai magyar költő már korábban jelentkezett prózakötettel, az Első osztályú magány jelezte költői ihletettséggel írt, élő alakokat megelevenítő írásaival —a más műfajban is újat hozni tudó írót. Most Gál a Liliomos kürtök című kötetében főleg riportokat és riporthoz közelálló írásokat gyűjtött össze, apró valóságdarabokat illesztett egymás mellé. Brasnyó István a Família című regényének jelzett kötetében a műfaj atmoszferikus elemeit részesíti előnyben, és elmosva a benne szereplő alakok körvonalait: valamiféle hangulatképet ad a kisváros, a vidék századfordulós időszakáról. Táj és nép — ez a címe Balogh Edgár kötetének. „A történelmetlen ember nem ember, csak biológiai állag, s utódaiban is csak akkor lesz emberré, ha társadalmi tudatát történelmileg alakítja ki, az emberi múltatsokszorozva újabb századoknak” — állapítja meg a szerző. Irodalmi, helytörténeti ismeretekre serkenti olvasóit: kutassák, keressék Kisbacon, Farkaslaka, Magyarózd, Alsókosály stb. írói titkait. Ne felejtsék el, hogy merre járt Petőfi, hol írta első dolgozatát Sütő András, merre lakott Bartalis János. De figyelmeztet mindigaz írói vállalásra, az erkölcsi magatartásra. Benedek Elek amikor letelepedett szülőfalujában, ezzel élő példaként állt kortársai elé, az itthonmaradás nemzetiségi felelősségét fejezte ki. A múlt őrzésére nevel Balogh Edgár minden írásával: itt Áprily Lajosról neveztek el egy hegyi forrást, ott Heltai Gáspárra emlékeztek, itt a balladakultuszról szól, ott Nagy István Sáncalja című könyvére gondol a Fellegvárnál. Gál Sándor riportkötetének címadó írása (Liliomos kürtök) épp rokon a Balogh Edgár-i írói magatartással. A régi pásztordinasztiák nyomait követi, a karcolással és a domborítással díszített, liliommintás kürtöket vizsgálja. Egyszer a fonóba látogat el estefelé, a „kimotollálás” szokásáról ír, régi népdalokat hallgat: „Ha kiülök búsulni az udvarra, / Ne szólj hozzám, nem hajlok a szavadra. / Egyszer-másszor gyönge voltam irántad, / Gyön- geségem csalfasággal kijátsztad.” Máskor egy görgői lakodalomba látogat el, a vőfély szavait jegyzi le. Majd a régi gyermekkori betlehem járás szokásait jegyzi le a Szűrös Istvánnal való beszélgetés közben. Aztán a zétényi vizeken járva a halászás ősi fortélyait lesi el egy beszélgetés közepette. Világháborús katonanótát énekel egy másik riportalanya. így figyel a nagyobb távlatokra Balogh Edgár, így őrzi a hagyományt a mai élet mindennapjaira figyelve Gál Sándor. Brasnyó István Família című regényében mo- zaikszerűen, széttöredezve, egymáshoz csak lazán kapcsolódva illeszkednek a fejezetek. Visszavisszatér a regényben Haller, Kondrath úr alakja, később Kreisz úr, Proczek Pál és mások jelennek meg. Határozott profilt egyetlen figura sem kap, belemosódnak a tájba, a környezetbe vagy az érzelmek túlrészletezett rajzába. Sokszor felmerül az idő problémája, elvontan, meditativ szinten. És néhányszor konkrétan jelenik meg a szövegben egy-egy évszám, de szinte sohasem olyan intenzitással, hogy meghatározná a fejezet egészét. Mindig csak a részlet van elől, mindig csupán a rész kap megvilágítást. Általában a századfordulóra, a század első felére utal a regény: Daniel Kondrath 1876-ban született, Kreisz úr kapcsán 1934-re hivatkozik, később 1904-ről beszél, majd az új századot köszönti az egyik fejezetben, de Hitlerről van szó a regény elején. Az idősíkok tudatos keverése, meg-nem-határozottsága — bizonyos időnfelüliséget jelent. Határozottabb azonban Brasnyó regényének térbelisége: többször hivatkozik Újvidékre, Szabadkára, egy meg nem nevezett városra, ironikusan Európára. „Tudni kell, hogy mit akarunk, és tenni, hogy megvalósuljon” — olvashatjuk Gál Sándor könyvében. Ezt a gondolatot nem elvont formában veti fel, hanem nagyon konkrét módon, riportok egymáshoz kapcsolódó füzérével fejti fel, bontja ki. Gál felkeresi volt osztálytársait, kik különböző szlovákiai gazdaságokban, munkahelyeken dolgoznak.” Volt egyszer egy osztály” — írta riport- sorozata fölé, de valahogy így is folytathatta volna: „megvan” az a régi osztály, ha nem is egy iskola négy fala között. N. Laci a szövetkezet elnöke, Sz. Jancsi részlegvezető, 1. Barna állattenyésztő stb. De nem is az a legfontosabb, hogy „mi” lett osztálytársaiból, hanem az, hogy otthon érzik magukat, gyökeret eresztettek. Vagy ahogy Tőzsér Árpád írja egyik versében: „hangtalanul szétgyökerezett” szinte valamennyiük, munkát, csarádot találva. Mindennapi gondok merülnek fel a beszélgetések közepette: a termés miként alakul, hogyan él a család, milyen mércét állít társai elé a jó értelemben vett gazda szándékával a fiatal vezető. — S ez az otthon-keresés és otthonra találás fejeződik ki Balogh Edgár publicisztikai írásaiban. Egyik írásának címéül is ezt írja: „Valahol otthon legyünk”. Tamási Áron szavait idézi: igen, valahol otthon kell lennünk a világban, s megfelelő népszolgálattal tegyük a dolgunkat! Ezt természetesen nem lehet könyvből tanulni, ehhez emberség kell. Imreh István A rendtartó székely falu című könyvében felveti ezt a gondolatot: az ősökről és a faluközösségről írva olyan hagyományt, történeti örökséget nyújt át olvasóinak, melyben az igazi értékrendet is megtalálhatják, a legfontosabbat, az egymásért való felelősség tudatát... — Brasnyó István regényében kissé ironikusnak kell tekintenünk a nagyobb vagy kisebb közösséget jelző címet, a famíliát. Ez a família, ez a család nem összetartó erő. Itt az emberi kapcsolatok olykor sikeres, máskor sikertelen vonatkozásainak részletezése. Például Proczek Pál kereskedő hiába veszi feleségül Reginát, képtelen megfelelőképpen közösülni vele. Vagy : Reketye mérnök úr hosszú szerelmes levelet ír Lenkicéhez, és a levél is érzékelteti az író fölényes szemléletét, iróniáját 89
