Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - Grezsa Ferenc: Erkölcsi beszédre való tanítás (Bretter György: Párbeszéd a vágyakkal)
e szerelmes-érzelmeskedő-erotikus levéllel kapcsolatban. Itt Brasnyó világában nem beszélhetünk efajta familiáris összetartó erőről, sem a nagyobb közösségre való utalásról. E világ széttöredezett szerkesztőségi szobákra és kuplerájokra, gőzfürdőre és kávéházra, Luxor cukrászdára és városi kaszinóra. Ebben a kilátástalan vidéki környezetben szinte természetes Veronika kurvává válása és Kreisz úr leány-vizsgálata, az egyén és egyéniség eltűnése. Brasnyó „mocsárlétről” ír, a vidékiségről, furcsa árnyakról, az embereknél fontosabb tárgyakról és dolgokról. (Később Vág- helyi Péter Pál szerkesztő, újságíró alakja válik fontosabbá, kinek verseiből egy kis válogatást is közzétesz Brasnyó a regény vége felé, eredeti hangot kölcsönözve a versírónak.) A három könyv elég élesen elkülönülő, másmás stílusban íródott. Balogh Edgár publicisztikai írásait azonos terjedelemben, határozottan megkomponálva, felépítve írta meg. Pontos, adatközlő, hitelességre törekvő mondatait egy-egy népdal-idézet, irodalmi hivatkozás oldja fel, teszi líraivá. A messzi csillagos égről írva a népdaltól jut el Tolsztoj Háború és békéjének híres jelenetéig, Mikó Imre szavaiig, és végül a hazatalálás gondolatával zárja cikkét: „Csillagos ég, merre van az én szép hazám” . . . Gál Sándor Liliomos kürtök című kötetében visszafogta magában a költőt: nem akart „szépen” írni. A riportok szinte minden nyelvi eszköz nélkül csak a kérdést és a feleletet tartalmazzák, s a lehető legtermészetesebb módon adják vissza e találkozások hangulatát. Ez az élőbeszéd jellemzi az osztálytársairól és a színészekről írt portréit is. — Brasnyó István Família című regényének stílusát következetesen áradó, túlburjánzó, végeláthatatlan mondatfűzé- rek jellemzik. Egy-egy mondatot elkülönít, de halmozza aztán azokat egymás mellé, egyet-egyet tipográfiailag kiemel, közbevet, sokáig folytatja, míg lezárja. Az álmodozások és a cselekvésrészletek örvénylő mondatait ritkán szakítja meg párbeszédekkel. Nagy nyelvi erő jellemzi Brasnyó regényét: a részletek ábrázolásában, a túlburjánzó nyelvi rengetegben nincs önismétlés. Könnyeden áramlik belőle a szó, a mondat. De a nyelvi tengerben sokminden elvész, még a gyakran visz- szatérő „nyúl”-motívumok is. „És most hol a fény? És éjszaka lesz, és sivár lesz minden hely.” (Dacia, Madách, Fórum könyvkiadó, 1979.) SZEKÉR ENDRE ERKÖLCSI BESZÉDRE VALÓ TANÍTÁS Bretter György: Párbeszéd a vágyakkal Az üstökös metaforáját valamikor magyar költők sorsára alkalmazták. Ám gyorsan ellobbant az időben a filozófus Bretter György — némiképp Zalai Béláét idéző — élete is. A rendkívül tehetséges erdélyi gondolkodó válogatott esszéit már csak posztumusz kötetben olvashatjuk. A tér és idő tragikusan beszűkült koordinátái közepette azonban példaadó és jelentős életmű született, a kényszerű sietséget is erényre váltó. Pályáján az intenzív totalitás irányába haladt, jól tudván, hogy az írói mellékfeladatokban is nagy igényeket kell vállalnia. Az eredetiséget meg kell pótolnia „az erkölcsi beszédre való tanítás” szándékával. Az esszé Bretter kezén nemcsak ítélet- és fogalomalkotás, hanem az önteremtés eszköze is. A gondolat érzelemmé, hangulattá oldódik benne. Az esszé a metamorfózis lehetősége a számára, mint Weöresnek a líra. A lét emelkedettsége, a ráció ünnepe. Belső lüktetését feszültség táplálja; a felületen a szellem játékossága, a mélyben a herakleitoszi mindenegy dinamizmusa. „A fogalom önmagának örül, (s önmagában) az élet látványának.” Mágiája is van: az új asszociációk keltette reveláció izgalmában a gondolkodás önmagát haladja meg, állásfoglalássá, tetté érlelődik. Áz esszé: kaland; „kiindulás abból, ami van.” De a felelősség műfaja is. Ars poétikája, hogy „a gondolat megszünteti magát, ha megalkuvó módon megáll a félúton.” Mondandóit megszen- vedettség helyett biztonság, túlzott optimizmus jellemezné? Ami tételességnek tűnik, az valójában a morál következetessége. Az öntudat szigorú parancsa, mely szerint az írás nem lehet taktika, csak stratégia, azaz tisztesség. Menekülés helyett a szembenézés alkalma a kor idoljaival: a valóság feletti ellenőrzés illúziójában tetszelgő verbalizmussal, a nyelv partikuláris és társadalmi szféráit megkülönböztető-szembeállító nacionalista indulattal, a cselekvést passzív életérzésbe fojtó bénasággal. Bretter esszéírásának három stációja: a parabola, a tanulmány és a kritika. A parabolában tulajdonképpen a mítoszt racionalizálja: az archetípusról mutatja ki, hogy lehet ma is érvényes, korszerű magatartásmodell. Itt az alkotás kozmikus távlatban szemléli önmagát. Formája a leírásba szövődő kommentár, mely az élet- és problémakörök lehető teljességét a filozófiai antropológia szemszögéből eleveníti meg. Valamennyi a személyiség forradalmának a példázata: a Kentaur a történelmi perspektíva, a haladás fogalmát tárgyalja, a Laokoón ember és szerep, tragikum és katarzis témáját, a Kronosz az idő, a múlt, jelen és jövő szemléleti formáit értelmezi, a Silenus a feladattal való meghasonlás határ- helyzetét, a mámor, az életöröm hedonikus morálját. Az eredmény az anyag közegellenállásától függ. Az lkarosz-t tárgy és értelmezhetőség kölcsönhatása emeli meg, az Apollon matériája viszont inkább pszichológiai gondolatmenet megalkotására alkalmas. A mitikus parabola a He- rakleitosz-ban feszíti szét önnön határait, s lép át az absztrakciók világából a történelem konkrétságába. Ábrázolás és gondolkodás kettősségét — a nyelvbölcselet és a filozófiatörténet témaköreiben — a sokdimenziós tanulmány ötvözi 90
