Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Sz. Erdene: Vadásztörténet (Mai legenda - Vinkovics Judit fordítása)

FÉNYES SZAVAKKAL TÉGED HADD DICSÉRLEK

Szépségesnek született leány, Tagimá, Színtiszta eső, felhőből csöppenő,

Karcsúnak született leány, Tagimá, Kacagva zengő hangja víg dalomnak.

Ékesnek született leány, Tagimá, Édes méz vagy, virágból csorduló.

Gyönyörűnek született leány, Tagimá, Gyöngyként rejteni való ritka kincs vagy.

Fényes szavakkal téged hadd dicsérlek, Forrjunk egybe, akár a hús a csonttal.

BUDA FERENC fordításai

SZ. ERDENE

VADÁSZTÖRTÉNET

(Mai legenda)

Az életben történnek oly dolgok, melyek bár valóságosak, mégis meseszerűek. Hogy milyenek?

Egyszer egy nehéz, ínséges évben, tavasz idején a góbiban hirtelen mintha nyár köszöntött volna be. Szinte az örök hó határáig olvadt meg az Ih Bőgd hegy hava, és a vízmosásokon ezernyi apró, gyorsfolyású patak csörgedezett le a síkság felé. Mindenképpen szokatlan tavasz volt: a nagyotmondó nyájában a kecskék és a juhok szinte mind ikret ellettek, mintha egyszerre akarták volna jóvátenni a téli terheket, ínséget, s ezzel egyszeriben akarták volna felvidítani az ember lelkét.

Baldzsinszüren, a Nyolc Tó vidékéről, Övörhangaj megye szépségéről híres Ujanga járásából származó vadász, hírét vette annak, hogy az Ih Bőgd, a Nagy Fölség hegységben párducok garázdálkodnak, s hirtelen vágy támadt benne, hogy olyan kegyetlen dúvadakat vegyen űzőbe, milyenekkel nem küzdött még soha életében. Egyszeriben nem is tudott tovább a helyén maradni, s a hótorlaszok között, „idegen vidékre, más úr birtokára” jött vadászni a dermesztő hideg szélben. Egy kedves, vendégszerető családnál szállt meg az Orog tó környékén, s aztán tőlük indult ama garázdának mondott párduc nyomába. Lova el-elakadt a torlaszok között a fehérlő hóködben, a tél- középi bágyadt nap fényét szinte földig sem eresztő, egekbe meredező, s hatalmas csúcsát mutogató-rejtő Ih Bőgd hegy lejtőin. Ezért a vadász már néhány napja gyalogosan követte tíz ló áránál is drágább vadászkutyájának éber fülét, szikrázó szemét, s kifáradni látszott. Ám egy nap, amint a pusztában bandukolt, látta, hogy a magas tippanfű címerét üggyel-bajjal tépdeső tehenek közül néhány hirtelen szétugrik, és némelyek, melyek már szaladni is képtelenek a hóbuckák között, elesnek, s felkelni sem tudnak. Gyorsan a közelükbe igyekezett, s látta, hogy négy-öt párduc macskaként ugrándozva esett a szegény borjak, üszők torkának, mint föl-fölgyúló kék lángnyelvek. Baldzsinszüren húzódozott attól, hogy hiúz ú'zéséhez szoktatott kutyáját most párducra fogja. Talán nem is értené meg ezt a szegény állat, hiszen ilyen vadra még soha sem mentek. Amint távolról az egyik párducot lelőtte, a többiek játszadozó kutyákként szökellve, hátukat görbítgetve kénytelen-kelletlen a hegy felé szaladtak.

29