Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Sz. Erdene: Vadásztörténet (Mai legenda - Vinkovics Judit fordítása)
Baldzsinszüren csak most értette meg, a párducok nem tanulták meg, hogyan kel a pusztában futniok, hiszen a hegyeket jártukban szikláról sziklára vetik át magukat- Közelükbe osont hát és egyenként leszedte őket. így olyan dolgot vitt véghez, milyet sem közel, sem távol még senki se látott, senki se hallott: négy párducot ejtett el egyetlen vadászaton. A járási szövetkezet vezetője odavágtatott Baldzsinszürenhez. „A mi szövetkezetünknek adja el a bőröket, hiszen a mi vidékünkön lőtte a párducokat. Baj van a prém- beszolgáltatási tervünkkel. Nehéz idők járnak, szinte nem is akad olyan ember, akinek ideje volna vadászatra járni” — magyarázkodott. így hát Baldzsinszürennek nem maradt más hátra, mint hogy a prémeket ennek a szövetkezeti boltnak adja le, ám amikor már hazafelé készült, csodálatos dolgot mesélt a hegyről érkezett egyik öregember: — Négy párducot lőttél le egyszerre! Hívjuk ezt szerencsés csillagzatnak vagy akár burokban születésnek is, mégis csak félelmetes vadásznak számítasz. Ha valóban erre jár a vadászok szerencseistene, úgy gyere el a mi hegyünkre és öld meg azt az ezüstfoltos fekete párducot! — Micsoda, miféle fekete párducot? — Sokan vannak, akik látták azt a Nagy Fölség hegyén támadt csodálatos fekete párducot. Korábban fekete párducról nem tudott, nem hallott senki a mi vidékünkön. Mondják, hogy bársonyos fekete a szőre, csillaghoz hasonló néhány folt van rajta, és félelmetesen hatalmas a teste. A mi hegyünkön ősidők óta leginkább kecskepásztor családok laknak. Úgy tartják, a párduc néha-néha akkorára megnő, hogy rákap a tevére, kecskére is. Amióta ennek a párducnak híre jött, kezdtek a kecskék eltünedezni. Azt mondanám, a kecskék ördöge, furcsa egy állat ez. Hát ha te valóban olyan nagy vadász vagy, segíts rajtunk. Pusztísd el ezt az ördögi szörnyet! — beszélte az öreg. Baldzsinszüren pedig, mivel egyrészt nem volt kedvére úgy hazatérni, hogy nem hogy egy párducot, de még csak egy kőszáli kecskefejet se vigyen magával, másrészt meg győzött benne a mohó kíváncsiság, hogy legalább megláthassa azt a párducszörnyeteget, az öregapóval együtt nekivágott az Ih Bőgd hegyének. Baldzsinszüren a Hangaj magas erdeiben űzte a vadakat egész életében, a góbi szirtes, kőfolyamos hátain még soha nem járt. Az egeket támasztó nagy hegy tarajára feljutni nem is volt olyan könnyű dolog. Távolról tekintve mintha csak egy kék-fehéren tarkái ló sima szikla volna, de amint egyre feljebb kaptatva közeledünk felé, szinte likacsosnak tűnik: olyan sok szakadék, szoros, sziklaorom s hegytető váltakozik benne. A fagyos hótorlaszokon, ahol ló is, teve is csak botladozva járhat, az ember is leszáll a nyeregből és gyalogosan folytatja útját. Előfordul, hogy egy-egy emberek lakta, forrásvízzel folyó, szilfákkal benőtt völgy tárul ki előttük, amint fölérnek egy-egy csúcsra vagy tetőre. Amikor a vadász azt hinné, hogy már megérkeztek, újabb, az előzőnél sokkalta magasabb csúcsot kell megmászni. Néhány ezernyi jószágával így telelhet együtt sok tucatnyi család az Ih Bőgd számos völgyszorosában, katlanában. Az apóka meg Baldzsinszüren egyre feljebb és feljebb kapaszkodik a hegy csúcsa felé. Az öreg szavából kitűnik, hogy már régi hegylakó családból származik. Csak nagynéha, egy-egy gyűlés, ünnepség vagy a nádom, a nyári versenyjátékok idején ereszkedtek le a hegyről, különben ott éltek az Orcslont, azaz Kerek Világ nevű földi paradicsomukban. Amikor a nagy hegy derekához értek, hirtelen mintha az ég közeledett volna; déli irányból a végtelen, határtalan puszta fehérlik-ködlik feléjük, s az ég határa is köröskörül mintha besüppedne. Csodálatos: mintha az egész kerek mindenség látszanék ezen az egy helyen! Éppen ekkor került meg az öreg egy nagy fekete szirtet. 30
