Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - DOKUMENTUM - Ódor László: Az erdélyi költők első antológiája
szerkesztő a tanácsok kényszerében első versnek a Kós Károlynak ajánlott Tetőn-t emeli ki; a népi transzszilván szellemiség nyitódarabját. A levelezésből mégis fény derül Farkas igyekezetére, hogy a kötelező ábécé-sorrend ellenére a kötet legsúlyosabb költőjévé Reményik Sándort tegye. Feltehetően egy-két saját neve alatt az első, boron- gós tájverseket tartalmazó köteteiben megjelent, de sokkal inkább a Végvári álnéven írott versei miatt. A szerkesztő kiemelési szándéka ellen 1924. június 2-án a budapesti Hűvösvölgyben kelt levelében Reményik maga tiltakozik kedvesen, de határozottan: „Nagyon (kétszer aláhúzva. ÓL. ) kérem azonban, semmi esetre (aláhúzva ÓL. ) sem emeljen ki engem sem másfél ívvel, sem egyébként. Semmivel sem adtam többet, vagy jobbat, mint a felsorolt írók java része.” Majd nagy emberi hitellel írja hozzá: „Ezt nem szerénykedésből írom, hanem a legőszintébb meggyőződésből. 15 vers tőlem épen elég lesz, azt hiszem, mivel hosszabb is akad köztük, ép egy ívet fog kitenni. Nagyon elég lesz ez és sok is talán! (az utóbbi három szó erős ceruzavonással aláhúzva ÓL.) Inkább hagyjon el belőle, semmint hogy szaporítsa.” S valóban: Reményik részét a szerkesztő csak egyetlen verssel toldotta meg. A lista sajnos nem maradt fönn, így nem tudjuk, hogy melyik a szerkesztői választás. De a levelezésből bizonyossá válik, hogy mind Reményik, mind költőtársai legtöbbször a verseik sorrendjét is megszabták. Az 1924-ben, Berlinben megjelent erdélyi költők antológiája — a kétes publikáló fórum ellenére — így valóban vállalt és méltó bemutatkozásuk. VII. Reményik Farkas Gyulának küldött levele végén megemlíti, hogy „ide mellékelek még néhány életrajzi adatot is”. A kötetben, a versek után a költők rövid életrajza is olvasható Farkas a szükséges adatokat maguktól a költőktől kérte meg, s a különböző hosszúságú beszámolókat szerkesztői rutinnal — nem torzító szándékkal — egységesre rövidítette. A jobbára kézírásos önéletrajzok — a nyomtatásban megjelent tizennégy — közül nyolc megtalálható a dosszié lefűzött lapjai között. Berde Mária, Farczádi Sándor, Nagy Emma (akinek felvétele ellen többen protestáltak, mivel nem erdélyi s az antológia szervezésekor már ki is költözött), Olosz Lajos és Szentimrei Jenő lapja hiányzik. Érdekes megfigyelni, hogy a jelentősebb költők rövid életrajzot adtak, a kevésbé jelentősek oldalakra rúgót. Aprilyét a szerkesztőnek még bővítenie is kellett, mert az önéletrajz nyolc kurta sorból áll: „Brassóban születtem 1887. november 24-én. Az elemi iskolát az udvarhelymegyei Parajd-on, a középiskolát Székelyudvarhelyt és Kolozsvárt (mindkét helyen a református főgimnáziumban), az egyetemi tanulmányokat Kolozsvárt végeztem: 1909 óta tanára vagyok a nagyenyedi Bethlen-Kollégiumnak.” A többiek valamennyien megtoldják életrajzi adataik közlését ars poétikájukkal, lírai életrajzukkal, fejlődésükkel. Tompa László jól kivehetően széles nyomot hagyó, mártogatós tollal, enyhén döntött, szálkás, határozott írással a következő „önéletrajzi vázlat”-ot küldte Berlinbe: Betfalva udvarhelyvármegyei községben (Erdély) születtem, 1883. december 14-ikén. Jogot végeztem, majd jóval később: 1918 májusában Budapesten, az országos levéltárban levéltárosi vizsgát is tettem. Székelyudvarhelyen vármegyei közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző, huzamosan: szolgabíró, majd vármegyei főlevéltárnok voltam. Bár diákkoromtól kezdve írogattam, a nyilvánosság elé intenzívebben, későn léptem, mert úgy éreztem, hogy hivatali pályám teendői túlságosan sok időmet és energiámat kötik le, úgy hogy ezekből sokkal kevesebbet tudnék az irodalom eredményes művelésére fordítani, mint a mennyit magam is szükségesnek látnék és óhajtanék. A román 60
