Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Halmos Ferenc: Nem aktuális (Dokumentum tíz részben)
Tehát ő arra van kárhoztatva, hogy ezt csinálja nyugdíjig, vagy tovább. Hát azért ez nem a legszebb perspektíva. Kimegy a gyárból, iszik egy kis alkoholt — nem sokat — könnyebben el tudja viselni. Addig, amíg fölébred, aztán megint megy a taposómalomba. És ez így megy, és őrlődik szépen, telnek a napok. De ezért ezt az embert nem lehet kárhoztatni, mert ebben az országban négymillió munkás van. Háta négymillió munkásnak meg kell maradni, mert ha nincs ez a négymillió, akkor ki termeli meg a javakat? Ezeket a munkákat valakinek el kell végezni. És erre embereket kell találni, nevelni. Az ember termel, de őt is termelik. Termelődik olyanná, amilyen a munkája. És amíg az ilyen munkára szükség van, addig az ilyen emberre is. Bandinak három gyereke van. A két kislány — az ikrek — egyre többet türelmetlenkedtek, lábatlankodtak a szobában. Bandi erélyes hangon csitította őket, de kétéves eszükkel nem voltak képesek felfogni ezt a felfordulást. A szerző három évvel e nap előtt beszélgetett Bandival először. Akkor még alig ismerte őt. Gyorsan szót értettek, hisz majdnem egyidősek. Bandi 1946-os születésű, izmos, zömök alkatú. Valamikor focizott a gyár csapatában, ezért aztán mindenki ismeri őt. Akkor — három éve — megkeseredettnek tűnt. „Tudod, a fizikai dolgozóknál nincs előtérben a kultúra — vallotta. Dolgozik az ember, hogy minden napra meglegyen, amit megesznek, megisznak. Nehéz körülmények között nőttem fel, vagány srác voltam. De mióta családom van, mindent megteszek, hogy ne én legyek a legutolsó. Nem érzem magam fáradtnak, csak a hangulatomból tűnik úgy. Borzasztó az ások meló, túlóra, éjszakázás, és mégsem él úgy az ember, ahogy kellene. Ebből a pénzből nem telik mindenre. Ha én el akarok menni három gyerekkel a Balatonra, mibe kerül az? Mennyit kell azért dolgozni, hogy egy év alatt összejöjjön? De azért én optimista vagyok. Föl kell nevelnem egy vidám családot. Huszonnyolc éves vagyok. Amíg dolgozni tudok, rendesen elvégzem a munkámat, amit kell. Három gyerek, apukám,az már felelősség. Majd ha eljössz, meglátod, hogy neveljük őket. Abban is rend van. A fiamnak soha nem kell mondani, hogy mit csináljon. Tudja mikor kell tanulni, mikor kell feljönni a térről. Sokan röhögnek, hogy három gyerekem van, meg hogy indigóval csináltam az ikreket, de nem tudod elképzelni azt a boldogságot, mikor a három gyerek ott nyüzsög körülötted. Este lefekvés előtt éneklés van. A két kis csaj, meg sem várja az anyjukat, kezdik maguktól. Általában a feleségem foglalkozik velük. Én meg dolgozom, csak most már kezdem unni, de hát dolgozni kell, hogy látszatja legyen annak, hogy se szombatod, se vasárnapod, se éjszakád nincs soha rendesen.” Ez a beszélgetés jutott a szerző eszébe, mikor a fotelban elhelyezkedve Bandi elé tartotta a mikrofont. Az ikrek apjuk combjára ültek, a fiú pedig irigykedve rájuk — hogy őket látják majd a tévében is—, a fotel mögé lopódzott, ágaskodva tekingetett a kamera felé. SZERZŐ: Bandi, mikor házasodtatok össze? BANDI: Hetedik éve, márciusban. SZERZŐ: Ahogy körülnézek itt a lakásban, minden megvan. Bútor, ruha, gyerekek, játék, könyv és sorolhatnám. Mennyi munkád van ebben? BANDI: Reggeltől estig, éveken keresztül. Amikor csak tehettem, mindig bent voltam a gyárban. Szombaton, vasárnap, mindig ... SZERZŐ: . . . mindig?... BANDI: Volt olyan három év, amikor annyi munkánk volt, hogy száz túlóráig is elmentünk egy hónapban. 37
