Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon

Fejlesztési osztály vezetője: A városi könyvtár rangos könyvtár, jó a könyvek össze­tétele, és a könyvtári funkcióján túl rendezvényeket, hangversenyeket is csinál. Ez nagyon klassz, és nagyon sajnálom, hogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy nem volt alkal­mas az időpont. Az Állami Gazdaság közgazdásza: Vannak itt szép számmal, akikre számítani lehetne a kulturális élet felfrissítésében, gondolok elsősorban a Városi Könyvtár stábjára, élén a vezetővel. Végtelenül rendes embernek tartom őt, nem véletlenül kapta meg azt a magas kitüntetést. A Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára: Ez a könyvtár a csúcsán áll a halasi kultúra- terjesztésnek. Tanulóinknak özöne jár ide könyvekért, innen viszem magam is a Mező- gazdasági Könyvhét kapcsán a könyveket, a könyvtár autóján járok ki a tanyára elő­adásokat tartani. A könyvtár igazgatója olyan ember, akire egyértelműen felnézek, mert munkája roppant hatással volt Kiskunhalas kulturális tevékenységére. Gyógyszerész, városi tanácstag: Ügy érzem, a könyvtár az egyetlen nagyon jól műkö­dő intézmény ebben a városban, amely sokrétű feladatokat lát el, köztük olyanokat is, amelyek nem is tartoznak hatáskörébe, értem alatta a zenei programok megszervezé­sét. Természetesen még bővítheti hatókörét, például úgy, hogy nemcsak a cigánytele­pen létesít könyvtárat, hanem egy üzemben is, ahol még talán nagyobb igény is lenne rá. Nyugdíjas mérnök: Tőke van ott, de jobban kellene kamatoztatni. Sok olvasója van, de hányán olvasnak ott, sok könyv van, de hányat nem olvasták még el? Tudni kellene, mit akar az a 4000 ember, aki oda jár, jobban kellene foglalkozni az emberekkel. Az igazgatónak igazán jó ízlése van, de kellene, hogy érdekelje őt az is, hogy mi érdekli az embereket. Ott vannak-e a könyvtárban a diákok, úgy értem, mint egy szellemi műhely munkásai, mondjuk, mint a helytörténet kutatói? Egy szó mint száz, otthonná kell alakítani a könyvtárat, hogy haza járjanak oda az emberek. Főorvos: A könyvtárról jó véleményem van, de a társadalmi hatását nem tartom ele­gendőnek. Sokasítani, gyarapítani kellene a könyvtári programokat. Sokat beszélgetek erről Martonosi Pállal, pontosabban sokat vitatkozunk erről. Ebben az intézményben is kevesen vannak az igazán tehetséges fiatalok, a tehetségesek pedig elmaradnak képes­ségeiktől. Gimnáziumi tanár: A könyvtár a legkultúráltabb hely ebben a városban, ahol egy értelmiségi otthon érezheti magát. Meglepően jó állománya van. A harmadik világ a kutatási témám, kellemes meglepetésként ért, hogy ehhez is milyen sok anyagot találtam ebben a vidéki könyvtárban. Általános iskolai igazgató: A könyvtárról csak a tisztesség hangján lehet és kell szólni. Óriási feladatot vállalt a könyvtár. Többé-kevésbé képes is volt pótolni a hiányzó mű­velődési házat, de most mintha belefáradtak volna, ami egyébként érthető. Kérdés, tudnak-e újítani. Nem kritizálhatjuk, csak kérhetünk tőle. Főmérnök: Nagyon jó a kapcsolatom a könyvtárral, mint magánembernek is, mint főmérnöknek is, mint Urbanisztikai Társaságot szervező aktívának is. A könyvtárra nézve nagyon hízelgő, a városra annál kevésbé, hogy ez az intézmény Kiskunhalas szellemi központja. Szakmunkás (előtte függetlenített KISZ-titkár, népművelő): Halason elsősorban a könyvtárat lehet kulturális intézménynek nevezni. Itt minőségi értéket lehet találni, akár rendezvény, akár könyv, akár könyvtáros formájában. Kár, hogy nem nagyobb a hatóköre. Főorvos: Ez a halasi közművelődés gócpontja, öröm bemenni ebbe az épületbe, és ettől az örömtől nem is akarom magam hosszabb időre megfosztani. Nem csak én va­61

Next

/
Oldalképek
Tartalom