Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon
gyök a mérce, hanem a lányom és osztálytársai is. Komoly kisugárzó ereje van. Magam is felszólaltam Martonosi Pál mellett lemondatásakor. Lelkész: A könyvtár az a hely, ahol híveimmel is talál kozhatom. Igénybe veszem szolgáltatásait; átnézem a lapokat, kertészeti szakkönyveket hozok ki. Meghívókat is szoktam kapni különböző rendezvényekre. Mérnök az Állami Gazdaságban: A könyvtár kitűnő. Ha tehetem, rendezvényeit is látogatom, pedig ez nem kis áldozatot kíván roppantul szoros időbeosztásom miatt. Főorvos: A könyvtár ragyogó, kitűnőek a rendezvények is. Felháborítóan kevés értelmiségi él ezekkel a rendkívüli alkalmakkal, különösen tanárt és műszaki értelmiségit látni ritkán. Szakközépiskola igazgató: A városi könyvtár szakmai berkekben is elismert. Komoly részt vállalnak a város közművelődési munkájából is. Ami nagyon furcsának tűnt az első kísérlet során, de ma már megszokott dolog: hangverseny a könyvek között. Annak idején a Szakmunkásképző Intézettel szerződést kötöttek és foglalkoztak az egyébként az utcán kódorgó szakmunkástanulókkal. * Az „oázis-helyzet” eredményeképpen egy értelmiségi részéről a könyvtárat dicsérni önbecsülést is jelent, hiszen ebben a könyvtárban „melléküzemágként” hangversenyek vannak, ahol ott a helye az igazi „kultúrembernek”. Vajon ugyanez lenne a véleményük, ha hangversenyek helyett a könyvtár kertbarát kört, pódiumszínpadot, politikai vitakört szervezne? Szinte valamennyi véleményben kimutatható egy, ma már Magyar- országon is meghaladottnak nevezhető könyvtár-kép. Nem tartják természetesnek azt, hogy a könyvtár, amely egyben a zenének is tára, hangversenyt adjon, hogy a szakmunkástanulók, akár egy klubban, kellemesen eltöltsék ott az időt a vonat indulásáig, hogy a közművelődési könyvtár szerepet vállaljon a város „egyéb” közművelődési feladataiból. Nem tartják természetesnek, hogy ez egy public library, vagyis egy publi- kus, egy nyilvános könyvtár, a város dolgozószobája, irodalmi szalonja, egyik közéleti helye, a házimuzsika és egyéb „kamaraműfajok” színtere is legyen. Megértem azokat is, akik azt szeretnék, ha a könyvtár bővítené hatókörét, otthona lehetne az olvasóknak, akik szerint a könyvtár kissé passzív, kissé befelé forduló, kicsit tetyetotya, ugyanakkor úgy érzem, a város értelmisége még nem tette igazán próbára ezt a könyvtárat. Hetedik próba: Vádlottak padján a könyvtárcentrikus könyvtár Az eddigiekből csak sejteni lehetett, hogyan értékelik Kiskunhalas vezetői a Városi Könyvtár munkáját. Talán legjobban az az 1979-es keltezésű dokumentum érzékelteti ezt, amelyik „Helyzetkép a halasi közművelődésről” címet viseli, amely a közművelődési párthatározat végrehajtásának halasi tapasztalatait összegezi. A Helyzetkép könyvtárral foglalkozó fejezete — meglepve a szakembert és a könyvtár tevékenységét valamennyire is ismerő átlagembert egyaránt — így kezdődik: „A könyvtár sokrétű feladatot vállal a szocialista brigádok tagjainak olvasóvá nevelése érdekében.” Ne firtassuk az „anyagíró” személyét, ne találgassuk, mennyit vett át a helyzetkép a könyvtár önmagáról írott jelentéséből, maradjunk négyszemközt a szöveggel! Nem az a baj, hogy a „sokrétű” eléggé merész kijelentés, hanem az, hogy éppen ezzel a mondattal kezdődik a könyvtár munkájának értékelése. Mintha egy színház értékelése a színházi büfé vagy a ruhatár méltatásával kezdődne. „Annak ellenére, hogy a szakmunkásképző intézet kiválóan felszerelt könyvtárral rendelkezik, az iskola tanulóinak 50%-a a Városi Könyvtár rendszeres látogatója” — folytatódik a Helyzetkép, eléggé furcsán. Miért 62
